Néhány éve hallottam egy szentbeszédben egy Rómában tanító magyar teológiai tanártól az üdítően „szakmai önkritikus” megjegyzést, mely szerint van abban valami megmosolyogtató, már-már önfeledt elbizakodottság, hogy hittudósok mondjuk négyszáz oldalon súlyosan értekeznek például a Szentháromság belső életéről. Igen, ízlelgessük csak: a Szentháromság belső életéről.
De la Potterie könyve nem ilyen jószág: nem pusztán azért, mert kisebb terjedelmű írás, hanem azért sem, mert szerzője nem vész bele egy legfeljebb csak szakemberek által beszélt nyelv útvesztőibe, érdektelenségébe. Tudása mögött a lelkiség mélye is felsejlik. Persze azt sem állíthatnánk, hogy e mű könnyed nyári olvasmány, de megéri a rá fordított időt, mert általa „az imádság előterében” találjuk magunkat: Krisztus misztériumának közelébe vezet minket.
Imádkozott-e Jézus? Igen, felelhetjük magabiztosan, hiszen erről az evangéliumok bőségesen tanúskodnak. De itt aztán rögvest el is akadunk, mert vajon mit jelentett az imádság az ő esetében, hiszen hitünk szerint a valóságos názáreti férfi valóságos Isten is. Van teológus, aki erre azt feleli: ezek csakis az Istent dicsőítő, neki hálát adó felfohászkodások voltak. Ennek viszont ellentmondanak az Írások, melyek szerint Jézus Atyához fordulásai nagyrészt kérő imádságok voltak.
Ugyanakkor Jézus „imájának egészen sajátos jellege és hangja volt. Megnyilvánult benne isteni és emberi lényének teljes misztériuma. Nekünk, embereknek épp ezért lesz többé-kevésbé mindig felfoghatatlan Jézus imája” – teszi hozzá a szerző, akinek segítségével igazabbul, mélyebben érthetünk meg „jól ismert” szentírási részeket.
A mindig más és hozzánk mégis egészen közeli Isten-ember lábához kuporodhatunk e könyv olvasásával, ismerkedve az elfogadással, bizalommal, ráhagyatkozással és könyörgéssel, mellyel Jézus egészen egyedi kapcsolatuk tükreként megszólította mennyei Atyját. A mi Atyánkat, akihez Krisztus szava nyomán mi is hasonlóképpen viszonyulhatunk. Nem úgy, mint a Messiás, a Szolga, az egyszülött Fiú (e három téma szerint elemzi az evangélium ima-helyeit a szerző), hanem mint Isten gyermekei.
„Emberként imádkozik, úgy, mint mi mindannyian, ugyanakkor mintha egy másik világból szólna a hangja, mivel ő odafentről, az Atyától jön. Ennek azonban nem szabad elriasztania bennünket – épp ellenkezőleg: valami nagyon nagy értéket rejt számunkra. Az az emelkedettség, amellyel fiúi imájában Istenhez fordul, örök példaként lebeghet előttünk, hogy mi is úgy imádkozzunk, ahogyan ő. Ugyanakkor folyamatosan segít megértenünk, hogy imáinkat hozzá, az Atya Fiához is intézhetjük. Jézus imádságában a mélységes Isten- ember misztérium egésze nyilvánul meg előttünk.”
(Ignace de la Potterie SJ: A Fiú imája – Az Istennel való egység misztériuma, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, Budapest, 2014. A kötet kapható az Új Ember könyvesboltjában.)
