Fotó: Vatican News
Kedves testvéreim, jó napot!
A boldogságos Szűz Mária mennybevételének mai főünnepén Istennek a hívő szent népe örömmel mutatja ki tiszteletét a Szűzanya iránt. Megteszi ezt a közösen végzett liturgiában, de a személyes jámborság ezernyi eltérő módján is; így pedig beteljesül Máriának az önmagáról mondott próféciája: „Boldognak hirdet engem minden nemzedék” (Lk 1,48). Ennek oka, hogy az Úr felmagasztalta alázatos szolgálóleányát. A testben és lélekben történt mennybevétel isteni kiváltság, amelyben Isten Szent Anyja a Jézussal megélt kivételes egysége miatt részesült. Testi és lelki egységről van szó, amely az angyali üdvözlettel vette kezdetét, és végig érlelődött Mária életében, a Fiú misztériumában való egyedi részesedés által. Mária mindig a Fiúval járt: Jézus mögött ment, és ezért azt mondhatjuk, ő volt az első tanítvány.
A Szűzanya léte úgy zajlott, mint bármelyik átlagos korabeli asszonyé: imádkozott, gondot viselt a családra és a házra, eljárt a zsinagógába… Ám minden egyes hétköznapi tettét a Jézussal való teljes egységben vitte végbe. A Kálvárián pedig ez az egység elérte a csúcsát, méghozzá a szeretetben, az együttérzésben és a szív benső szenvedésében. Isten ezért teljesen részeltette őt Jézus feltámadásában is. Megőrizte a Szűzanya testét a romlástól, akárcsak a Fiáét.
Az Egyház arra hív meg ma minket, hogy szemléljük ezt a misztériumot: ebben meglátjuk, hogy Isten a teljes embert akarja megmenteni, vagyis a lelket és a testet együtt. Jézus abban a testben támadt fel, amelyet Mária méhében öltött magára; és átváltozott emberségében ment fel a mennybe az Atyához. Testben, olyan testben, mint a miénk, amely azonban mégis átalakult. Máriának, az emberi teremtménynek a mennybevétele megerősíti számunkra, hogy milyen lesz megdicsőült sorsunk. Már a görög filozófusok megértették, hogy az emberi lélek a halál utáni boldogságra rendeltetett. Mindazonáltal megvetették a testet – amit a lélek börtönének tartottak –, és nem fogták fel, hogy Isten rendelése szerint az ember testének is együtt kell lennie a lelkével az égi boldogságban. A mi átváltozott testünk ott lesz. Ez – „a test feltámadása” – a krisztusi kinyilatkoztatás sajátos eleme, hitünk tengelye.
Mária mennybevételének a csodálatos valósága kinyilvánítja és megerősíti az emberi személy egységét, s emlékezetünkbe idézi, hogy egész lényünkkel, lelkünkkel és testünkkel együtt Isten szolgálatára és megdicsőítésére nyertünk hivatást. Ha csak testben szolgálnánk Istent, ez rabszolgai tevékenység lenne; ha pedig csak lélekben szolgálnánk neki, akkor ez ellenkezne emberi természetünkkel. Az egyik nagy egyházatya, Szent Iréneusz 220 táján kijelentette: „Isten dicsősége az élő ember, és az ember élete Isten látásában áll” (Adv. haer. IV, 20, 7). Ha így élünk, Isten örömteli szolgálatában, ami a testvéreknek ajánlott nagylelkű szolgálatban is kifejeződik, akkor feltámadásunk napján a mi sorsunk is hasonló lesz mennyei Édesanyákéhoz. Akkor majd megadatik nekünk, hogy teljesen megvalósítsuk Pál apostol buzdítását: „Dicsőítsétek meg Istent a testetekben!” (1Kor 6,20), és meg is fogjuk őt dicsőíteni mindörökké a mennyben.
Kérjük Máriát, hogy anyai közbenjárásával segítsen minket jobban megélni mindennapos zarándokutunkat abban a tevékenységre indító reményben, hogy egykor majd az összes szenttel és szeretteinkkel együtt mindannyian eljuthatunk őhozzá a Paradicsomban.
Fordította: Török Csaba
