Ismét fölszáll a páva…

A nyugati palócság legdélebbi területéről, a Galga mentéről származó Maczkó Mária örül, hogy olyan sok embert mozgatott meg a Fölszállott a páva című tehetségkutató verseny. Úgy véli, a negyvenéves táncház-mozgalom ma is jelentős hatással van a fiatalokra; nem véletlen, hogy az Országos Tánc ház Találkozón olyan hatalmas tömeg ünnepelt együtt. Az UNESCO védnöksége alatt álló Fölszállott a páva felhívására sem jelentkeztek volna ennyien, ha a fiatalokat nem ejti rabul eleink öröksége, s a mozgalom keretében nem tanulnak meg mesterien táncolni, zenélni, énekelni. Ez a belső öröm szerencsére legtöbbjük arcán tükröződött, ahogy a színpadi jelenlét is bámulatos erővel hatott.

Egy produkció hitelességét erősíti, ha autentikus ruhában adják elő. Ahhoz, hogy érzelmileg magával ragadjon, elengedhetetlen, hogy szép ruhában táncoljanak, énekeljenek, muzsikáljanak a résztvevői. A paraszti kultúrában régen nagy hagyománya volt az alkalomhoz illő öltözködésnek – emlékeztet Maczkó Mária. – A falu lakói a miséken, istentiszteleteken kívül a különféle táncos-zenés összejövetelekre öltötték fel legszebb ruhájukat; egyébként olykor naponta négyszer-ötször is átöltöztek, hiszen minden tevékenységnek megvolt a maga öltözéke.


A népdalok dallama, szövege egy-egy népcsoport mindennapjainak, érzésvilágának teszi részeseivé a hallgatót. Például Maczkó Mária kupuszinai tanítványának énekében egy nép adott korszakának minden szépsége, fájdalma megjelent, s tulajdonképpen a győzelem nemcsak Annát emelte magasba, hanem azt a közeget is, ahonnan érkezett. Kupuszina nevét, dallamkincsét általa ismerhette meg a világ magyarságának nagyobbik fele.

A Fölszállott a páva – amelynek főnyereménye jelképes összeg ahhoz képest, mint amennyit a kereskedelmi televíziók show-műsoraiban lehet nyerni – emléket állít azoknak az idős énekeseknek, táncosoknak, zenészeknek, akik hang- és képrögzítőre mondták-táncolták-énekelték-zenélték a rájuk hagyományozott értékeket. Nem száraz adatközlők ők, hanem különös kincsőrzők. Tisztelgés előttük s a gyűjtők előtt is, akik sorában olyanokat sorolhatunk, mint Vikár Béla, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Domokos Pál Péter, Kallós Zoltán, Halmos Béla, Németh István, Tímár Sándor, Novák Ferenc, Zerkula János bácsi vagy éppen Sebő Ferenc.

Maczkó Máriát arról is kérdeztem, mi vár a seregszemlén szereplő tehetséges fiatalokra. Nem darálja-e be őket a „szakma”, utat engedve a mindent megmételyező irigységnek, melyet lépten-nyomon tapasztalhatunk. Szerinte is az irigység az alapja a legtöbb bajnak. Azt mondja: ha valakinek harmonikus az élete, akkor a másik személy sikerének is őszintén tud örülni. Ha viszont nem ismeri az élni és élni hagyni igazságát, akkor minden erejével arra törekszik majd, hogy lenyomja a másikat. Ezáltal viszont – hiába képzeli – önmaga nem lesz több, sőt…

A jeles énekművész úgy látja, a tiszta forrás utat talál magának, és patakká, majd folyóvá szélesül, ám ajándékba kapott kincseinket senki sem sajátíthatja ki, az el- és lenyomás helyett pedig az összefogás lehetne a legmarkánsabb integráló erő. Régi álma, hogy Budapesten, a Hősök terén rendezzenek egy olyan hétvégét, ahol reggeltől kivilágos-kivirradtig a történelmi Magyarország valamennyi énekese, zenésze, táncosa legalább egy-egy szám erejéig fellépjen. Akkor még ragyogóbbá válna, milyen kincsek őrzője nemzetünk.

Fotó: Kovács Tibor