Iskolaház Polgárdiban

Odaérkezésünkkor örömmel fogadtak minket. A gyerekek épp a hűvösben játszottak. Az iskolaház, amely délutáni napköziként szolgál, otthonosan van berendezve. Agyerekek itt ingyen étkeznek, tisztálkodnak és korrepetáláson vesznek részt a két pedagógus segítségével. Az épületet a polgárdi polgármester ajánlotta fel erre a célra. A felújításban egy cégvezető is segített, a rezsiköltség egy részét pedig az Erdélyből kapott támogatásból tudják finanszírozni. Szmohay Katalinék jó kapcsolatot ápolnak a helybeli családsegítő szolgálat munkatársaival is. Beszélgetésünk során megtudtuk, hogy az iskolaház erőn felül próbál segíteni a szegény családokon. Vidám, hangulatos rendezvényeket szerveznek, együtt tartják az ünnepeket a gyermekek családjaival. Az intézmény vezetője beszélt hosszú távú terveikről is. Látogatásunk célja az volt, hogy a környékünkön mi is hasonlóképpen tudjunk segíteni az elesett családokon. A Polgárdiban látott példát szeretnénk követni. Ehhez persze támogató háttérre van szükség, de ha Isten jónak látja a kezdeményezést, megmutatja a hozzá vezető utat. Tanulságos látogatás volt. Csak azt kívánhatjuk a jövőre nézve, amit a jelenben is megtapasztalhattunk: sok erőt, kitartást és lelkesedést a polgárdi iskolaház működtetéséhez!

a szerző családgondozó

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.