Ezek, illetve könyvei több-kevesebb huzavona után még azokban az időkben is megjelentek, elhangzottak a rádióban. Máig őrzöm egy, már reszkető kezével dedikált könyvét, amelybe ezt írta: „Remegőn, de szeretettel, Rajeczky Benjámin.” Magyarázatként hozzáfűzöm, hogy erre a dedikálásra 1982. március 20-án került sor, amikor (úgy emlékszem, legkisebb fiammal) meglátogattuk Pásztón. A Kossuth rádióban, egy reggeli műsorban egyszer elhangzott egy ma már humorosnak tekinthető megnyilatkozása is. A riporter azt kérdezte tőle, hogy mikor szerzett indíttatást a népzene kutatására. A válasz így hangzott: „Amikor egy internacionalista szemináriumban voltam külföldön…” Ez alatt azt értette, hogy akkoriban, amikor teológiai tanulmányainak elvégzése céljából Innsbruckban volt, a jezsuita szemináriumban, ahol a japán fiatalok esténként népzenei előadásaikkal hívták fel magukra a figyelmet.
Meg kell még jegyeznem, hogy amikor a ciszterci rend feloszlatása megtörtént, a Zircről elűzött szerzetesek egy ideig Pásztón találtak otthonra, s az apát, hogy egyházi joghatósági joggal is felruházza, kinevezte Rajeczky Benjámint pásztói perjelnek. Akkor úgy mondták, hogy az utolsó volt ebben a funkcióban, ma már nem merném ezt állítani. Minden szombat délután elmondta a templomban a litániát, gyóntatott, majd másnap dél előtt nyilvánosan megtartotta a szentbeszédet és a szentmisét. A hatóságok nyilván nem nézték ezt jó szemmel, de semmibe sem tudtak belekötni. Hétfőnként felült a vonatra, és hét közben folytatta a népzenei kutatásokat, egészen péntek délig. Akkor vonatra ült, és estére már otthon is volt. Szülei kis falusi, pásztói házában élt, és szűkös jövedelméből (könyvkiadás, népzenei kutatások, előadások) eltartotta a szüleit. Mindkettőjükkel találkoztam, nagyon kedvesen beszélték a palóc nyelvjárást.
A fenti tények többé-kevésbé ismertek, néhány apróság azonban talán újdonság lehet. Tanúként a ma már kevés számú volt ciszter diákból talán százan élnek még rajtam kívül idehaza vagy külföldön.
Sölch Friedrich, Hárskút
