Fotó: Lambert Attila
Íme – ez a Mária igenjét bevezető szócska mélyen bevésődött a lelkünkbe a panamai ifjúsági világtalálkozó kísérőrendezvényén, amelyet január 26-án tartottak Budapesten. Az ország minden részéből több mint ezer fiatal gyűlt össze az úgynevezett Panama-napra. Az Úr kedvéért jöttek el, és vele voltak együtt. Íme – nyelvünknek ez az egyszerű, nyomatékosítást és figyelemfelkeltést kifejező szava, amely a találkozó jelmondatában – „Íme, itt vagyok!” – is szerepelt, belopta magát a szívünkbe, és tudatosította bennünk: arra vagyunk meghívva, hogy Máriához hasonlóan mi is kimondjuk életünk igenjét.
Ennek az igennek a kimondásában igyekezett segíteni a találkozó. Ezt a célt szolgálta a tartalmas program: a tanítást adó katekézis és a homília, a tanúságtételek, a püspöki kérdezz-felelek, az imádságok, a dicsőítés, az ének, a tánc és a szentségimádásban tartott csend, ez az egész nagy együttlét.
Riesz Domonkos negyedéves esztergomi papnövendék Schrotti Ágotával együtt moderátorként vett részt az eseményen. „Egy kispap számára testhezálló a találkozó jelmondata. »Íme, itt vagyok!« – egyszer már kimondtam ezt az igent, de a krízisei után az ember újra és újra kimondja. Azért is, akkor is. Számomra fontos, hogy tudom, mindezt megelőzi Isten igenje. Ő már előbb itt volt, s azért tudok én is itt lenni az ő számára, mert megszólított.” Doma szerint a keresés jelen van a fiatalokban. Egyszer mindenkinek az életében felbukkan a kérdés: Mi értelme ennek az egésznek? S ilyenkor felerősödik az emberben a vágy, hogy kitöltse a benne lévő űrt, de a keresés gyakran rohanó, űzött, mert mindenáron, gyorsan akarunk valamit. Hogyan tudunk megérkezni önmagunkhoz és Istenhez? A Panama-nap programja ehhez nyújtott segítséget – fogalmazott Domonkos.
Köszöntőjében Palánki Ferenc püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ifjúsági referense Szentmártoni Mihály jezsuita pszichológus nyomán figyelmeztetett: Vannak álmaink, kell is álmodnunk. És mi a helyzet a sok megvalósulatlan álommal? Ha őszinték vagyunk magunkkal, belátjuk, hogy a valóság sokkal szebb, mint amit elképzeltünk. Isten ugyanis végtelenül szeret minket, és tudja, mi a jó nekünk. Ki tudjuk mondani neki az igent? – tette fel a kérdést a fiataloknak a debrecen-nyíregyházi főpásztor.
Kocsis Fülöp érsek metropolita a katekézisében megmutatta, hogy a pillanatokat értelmessé tevő, újra és újra kimondott igenekből miként rajzolódik ki életünk csodálatos ikonja. A görögkatolikus főpásztor felidézte azt az evangéliumi jelenetet, amelyben elhangzik a Panama-nap jelmondatául választott kijelentés. Arra az érdekességre hívta fel a figyelmet, hogy ebben a történetben ötször is szerepel az íme szó. Használja Gábriel arkangyal, Mária és Erzsébet is. Mit fejez ki, miért fontos ez az egyszerű, látszólag jelentételen kifejezés? Mi történik itt? Gábriel arkangyal megjelenik Máriának. A fiatal lány már József jegyese, készül a házasságra. Ekkor viszi hírül neki az angyal, hogy fiút fog szülni. Mária elgondolkodik, és azt kérdezi: „Hogyan lehetséges ez, mikor férfit nem ismerek?” Ám érzi az angyal kijelentésében a sürgetést, és nem habozik válaszolni: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!” Kocsis Fülöp úgy látja, mai világunkra nagyon jellemző a halogatás, a döntések elodázása; hiányzik ez az azonnali készségesség. „Halogatunk, nem tesszük meg, amit kellene, s így halódnak a legszebb szándékaink. Pillanatról pillanatra kellene döntenünk. Benne van-e az adott pillanatban a lényeg? Azt tesszük-e, ami Istenhez közelebb visz, ami értelmet és tartalmat ad a pillanatnak? Ha azt keressük, hogy az adott helyzetben mit vár tőlünk Isten, akkor ezek a tartalmas pillanatok értelmes életté adódnak össze.” Hogyan valósítsuk meg ezt a mindennapjainkban? A főpásztor ezzel kapcsolatban is irányt mutatott: „Legyenek csendek az életünkben, amikor Isten szavára figyelünk. Ő a pásztor, aki név szerint ismeri juhait. De vajon mi megismerjük-e az ő hangját? Képesek vagyunk-e kiszűrni a világ zajából? Csak a figyelmes csendből juthat el hozzánk az Úr biztató szava: Itt vagyok, közel hozzád! Ha sikerül megragadnunk ezt a pillanatot, akkor megváltozhat az életünk.”
A katekézis után Bartos Lídia Lelle blogger, pszichológushallgató és Pindroch Csaba színművész tanúságtétele hangzott el. Mindkettejüknek megadatott, hogy megtapasztalhassák az „itt vagyok, közel hozzád” érzését. A hívő családba született fiatal lánynak meg kellett küzdenie a megszokásból gyakorolt vallásossággal, a Thália Színház művészének pedig le kellett számolnia a magamutogató kivagyisággal. Életvallomásában Pindroch Csaba számot adott arról, hogy – amint fogalmazott – az Istenre való rátalálás után igyekezett egyre szorosabban tartani Jézus feléje nyújtott kezét. Bartos Lídia Lelle pedig elárulta: rengeteg erőt ad neki, hogy Isten ott van vele a sivatagban, a magányban, a nehézségek közepette. „Szeret engem. Az az élet, amit vele élhetek, sokkal jobb, mint ami nélküle lenne. A belső béke a legfontosabb nekem, az, hogy szeretve vagyok, s így a körülmények nem tudnak megingatni” – mondta a fiatalok körében népszerű blogger.
A nap egyik fénypontja a püspöki kérdezz-felelek volt. Veres András, Kocsis Fülöp és Palánki Ferenc Hortobágyi Tibor sportriporter tolmácsolásában fogadta a fiatalok online feltett kérdéseit, amelyek hobbiról, szerelemről, szolgálatról, hivatásról szóltak. A főpásztorok a beszélgetés során személyiségüknek azt az oldalát mutatták meg, amit csak a hozzájuk közel állók ismerhetnek. És bizonyították: nemcsak a teológiában járatosak, de a humor sem idegen tőlük, s a villámkérdések rövid válaszaiba is tudnak mély értelmet vinni. Megmutatták emberi arcukat, és a közönség soraiban ülők azt is megérthették, hogy mit jelent számukra a papi hivatás.
A nap fénypontja a közösen ünnepelt szentmise volt, amelyre megérkezett Michael August Blume, Magyarország apostoli nunciusa és Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök is. A liturgia főcelebránsa és szónoka Veres András püspök volt. Homíliája a jelmondatban megfogalmazott gondolatot igyekezett kiteljesíteni. A megyésfőpásztor tudatosította a fiatalokban: a találkozónak akkor volt értelme, ha ez a meghívás – Íme, itt vagyok! – mélyen bevésődik a szívünkbe, és válaszolni tudunk rá. „Isten hiányában az ember nyugtalan. A bűn elszakítja az embert Istentől. Ádám és Éva példája is azt mutatja, hogy az ember a bűnéből eredő rossz érzésével inkább elrejtőzik Isten elől. Menekül a küldetése elől, ahogyan Jónás próféta tette.” De van másik út is, a helytállás Isten szolgálatában – hangsúlyozta a püspök. „Izajás, amikor meghallja, milyen feladatot ad neki az Úr, kételkedik a saját erejében, mégis igent mond: »Itt vagyok, engem küldj!« Mária is félre tudta tenni a félelmeit, és Istenre bízta az ügyét. Ennek az igennek a kimondására erősítsen meg bennünket az Úr!” – kérte homíliájában a találkozó végén Veres András püspök.
