1950-ben Zircre jelentkeztem, és fölvettek a ciszterci rendbe. Náluk kezdtem a szerzetesi életet, de éppen abban az évben oszlatták fel a szerzetesrendeket. A noviciátust a környékbeli, ciszterci plébániákon folytattuk, hármunkat Porvára helyeztek, engem hivatalosan kántorként. A kétéves sorkatonaságból 1954 novemberében szereltem le, későn ahhoz, hogy az egri Hittudományi Főiskolára felvegyenek. A következő évben betanított esztergályos voltam a kismotor- és gépgyárban a budai Fehérvári úton. Végre megkezdhettem az egri szemináriumi tanulmányaimat. Egyre inkább láttam, hogy nem lehetek ciszterci, mert nem tudtam elképzelni, hogy pappá szentelésem után még a tanárképzőt is elvégezzem. Arra viszont vágytam, hogy közösséghez tartozva, s ne magamra hagyatva dolgozzak majd egy plébánián. Akkor találkoztam Arató László pálos kispappal, aki beszélt a pálos hivatásról, a szemlélődő imáról, a magyar nép bűneiért való engesztelésről. Mindez nagyon vonzott, Mócsy Imre jezsuita – aki akkoriban szabadult ki a börtönből – harmincnapos lelkigyakorlatán segített döntenem: ötödévesként pálos novícius lettem Egerben. Arató Laci ellátott rendi irodalommal – gépelt lapokon hozta a Szent Ágoston reguláját, rendi imakönyvet; Gyéressy Ágoston könyvét, a Boldog magyar pálosokat. Minden hónapban beszámoltam lelki életemről. A noviciátus végére Arató Lászlót már börtönbe zárták, s Árva Vince vette át a rend vezetését, neki tettem le 1961-ben az ideiglenes fogadalmat, majd 1967-ben az örökfogadalmat. A szétszóratásban ő tartott össze bennünket. Minden évben egy hetet, az úgynevezett fehér napokat töltöttük együtt a testvérekkel, rendszerint Pilisszentléleken, ahol Szeifert Ferenc (most pálos konfráter) atya átengedte nekünk a plébániát. A szentléleki romoknál imádkoztunk, elmélkedtünk, ábrándoztunk a rend újjászületéséről. Buzdítottuk egymást, azóta is elvégezzük mindennap este a felajánló imát hivatásunk megőrzéséért. Mikor már lehetett a szocialista országokba utazni, Czestochowában is tartottunk fehér hetet. Volt, hogy a harkányi papi üdülőt béreltük ki. Mikor plébánosok lettünk, egy-egy társunkhoz szerveztük a találkozónkat. Lassan „megautósodva”, Trabanttal járva látogattuk rendtársainkat: József atyát Újszentmargitán, Levente atyát Csurgón, Zsongor atyát (püspöki titkár volt) Székesfehérváron, de a szemináriumi kurzustársainkat is. 1961. június 18-án szentelt áldozópappá Egerben Grősz érsek atya; első helyemen, Erdőtelken egy évig voltam káplán, majd a szomszédos Kálban három évig, aztán a törökszentmiklósi főplébánián. Végül itt, a 2-es számú plébánián, a szervita Fájdalmas Szűzanya-templomban lettem plébános húsz évig. 1989-ben Borsos József atyával, az ő akkori gyöngyöspatai plébániáján megkezdhettük hivatalosan a szerzetesi életünket az egyházmegyés papi feladatok ellátása mellett. A következő évben elengedett minket Seregély István érsek. Így kerültem a Sziklatemplomba – amelyet Vince atya szerzett vissza a rend számára –, ahol tizenöt évet szolgáltam. Sok-sok munkával helyrehoztuk az omladozó, beázó templomteret; elbontottuk a barlangbejáratnál a szörnyű betonfalat, új padlót raktunk; visszaalakítottuk az előtte balettintézeti kollégiumként üzemelő rendházi részt. Közben a lelki életet is sikerült felépíteni. Már az első évben elindítottuk a fatimai engesztelőnapokat minden hónap 13-án – a rengeteg zarándokkal a külső barlang és a belső régi kápolna is megtelt. A lelki adoptálások is elkezdődtek, ez annyit jelent, hogy kilenc hónapon át imádkoznak az „örökbe fogadók” egy-egy megszületendő gyermekért. Minden hónap 28-án (aprószentek hófordulóján) szentségimádási óra van a lelki adoptálóknak. Különböző imacsoportok tartanak hetente szentórát; ilyen Eperjes Károly színművész kezdeményezésére a művészek szentségimádási órája csütörtökönként éjszaka. Sokan jöttek gyónásra, lelki tanácsadásra, úgy osztottuk be a napirendünket, hogy délelőtt és délután is tudjuk fogadni őket s az életgyónást végzőket. Utóbbiak tömegesen Katona István atya Szentlélek-szemináriumai nyomán érkeztek. Udvarnoki István pálos atya vezette be a magyar népért való engesztelő szentmisét minden este 8 órakor kezdődően – ezt a közeli egyetem diákjai is látogatják. Zsongor atya csütörtökönként az esti mise előtt tart elmélkedéseket, szemlélődő imaórát. Már hetvenhárom éves voltam, bajlódtam betegségeimmel, amikor a pécsi kolostorba helyeztek. Nagyszerű orvosok vettek kezelésbe, és többet is tudtam pihenni. A hívők ott még nem ismertek, nem volt annyi lelki beszélgetésre jelentkező, csak az a néhány, aki időnként a fővárosból leutazott hozzám. A vasárnapi 10 órai nagycsaládos misét – amire sokan 6-8 gyermekkel érkeztek – én tartottam nagy örömmel. Két éve vagyunk itt József atyával a márianosztrai rendházban. Most nagy segítségünk a noviciátust végző Szűcs Ferenc Imre testvérünk.
