A királylány Isten áldását kérte viszálykodó családtagjaira, apjára és bátyjára, Isten áldását kérte a magyarokra. Talán nem véletlen, hogy évszázadokkal később a költő ezekben a napokban vetette papírra nemzeti imádságunkat. „Isten áldd meg a magyart…” szólt, s szól azóta is a fohász. A jövőbe vetett hittel, imádságból építettünk templomot a romok között. Azon a helyen, amely egykor tanúja volt az áldozatos életű királylány engesztelő imádságainak, másokért felajánlott életének. Huszonhét éves korában bekövetkezett haláláig, tizenhét éven át töltötte itt a domonkos apácák szemlélődő, klauzúrába zárt életét. Meggyőződése volt, hogy a hazát Isten áldásának kieszközlése, a vezeklés által is lehet szolgálni. Ezért mindvégig hűséges maradt szülei felajánlásához, hogy őt az ország megmentése érdekében Istennek ajánlották, s neki ezt az áldozatot meg kell hoznia a magyarság életben maradásáért. Mindennek az áldozatnak az alapját egy nagyon mély, Jézus Krisztushoz fűződő személyes kapcsolat jelentette. Az évtizedek óta élő hagyományt követve Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Szent Margit ünnepén szabadtéri misét mutatott be a királylány valószínűsített sírjánál. A főpásztor szentbeszédében hangsúlyozta, hogy bár a rendszerváltozás óta számos alkotótevékenység vált lehetővé, hozzájuthattunk valódi értékekhez, de az azóta eltelt időre mégis a kiábrándultság, a bizonytalanság, a megélhetési nehézségek elszaporodása nyomta rá bélyegét. A pusztán egyéni érdekek által vezérelt életmód azonban – szilárd értékek és hűség nélkül – nem hoz igazi hasznot, se becsületet, se boldogságot. Kiemelte, hogy a tatárjárás után kevés volt a remény az ország talpra állására. De voltak bátor és szorgalmas emberek, ám nem csak nekik köszönhető, hogy talpra állt az ország. Köszönhető azoknak is, akik tudták, hogy Isten áldása nélkül az emberi igyekezet a semmibe vész. Nemcsak a nép fizikai életét, hanem lelkét is meg kell erősíteni. Szent Margithoz hasonlóan imádságos és engesztelő erőforrásokra van szükségünk ma is, hogy minden nehézség ellenére magasabbra emelhessük tekintetünket, túllépve a „bizalmatlanságok, gyűlölködések, intrikák, anyagi gondok mindennapi lehangoló világán”. Nem háríthatjuk a felelősséget az előző nemzedékek ostobaságaira. Felelősek vagyunk tetteinkért, „de Istennél van a teljes igazságosság és az irgalom. Sokszor megmutatkozott már a történelemben, hogy az isteni gondviselés a legkilátástalanabb helyzetekben is tudott hozni gyógyulást, szabadulást, megmenekülést, megújulást.” Végül a bíboros felhívta a hívek figyelmét az egymás iránti szolidaritásra, majd megköszönte a Pannonia Sacra iskola tanulóinak, hogy a hideg ellenére nagy számban vettek részt a szentmisén. Büszkék lehetnek rá, hogy fiatal koruk ellenére áldozatukkal, imádságukkal az ország, a nép javát szolgálták. „Adja Isten, hogy áldott legyen az életetek…” – zárta szentbeszédét Erdő Péter.
