Fotó: Lambert Attila
Befutott az előőrs Márkházára, a Mátraverebély-Szentkút előtti utolsó pihenőre augusztus 19-én. Két tizenöt év körüli fiú, Menyhárt és Soma köszönt minket. Négy napja gyalogolnak, csaknem százharminc kilométer van már mögöttük, de semmi fáradtság nem látszik gyors, lendületes mozgásukon. Egyedül mennek, legelöl. Ismerik a járást, már vagy tízszer megtették ezt az utat. Hamarosan beéri őket Menyhárt testvére, Dorka, akihez ötéves kislánya is csatlakozik az utolsó szakaszra. Az édesanya és a nagymama, Móni követi őket. Nyolc gyermeke közül többen is ott vannak a csapatban, évek óta járják Esztergom és Szentkút között a FeriZát, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány eredetileg ifjúságinak indult zarándoklatát.
Magam is diákként kezdtem zarándokolni – mondja Dobszay Benedek, a rend elöljárója, a FeriZa vezetője, és hozzáteszi: az első ferences ifjúsági zarándoklat 1994-ben Varga Kapisztrán atya kezdeményezésére indult el, s a későbbiekben az egész rendnek szívügyévé vált, hogy évről évre megszervezzék ezt az eseményt. – Ma már a különböző nemzedékek tagjai, fiatalok és idősebbek, együtt járják végig az utat. Területileg is kiszélesedett a résztvevők köre. Az ország minden tájáról, és még külhonból, Kárpátaljáról, Felvidékről és Erdélyből is érkeznek zarándokok – tájékoztat a rend elöljárója.
Idén, a huszonharmadik FeriZán közel kétszázan gyalogolnak együtt. Papok, szerzetesek, növendékek, gyerekek és fiatalok, szüleik és nagyszüleik. A zarándoklat új papi és szerzetesi hivatásokért indul. – Egyik álmunk, hogy segítsük azokat, akik élethivatásukat keresik – mondja Dobszay Benedek. – Számos papi és szerzetesi hivatást köszönhetünk a zarándoklatnak, s az elmúlt évek tapasztalata az is, hogy többen itt találtak rá későbbi házastársukra. A harmincadik esküvőnél abbahagytam a számolást – teszi hozzá az elöljáró.
Klaudia 2010-ben itt ismerkedett meg a közösséget kereső Zoltánnal. Kiderült, mindketten Szombathely közelében élnek. Az ismeretségből kapcsolat, 2013-ban pedig házasság lett. Az idei útra már másfél éves kisfiukkal, Mátéval jöttek. Klaudia most három napot gyalogolt, Zoltán kettőt. Életüknek fontos része a zarándoklás. A nászútjukon a caminót járták végig. Minden zarándoklatukra elviszik a közösségük, a barátaik, a családjuk imakéréseit, és értük imádkoznak az úton. A FeriZán is ezt teszik. A zarándokok mindennap megfogalmazhatják kéréseiket, és a rózsafüzér imáit ezekért ajánlják fel. A rózsafüzér, a reggeli és az esti zsolozsma, a szentmise, az elmélkedés, a csend és az énekek alkotják a napok gerincét.
Sok szerzetes testvér és nővér is részt vesz a zarándoklaton – itt vannak a ferences családhoz tartozó Szent Ferenc Kisnővérei, a Ferences Mária Misszionárius Nővérek Társulata (FMM) és Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei –, s mindannyian nyitottak a beszélgetésre, az atyák pedig egész nap készek a gyónni vágyók fogadására.
A Szent Ferenc Kisnővéreinek közösségéhez tartozó Ráhel nővér hamarosan leteszi az örökfogadalmát. Jelöltként jött először zarándokolni, s azóta is rendszeresen vállalkozik az útra. „Szeretek gyalogolni. Ilyenkor leegyszerűsödik az ember, megnyílik a találkozásokra, a beszélgetésekre. Jó, hogy tudunk őszinték lenni egymáshoz, és nem valami ideálvilágot mutatunk magunkról, hanem felvállaljuk a valóságunkat” – fogalmazza meg, miért fontosak számára a beszélgetések. A fiatal nővér kilenc éve él a rendben. Feladata is a fiatalok közé szólítja, hiszen a miskolci egyetemi lelkészségen szolgál, a rendben pedig a hivatásgondozásért felelős. – Missziós terep a fiatalok világa. Nem jönnek maguktól, nem igazán nyitottak, ezért meg kell keresni a hozzájuk vezető utat. Aztán elmeséli, hogy mindig feltűnést kelt a fiatalok körében, amikor habitusában megjelenik az egyetemi bulikon vagy a fesztiválokon.
A vidámság és az ismerkedés alkalmai, a közös esti játékok, a vetélkedő és a „Ki mit tud?” elmaradhatatlan programok a FeriZán. A jól bevált rendszert részben lengyel mintára alakították ki, a ferencesek ugyanis évekig járták diákjaikkal a Varsó–Częstochowa zarándokutat.
A FeriZán a napirend bizonyos visszatérő pontjai a közösségépítést szolgálják. Ezt mi is megtapasztalhattuk ezen az utolsó napon. Szentkút előtt egy tágas fennsíkra érve a menet megállt. A ferences atyák vezetésével kört formáltunk. „Imádkozzunk, hogy letehessük mindazt, amit nem lenne jó magunkkal vinnünk” – kérte Dobszay Benedek a zarándokokat, majd a kiengesztelődés körében elindult békekézfogásra, és hosszan kígyózott utána a sor. Mindenki kezet szorított mindenkivel, ez éppen tizenhétezer-ötszázhetvennyolc kézfogást jelentett. Ezt egy „pacsikör” követte a ferences vidámság szellemében, majd a szervezőket ünnepelte a közösség. Az erősebb férfiak sorban a levegőbe dobálták a ferenceseket.
Innen már nem volt sok hátra Szentkútig. A célegyenesben Orosz Lóránt OFM, a kegyhely közelmúltban kinevezett igazgatója szenteltvízzel hintette meg az énekszóval érkező menetet, kifejezve ezzel a zarándoklat egyik fontos célját, a megtisztulást.
Sokféle élethelyzetből, sokféle motivációval érkeztek közénk a zarándokok. Akadnak köztük keresők, és a testvéregyházakhoz tartozók is – mondja a mise után Dobszay Benedek. – Felkínáljuk nekik, amink van, s mindenki annyit merít ebből, amennyit tud, amennyit jónak lát.
A zarándoklat nemcsak a résztvevők számára nyújt lelki élményt. A menet Esztergom és Mátraverebély-Szentkút között huszonhárom éve halad át számos településen, köztük apró falvakon is. Csesztve, Kemence, Kisgéc, Magyargéc, Nógrádmegyer, Őrhalom, Patak, Szügy lakosai számára ez minden évben alkalmat jelent arra, hogy a helyi lakosok találkozzanak a zarándoklat résztvevőivel. – „Sokszor többen vagyunk mi, akik érkezünk, mint a településen élők. Az emberek mégis összefognak, süteménnyel, finomságokkal kínálnak bennünket, és úgy engednek tovább” – mondja Kapisztrán atya. – A falvak számára esemény az érkezésünk – teszi hozzá Gabi, az egyik zarándok. Az úton lévőket a palóc vendégszeretet kíséri a zarándoklaton, és a remény, hogy jövőre újra eljönnek, és ismét együtt munkálkodhatnak majd életük alapjainak megszilárdításán.
