Fotó: Merényi Zita
Láttuk a felvételeken a zarándokokkal együtt megérkezni a nyeregbe, az esőben, a székelykapun át. Mit érzett, amikor látta, hogy a nem éppen ideális időjárási körülmények ellenére a szakadó esőben több mint százezren fegyelmezetten, imádkozva jöttek fel a szentmisére?
– Egész nap a büszkeség érzése volt a szívemben. Egyfelől büszke voltam az Egyházamra és Ferenc pápára, hogy minden nehézség és gond ellenére eljön. Tudom, hogy nagyon embert próbáló feladat Bukarestből elrepülni, Marosvásárhelyről elautózni Csíkszeredába, és itt misézni, aztán átrepülni Jászvásárba újabb találkozásokra, holott az előző és az utána következő nap sem volt könnyű. Másfelől a büszkeség érzése volt bennem a népem miatt. Csíkszeredában nőttem fel, tudom, hogy ha egyszer elkezd így esni az eső, két-három hétig is eltarthat. Mondogattam a híveknek – bár nem nagy hittel –, hogy a nagymamám mindig azt mondta: „Ne búsulj, minden szombaton kisüt a nap, mert a Szűzanya kimossa a Kisjézus ingecskéjét, és annak vasárnapra meg kell száradnia.” Valóban így lett: Isten, aki megmosdatott, meg is szárított bennünket.
Úgy érzem, elérzékenyült…
– Igen, én szeretek büszke lenni a népemre, az Egyházamra. A gyermekeimre is büszke voltam: ezer gyerekkel jöttünk el, akik sátorban aludtak Csíkszentsimonban; ott lehetett ennyi gyereket elszállásolni. Őket is veregette az eső, egyik-másik olyan sáros volt, hogy alig ismertem rá. Nyafogás nélkül végigcsinálták, és amit nagyon tisztelek bennük, hogy utólag sem volt nyafi; Istennek legyen hála, bennük is öröm és büszkeség volt. Örvendtek. Logikus, hogy sokkal jobban örvendtek volna, ha kapnak egy-egy puszit Ferenc pápától, de az nem fért bele. Így szervezték, nem hiszem, hogy Ferenc pápán múlt, hogy ilyen felnőttesre sikeredett a látogatás. Sokszor a népünk is, de egész Európa meg az Egyház is olyan koravén; kezd kicsit olyan hisztis lenni, mint néhány vénleány…
A szentmisén fönt lehetett a gyerekekkel az oltárnál.
– Igen, két gyerekünkkel felmentünk, mert az egyházmegye javaslatára meg akartuk ajándékozni Ferenc pápát egy kenyérrel. Csíkszentdomonkoson is van házunk, ott sütöttük meg a kenyeret; a polgármester is segített, szépen becsomagoltuk, és elvittük. Jelképes, szép gesztus volt, hogy az árva gyerekek megosztják a kenyerüket Ferenc pápával. Mindig kérdezik lesajnálóan: Mi haszna, mi értelme volt az 1999-es bukaresti pápalátogatásnak? II. János Pál pápa húsz évvel ezelőtt járt Bukarestben, és most egészen nyíltan kimondta Jakubinyi érsek, amin akkor csak hümmögtünk: hogy nem engedték át Erdélybe. A pápa akkor a román hatóságoktól kérte a kiengesztelődést, az ingatlanok visszaadását. Az erdélyi egyházmegyének akkor három ingatlant adtak vissza, az egyik a dévai kolostor volt. II. János Pál pápa kérésére kaptuk tehát vissza, és nemcsak a kolostort, hanem a működési engedélyt is megkaptuk a gyermekotthon beindítására. Ilyen értelemben ez az ezer gyermek II. János Pál pápa gyermeke is. A mindenkori pápa gyermekei is. Szépnek tartottam ezért, hogy elvigyem ezt az ezer gyereket, akik vittek neki egy kenyeret és egy gyermek Jézus-szobrot. Nemcsak ajándékot adtunk, hanem egy kérést is megfogalmaztunk: azt szeretnénk, hogy június 1., a nemzetközi gyermeknap legyen a gyermek Jézus szép ünnepe. A Szentatyával személyesen nem találkozhattam. Nem sok idő, energia volt rá, úgy láttam, hogy még a püspökökkel sem foghatott kezet, és én sem jutottam el hozzá.
Miben látja Ferenc pápa homíliájának legfőbb üzenetét?
– Volt egy mondat, amit kétszer is elmondott: kérjük a Szűzanyát, hogy tanítson meg bennünket összevarrni a jövőt. Úgy érzem, hogy Trianonnal széttéptünk egy jövőt. Én is Trianon gyermeke vagyok, mindig úgy éltem meg, hogy akkor az őseink elváltak egymástól. Évszázadokig hitték, hogy a Kárpát-medencében lakó különféle nemzeteknek együtt könnyebb, mint külön-külön. Akkor pedig úgy döntöttek, hogy mégiscsak jobb lesz külön, mint együtt. Mi, erdélyi magyarok, és sokan mások, is súlyos árat fizettünk ezért a válásért; azt gondolom, ennek az árát mindenki megfizette, az erdélyi románok és szászok is. Sok szomorúsággal, fájdalommal járt ez a Felvidéken és máshol is. Trianonra az lenne a válasz, ha ki mernénk mondani: a Kárpát-medencében nekünk együtt jobb, biztonságosabb, eredményesebb, mint külön. Ferenc pápa kétszer is elmondta ezt a mondatot, és éreztem is a hangjában az erőt. Igen, a jövőt össze kellene varrni!
Vajon mi kell ahhoz, hogy valóban előremozduljon a világ?
– Én nem az emberekben bízom, hanem Istenben. Olyan szépen mondja Jézus: „Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom.” Én ebben a munkálkodó, gondviselő, a világot továbbteremtő Istenben bízom, aki idáig elhozott bennünket, és biztosan vannak tervei, és tovább is visz majd minket. Én Márton Áron és Erdély sok vértanúja útján szeretnék továbbmenni az Egyházam iránti hűségben, és erre biztatok mindenkit. Hiszek egy kibontakozó jövőben, hiszem, hogy hiába vagyunk ennyifélék, ennyiféle indulattal itt a Kárpát-medencében, Isten országa mindenképpen előttünk van, nem mögöttünk.
Ugyanakkor a mi dolgunk is összevarrni a jövőt…
– Most Gyimesbükkre utazom, az ezeréves határnál szeretnék bemutatni szentmiseáldozatot. Nagy ajándékként éltük meg azt is, hogy nemcsak Ferenc pápa jött Erdély földjére, a csíksomlyói szentmisére, hanem László királyunk ereklyéje is, amit magammal vihetek Gyimesbükkre. Mit lehet tőle megtanulni? Szent László Máriától megtanulta összevarrni a magyar jövőt. Szétesett volt akkor az ország, nemcsak nemzetiségi alapon, hanem sok más szempontból is: polgárháborúk dúltak; tizenvalahány püspökből három maradt életben, a többit megölték; templomokat, városokat égettek föl. Miért került öt nappal későbbre, augusztus 20-ára a nemzeti ünnep? Szent István augusztus 15-én halt meg, de Szent László azt mondta 15-én: tartsunk ötnapos bűnbánati szent időt, mindenki menjen, és engesztelődjön ki az ellenségével. Maga is elment, és megkereste Salamont, aki a trónjára tört, összeesküvést szervezett. Kiengesztelődött vele. Szent László békéje nyomán több mint negyven évig szépen épült, erősödött a Kárpát-medence. Szent Lászlónak ezt a lelkületét kérem ezen a szentmisén népem, nemzetem számára: merjünk mi magunk is kiengesztelődni a családjainkban, egyházközségeinkben. Együtt többek vagyunk, erősebbek vagyunk, mint külön-külön.
Ferenc pápa a repülőúton azt mondta Erdélyről, hogy ilyen csodálatos tájat még soha nem látott…
– Amikor Szíriára, Irakra mondják, hogy termékeny félhold, mindig azt felelem, ott az egész országban annyi zöldet nem láttam, mint amikor a Nagysomlyó hegyéről körbenézek, és minden ragyog. Erdély valóban tündérkert. Fontos, hogy meg is őrizzük, és mi magunk is tudatában legyünk ennek. Ha Ferenc pápa ezt mondta, biztosan így is gondolta, nem olyan ember, aki összevissza bókol. Adja az Isten, hogy mi magunk is szeressük, tiszteljük a szülőföldünket és mindazokat, akik a szülőföldünkön élnek. Tegnap Kászonban miséztem, az ottani házainkban élő gyermekeinknek hirdettem vakációváró szent időt. Úzvölgyén jöttünk át a hegyen, láttunk őzeket, medvét is. Mondtam is a zarándokoknak, hogy tisztelnünk kell mindenkit, aki itt él, minden fűszálat, minden virágot, amivel Isten feldíszíti szülőföldünket – margarétát, harangvirágot… Székelyföld gyönyörű, mindenkit nagy szeretettel biztatok, jöjjön el nyáron erre a gyönyörű tájra!
Lejegyezte: Thullner Zsuzsanna,
