A megtagadás nem kizárólag egy-egy költeményre vonatkozhat, de olykor egész kötetekre is. 1996 Nobel-díjasa, a lengyel Wis»awa Szymborska első kötetét nyomtalanul kiradírozta az életművéből, szakmai önéletrajzában sem tünteti fel, mondván: akkoriban még ifjú volt és bohó, önálló költői hang nélkül. Kossuth-díjas költőnk, Csoóri Sándor az első két kötetéről szokott hasonló kijelentéseket tenni; utólag úgy értékeli, hogy érvényes pályája a harmadik kötettel indult. Akadnak persze kevésbé vérmes szerzők, akik eltökélten megpróbálják menteni a menthetőt, és inkább újraszabják a régi szövegeiket. A legnagyobb magyar átíróbajnok kétségkívül Füst Milán volt, aki egy-egy verssorát akár tízszer is megváltoztatta. Írógépelt kéziratain a módosított sorokra újragépelt papírcsíkokat ragasztott, ennek következtében egyes sorai kéthárom centis hegyláncokat alkottak a lapon. Ám nem érte be saját műveinek átírásával: mások verseit is átgyúrta, vidéki műkedvelők ismeretlenül küldött zsengéit, ötvenes-százas dózisokban, hogy azután kötetként megjelentesse…
Megtagadás és átírás végső soron testvérek, nemző atyjuk egy: a nem tágító szerzői elégedetlenség; a makacs érzés, hogy túlságosan eltávolodott régi műveitől, és „mai tudásával” ugyanazon témát már egészen másképpen bontaná ki. (Most jótékonyan eltekintünk a politikai okoktól, lásd diktatúrák, amikor a szerencsétlen írástudó kizárólag azzal foglalkozhat, hogy kiadói megbízásból mások regényeit novellásítja, a novellákat rádiós hangjátékká szabja és így tovább.)
Nemzedéke egyik legsikeresebb alkotója, József Attila-díjas költőnk, drámaírónk, műfordítónk, az 1970-ben született Térey János a diktatúra szülte átírásokat megúszta. Így aztán Szétszóratás címmel most megjelent verseskönyvét (P’Art Könyvek, 2011) a honi kortárs líra egyik legérdekesebb önkéntes vállalkozásának tekinthetjük, egy jóleső időutazásnak, amelynek ugyanakkor valódi szellemi tétje van. Nevezetesen: szembesülés önmagával (önmagunkkal), ahogy egykor Karinthy Frigyes állt a Duna-korzón fiatal önmagával farkasszemet nézve. (A fiatalember húszlépésnyire volt, mikor hátulról megpillantotta…) Térey ugyanis azt az utat választotta, hogy Szétszóratás címmel 1991-ben, a Cserépfalvi Kiadónál megjelent bemutatkozó könyvét nem megtagadja (kétségkívül ez lett volna a könnyebb), hanem mindenestül átírja. A két évtizeddel ezelőtti alapkiadás után így született meg a második, javított és átdolgozott újra-Szétszóratás. A szerző szavaival: „Első verseskönyvem megjelenése után tizenöt évvel, 2006 tavaszán Stuttgartban újból nekiláttam a vele kapcsolatos munkának. Igyekeztem olyan állapotba hozni a kötet darabjait, hogy érettebb fejjel se kelljen különösebben pironkodnom miattuk; sőt, hogy megint kedvem teljen bennük.” Bátor időutazásának eredménye ez az ötvenoldalas kötet, amelyben – Margócsy István irodalomtörténész meghatározásával – perújrafelvételt hirdet.
Tizennyolcadik önálló könyve az első: ezt csinálja valaki utána!
