Még mindig itt élt a családja, néhány régi ismerősével, barátjával is találkozott az utcán. Első útja azonban Dávidhoz, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi mindeneséhez vezetett. Ő volt az igazgató, a gondnok, a gépkocsivezető és telefonközpontos, olykor ingatlanügynök, bíró vagy tanár. Neki kellett átjárót nyitnia a többségi társadalom és a saját törvényei szerint élő, zárkózott romatelep között. Az ő bőröndjével s bizalmával megrakottan indult útnak Zsolti, hogy szerencsét próbáljon egy idegen környezetben.
Visszaadta Dávidnak a világlátott bőröndöt, de benne hagyta azt a sok-sok bizalmat, amit elindulásakor kapott a fiatalembertől. Mellé tette azonban iránta érzett háláját is. Ezzel a kettővel majdcsak meglesznek valahogy a kezdeti időszakban – gondolta, mert ki más segítsen népének, ha nem ő, a közibük való… Igen, elhatározta, hogy segítőnek áll s tanulni fog. Mindent megtesz azért, hogy másnak is esélye nyíljon az életben – s ha el akarja hagyni a telepet, elhagyhassa. Ne ez az életmód, ne a születési körülmények határozzák meg a további sorsát.
Amíg Zsolti távol volt, megváltozott az utcák képe. Visszaemlékezett arra a napra, amikor a cigányok segítője, Gergely Dezső hívására Vecsei Miklós, a szeretetszolgálat alelnöke először nézett szét a cigánytelepen. Cirkuszi lakókocsikban élő családokat, putrikat, hiányos ruházatú gyerekeket, szeméthalmokat, utcán folydogáló szennyvizet látott maga körül. Négyszáz ember ivóvizét mindössze egy nyomókút biztosította. Gergely atya tűzifát kért a szeretetszolgálattól, mert a hónap vége felé már az összegyűjtött, eltüzelhető rongyok is elfogytak, sehol sem füstöltek a kémények. Egyértelmű volt, hogy egészen másfajta segítségre szorulnak a lakók…
Rövid időn belül elindult Monoron egy telep-felszámolási kísérlet, amelyben a lepusztult állapotú hajlékokkal együtt előítéleteket is bontottak, a téglából emelt, felújítható házakkal együtt pedig bizalmat építettek. „Nem a lakókat tüntetjük el a cigánytelepről, hanem az őket körülvevő láthatatlan falakat próbáljuk lebontani” – mondta Vecsei Miklós. Az volt a célkitűzés, hogy az emberek valós problémáira valós választ adjanak. A 2004-ben megfogalmazott, és Kozma Imre atya tízmillió forintos, a szükséges beruházások megkezdésére felajánlott Prima Primissima díjából elindított program megvalósítása mára a becslések szerint félidejéhez érkezett.
Először látványos beruházások valósultak meg. A cirkuszi lakókocsikból szükséglakásokba költöztek az emberek, akkor érkezett meg Hollandiából az ottani almaszüretkor használt mezőgazdasági hangár, amely a telepen közösségi funkciót kapott. Azóta is oktatási, kulturális programoknak ad helyet, és szociális ügyintézés folyik a benne kialakított irodában. A pályázati forrásból nyert pénzből megépült a közfürdő, amelyet a mai napig százhúszszázharminc ember használ folyamatosan. Melegvíz-vételi lehetőség, zuhanyzók és vécék vannak benne, valamint itt helyezték el a közmunkások által üzemeltetett mosógépeket is.
Szembe kellett nézni azzal a hátránnyal, hogy iskolázatlanok voltak a helybéliek, sokan még a nevüket sem tudták leírni. Ehhez képest most a megfelelő korosztályú gyerekek középiskolába járnak, van olyan fiatal, aki főiskolás, illetve már diplomát szerzett. Egy felnőttoktatási program keretében két évvel ezelőtt hatvan felnőtt ült ismét iskolapadba. Ők – akik közül a legidősebb egy ötvenéves asszony volt – lehetőséget kaptak, hogy osztályozó vizsgát téve befejezhessék az általánost.
Az évek során természetesen változtak az emberek is. Van, akinél ez azt jelenti, hogy csak minden másnap issza meg a szokásos egy-másfél liter borát, s mással is tölti az idejét. Van, aki az unokájával tanul, vagy újra elmegy munkát keresni, esetleg pótolja hiányzó végzettségét. Olyan is akad a cigány emberek között, aki korábban elköltözött a telepről, de látva a javuló állapotokat ma már ismét a régi ismerősök között lakik.
Korábban itt semmilyen lehetőség sem adódott a szabadidő hasznos eltöltésére. Maka István – aki régebben sikeres futballista volt – megszervezte a fociéletet, s ma már öt labdarúgócsapat működik a telepen. A sport leköti a fiatalok energiáját. Olyan célok és fogalmak jelennek meg az életükben, amelyek idáig ismeretlenek voltak számukra, például hogy a sportolás beépülhet a közösség mindennapjaiba.
A telep-felszámolási program valódi sikerét, az igazi változást a gyerekeknél elért eredmények jelentik. Nekik már az lesz természetes, hogy iskolába járnak, végzettséget szereznek, kamatoztatni tudják képességeiket. Ennek érdekében – részben gyermekprogramjai segítségével – Csáki Tibor plébános is mindent megtesz. Tavaly nyáron nyílt meg a gyerekház, ahol a szülőkkel együtt érkező gyerekek felzárkóztatását már egészen kicsi korukban elkezdik.
A rehabilitációs modellkísérlet részeként az EDF DÉMÁSZ-szal együttműködve a monori cigánytelep valamennyi háztartásában előfizetős villanyórát szerelnek fel. A rendszer kiépítésének aránya ma már több mint kilencvenszázalékos. Általános tapasztalat, hogy az előfizetős órák tudatos fogyasztásra és takarékosságra nevelik az áramhasználókat. A telep ötvenöt háztartása közül több esetében akár a százezer forintot is meghaladta az adósság. Az órák felszerelése után megállt a tartozások növekedése, sőt, megkezdődött a régi adósságok visszafizetése. A családok ritkán maradnak áram nélkül. Ha elfogy a feltöltött mennyiség, egy-két napon belül mindenki talál valamilyen megoldást a pótlására. Monoron kétezer-ötszáz, ötezer és tízezer forintos egységeket töltenek fel a fogyasztók. A korábban hátralékot felhalmozó háztartásoknál a feltöltőkód vásárlásakor befizetett összeg felét a tartozás rendezésére fordítja a szolgáltató. A családok átlag két hét alatt szoktak hozzá az óra használatához, ami már jól érzékelhető visszaesést okozott fogyasztásukban.
Az EDF DÉMÁSZ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy másik közös kezdeményezésük során százmilliós adósságkezelő programot valósítanak meg a villamosenergia-szolgáltató működési területén. Az idén szeptemberig tartó programban a fogyasztásból már kikapcsolt, hátralékos vagy nehéz helyzetbe került fogyasztók önrész vállalása mellett juthatnak támogatáshoz. A február 15-én indult programot óriási érdeklődéssel fogadták a rászorulók. Az első hónapban több mint négyezren töltötték ki a pályázati űrlapot, amiben már Zsolti is segített a helybélieknek. Az idén fejezi be tanulmányait a jászberényi főiskolán. Jelenlétével, munkájával, viselkedésével pozitívan hat azokra a fiatalokra, akikkel együtt gyerekeskedett. Az elmúlt napok egyikén Attilával, a galambászfiúval találkozott a telep kútjánál, aki beszélgetésük végén első hallásra meglepő kéréssel rukkolt elő. Ha megbízik benne – mondta, kölcsönkérne tőle egy utazótáskát, amelyre vigyázni fog, és egyszer majd visszahozza neki. Zsolti hátán borzongás futott végig…
Fotó: Cser István
