Önbizalmat termő föld

A község belterületén található, kereskedelmi szempontból jelenleg értéktelen építési telkeket szerettük volna ily módon hasznosítani – mondta el a sajtó képviselőinek Bátyi József polgármester. A helyi kisebbségi önkormányzattal karöltve hirdették meg az akciót, s az igények felmérése után jelölték ki a megművelhető földterületeket. Amennyiben sikerrel jár a segítségnyújtásnak ez a formája, a képviselők fontolóra veszik, hogy jövőre a település határában található szántóföld egy részét is művelésbe vehetik a rászorulók.



Idén huszonnyolc család jutott hozzá olyan területhez, ahol tisztes munkával megtermelhetik az egész évre elegendő zöldségüket, miután az előkészített földbe elvetették a Katolikus Karitász által biztosított sárgarépa-, petrezselyem-, paszternák-, zöldborsó-, zöldbab-, dughagyma-, illetve fokhagymamagokat és a burgonyagumókat. Hét további család csak a vetőmag-támogatást vette igénybe, mert lehetőségük van arra, hogy a ház körüli konyhakertben termeljék meg a szükséges zöldséget.

A mindennapi gondos munka eredménye látványosan lemérhető a növények fejlődésén. A termőre forduló föld – a remények szerint – növelheti a tevékeny ember lelkierejét, készségét, önbizalmát. Nem kell mindig mások segítségére várni, önmaga is képessé válhat értékek előállítására – a munkahellyel együtt nem feltétlenül kell az önbecsülésünket is elveszítenünk. A Váci egyházmegyében évek óta különösen nagy figyelmet szentelnek a szegényeknek. Beer Miklós püspök a cigánypasztoráció részének tekinti a hátrányos helyzetben élő roma emberek támogatását. Tavaly például a Nógrád megyei Vanyarcon tíz rászoruló család jutott földhöz, munkához és élelemhez a püspökhatvanihoz hasonló módon. Az idén még a Pest megyei Valkón is támogatnak tíz roma családot, Vanyarcon pedig újabb ötven család kapja meg ezt a lehetőséget.


Fotó: Cser István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .