A legkisebb fiú történetét juttatja eszünkbe Ispánki Béla életútja. Kilencedikként született az újpesti állomásfőnök családjában. A hitét, becsületét mindvégig megőrző „újpesti vagány”, amint valaki jellemezte, példaként szolgálhat a mai nemzedékeknek is. Megrendítő Ispánki Béla Az évszázad pere címmel lejegyzett emlékezése. A „kihallgatások során”, majd Olty Vilmos vérbíró előtt tartotta magát a tényekhez, az igazsághoz. Rövid részlet az ávós kihallgató tiszt és Ispánki közötti párbeszédből: „ – Az Egyesült Államok imperialista háborút készít elő a békeszerető, demokratikus népek ellen. A pápa e tervükben támogatja őket. Az olyan papok is, mint Mindszenty és maga. Arra feleljen: ki szervezte be magát nyugati kémkedésre?
– Senki.
– Dobja le a cipőjét! Feküdjön a szőnyegre! Tartsa fölfelé a talpát! Mindjárt emlékezni fog a nyugati katonatisztekre, akik magát beszervezték!
A vörös hajú százados mellém térdel. Gumibotjával hatalmasakat üt, hol egyik, hol másik talpamra.”
Ispánki Béla Szegeden, majd az esztergomi bencéseknél tanult, a kisszemináriumban. Itt érlelődött meg papi hivatása. A kitűnő eredménnyel érettségiző fiatalembert Serédi Jusztinián hercegprímás 1935-ben ösztöndíjjal Rómába küldte. Lelkipásztori munkáját Komáromban kezdte meg 1942-ben, a következő évben bekerült az érseki irodába, ahol rövidesen szertartó (a gazdasági ügyek irányítója) lett. Közvetlenül a háború után visszatért Rómába, filozófiából is doktori címet szerzett. Ezután – amikor már Mindszenty József volt az esztergomi érsek – a budai Szent Imre egyetemi kollégium prefektusa lett, s főpásztora megbízásából az olasz segélyszállítmányok intézője.
Mindszenty bíboros elhurcolását megelőzve, egy hónappal korábban, 1948. november 26-án tartóztatták le. Hazaárulás és kémkedés volt a vád a koncepciós perben. Vácról szabadult a forradalom idején, 1956. október 27-én. Bekapcsolódott a segélyszervezetek munkájába, élelmiszer-beszerzésre Bécsbe ment, ahonnan november negyedike után nem tudott már visszatérni. Menekült fiatalok mintegy ezerfős csoportját vezette Dániába, s a továbbiakban is gondoskodott róluk. 1957-ben Angliában telepedett le, a menekült magyarok papja lett. Londonban érte a halál 1985-ben. Hamvait tíz évvel később, 1995. május 13-án hozták haza, s helyezték el az esztergomi bazilika kriptájában.
