A nyugalmazott bíboros mellett Bohán Béla beregszászi plébános, aki egri egyházmegyés papként a kezdetektől részt vett a misszióban, illetve Popovics Gizella nyugalmazott tanárnő Munkácsról és Perduk János, az ungvári Szent György Kollégium nevelőtanára segített föleleveníteni a két évtized történetét, illetve képet adni a jelenlegi helyzetről. 1988-ban még elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy magyar bíboros fölkeresse Kárpátalját, de – mint Paskai László mondta – „Isten terveit tudják szolgálni azok is, akik nem hisznek benne”.
Az orosz ortodoxia abban az évben ünnepelte fennállása ezeréves évfordulóját. II. János Pál pápa kezdeményezésére Rómából és mind az öt földrészről küldöttség érkezett erre az alkalomra Moszkvába. Az európai delegáció tagja volt Paskai László. Mint a bíboros előadásában felidézte – Moszkvában találkozott a szovjet vallásügyi miniszterrel. Kijevben pedig „egy magyar pappal”. Ez nem volt más, mint Szemedi János, kárpátaljai görög katolikus püspök. A másik találkozása Csáti Józseffel volt, akkoriban a kárpátaljai római katolikus egyház vezetőjével. Mindketten elmondták a bíborosnak, mire lenne szüksége a kárpátaljai egyháznak.
1988. november 9-én Magyarországon tartózkodott Alekszandr Jakovlev, a szovjet kommunista párt központi bizottságának titkára, aki Esztergomban felkereste Paskai László bíborost is. A főpásztor vendégének megemlítette, szeretne, de nem tud Kárpátaljára utazni. Erre Jakovlev azzal fordult hozzá: utazzék, amikor akar. Egy órával később a magyar rádió már be is mondta: Jakovlev meghívta Paskai Lászlót Kárpátaljára. A látogatásra 1989 májusának végén került sor. Páldi András kijevi konzul kísérte útján a bíborost, aki minden pappal találkozni akart, és minden templomot szeretett volna felkeresni. Munkács és Ungvár után Nagyszőlősre csak úgy juthatott el, hogy egy ottani beteg papot kíván meglátogatni. Mint később kiderült, a város központjában álló katolikus templomból ezért sebtében kihordták az évtizedek alatt fölhalmozódott szemetet – ugyanis addig raktárnak használták. A bíboros a berendezés nélküli, koszos falak közé léphetett be. Két évvel később már a helyreállított nagyszőlősi templom megáldásán vehetett részt. Amerre járt, megszólaltak a harangok – addig ez is tiltva volt -, mire az emberek a templomokba siettek. Mindenütt azt kérték a bíborostól: nincs papjuk, küldjön lelkipásztorokat.
Paskai bíboros megvallotta, hazafelé az úton azon töprengett, hol talál öt olyan papot, aki hajlandó szolgálatot vállalni abban a nyomorúságos helyzetben? Bohán Béla – akit annak idején titokban szenteltek idehaza, s ugyancsak titokban volt a jezsuita rend tagja – és Diósy Kornél, ugyancsak egri egyházmegyés, domonkos szerzetes elsőként érkezett az addig megközelíthetetlennek tartott területre. Hegedüs Kolos ferences tartományfőnök pedig szerzeteseket küldött Nagyszőlősre, mondván, annak idején a rendnek kolostora működött ott. Így kezdődött az a lélekmentő missziós küldetés, amely húsz év alatt megmutatta az egyház szereteten alapuló arcát. Az atyák és a közben megszülető kárpátaljai papság munkáját segíti a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány, amely a tavalyi évben fölajánlásokból befolyt közel húsz millió forint nagy részét az ungvári, a munkácsi, a nagyszőlősi, a técsői és a viski rászorulók étkeztetésére fordította, emellett az egyetemistáknak fenntartott kollégiumot és a munkácsi Szent István Líceumot támogatta. Közvetlen, amolyan igazi ferences megemlékezésre került sor a Tamás Alajos Közösségi Házban. Csak azt sajnálhattuk, hogy a húsz év alatt Kárpátalján szolgáló szerzetesek közül senki nem tudott jelen lenni. „Visszatekintve – mondta Kacsó András – számtalan bizonytalanság, vihar tépázta a magyar nyelvű római katolikus egyház kis ágacskáját: a Kárpátalján élők és az őket támogatók közösségét.” Ennek ellenére – mint az igazi istenhívők – élnek és teljesítik az Úr akaratát.
