Mások mellett Méhes Márton idézte fel az utolsó tizenkét évet (1848-1860), amelyet Széchenyi a döblingi elmegyógyintézetben töltött. A bécsi Collegium Hungaricum igazgatója „sikertörténetről” szólt: a felemelkedés és a teljesítmény időszakáról, hiszen Széchenyi kitört lelki válságából, a depresszió kényszerű magányából. Noha az intézményt nem hagyhatta el, újra összpontosította alkotó energiáit: vendégeket fogadott, tájékozódott, folytatta irodalmi munkásságát, levelezett, terveket szőtt, ismét tényezője és alakítója lett a nemzet( köz)i politikának… Az emléknap programjai itthon folytatódtak. Egy honismereti kör tagjaihoz csatlakozva többen gyalog tették meg a tizenhárom kilométeres utat Sopronból Nagycenkre, ahol délután a kastélyban, a főtéren, Széchenyi István sírjánál és a plébániatemplomban zajlottak az események. Ivánkovics Ottó polgármester, valamint az emlékbizottság nevében Rubovszky András, a Széchenyi Társaság főtitkára köszöntötte a nagyközség központjában összegyűlteket. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Pálinkás József sztereotípiáktól tartózkodva gondolkodott „Széchenyiről – Széchenyivel”. Jelenünk parlagias, karrierközpontú szemléletével állította szembe a tettrekész politikus prófétai alakját, hangsúlyozva elhivatottságát, céltudatosságát és kitartását. Mint mondta: Széchenyi közös sikerünkké tette és reményeink zálogává gyötörte önmagát. Számunkra ő a „holnap optikája”, nem pusztán a legnagyobb hazánkfia: mércéje mindannak, ami európai és magyar… Sólyom László köztársasági elnök a „hatalmas, szertelen életű” Széchenyit, az aktuális-aktualizálható példaképet, az örök erkölcsi mércét méltatta, aki a megsemmisülés határáról visszalépve képes volt önvizsgálatra és a múlt újragondolására. Az államfő kiemelte: Széchenyi ma arra figyelmeztet, hogy semmilyen válságon nem juthatunk túl lelkiismeret-vizsgálat és hibáink belátása nélkül; a kínálkozó alkalmat pedig meg kell tudni ragadni. A Széchenyiek barokk-klasszicista mauzóleumában, koszorúzással folytatódott az ünnep, amely – a család által építtetett, Ybl Miklós tervezte – Szent István király-templomban bemutatott szentmisével ért véget. Henczel Szabolcs plébános a „magyarság szentélyében” Széchenyi szellemiségének átvételére és megőrzésére biztatta a jelenlévőket. Homíliájában Nagycenk büszkeségéről, a humánum, a hazaszeretet és a „húsvét emberéről” szólt: Hagyta magát meghódítani az igaz-örök értékektől, és egy szebb jövő reményével újította meg a nemzetet és az országot… A cenki lelkipásztor szerint Széchenyi ott van minden megnyilvánulásunkban, a hazáért tett minden lépésünkben. Az országgyűlési választások első fordulója előtt három nappal, hosszan visszhangzott az elbocsátó, szép üzenet: Legyetek hűséges magyarok!
