– Mely mozgatóerők, hatások ösztönözték, hogy Franciaországban tökéletesítse tudását?
– Már orgonatanulmányaim kezdeténél nagy hatással volt rám Baróti István, az esztergomi bazilika orgonistája, aki elsők között népszerűsítette Magyarországon a XX. századi francia orgonazenét. A Zeneakadémián először tőle hallott a hallgatóság Dupré-, és Messiaen-műveket. Az egyetemen Gergely Ferenc tanítványaként a francia zene iránti szeretet csak tovább fokozódott bennem. Máig tartó meggyőződésem, hogy a XX. századi orgonazene legremekebb hányada a franciáktól származik. Az akadémia elvégzése után ösztöndíjjal a párizsi CNR Konzervatóriumban kötöttem ki, ahol Jean Langlais feleségénél, Marie-Louise Langlais-nál tanultam. Így tanárom, férje műveinek szakavatott előadójaként sok hiteles dologra megtanított. Fontos megemlítenem, hogy férje Franck-tanítványok követője volt, tehát ily módon első kézből hallhattam a francki interpretáció hagyományait. Mesterem jó barátságban volt Madame Duruflével, illetve Dupré-vel, így következésképpen az ő műveikről is sokat tudott mondani nekem.
– Biztos lenyűgözte Önt a párizsi templomok atmoszférája. Milyen érzés volt a Notre-Dame orgonájával közelebbről is megismerkedni?
– Hát igen, ez minden francia zene iránti érdeklődő orgonistának vágya, hogy a Notre-Dame-ba elmehessen. Mivel Olivier Latry orgonaművésszel már korábban volt szerencsém találkozni, gyakran felkéredzkedtem hozzá a karzatra. Persze ilyenkor nemcsak én, hanem sokan mások is csodálva állták körül az ismert művészt.
– Számos magyar költőnket bűvölte el az utánozhatatlan atmoszférájú Párizs. A valóságban is olyan, mint amit Ady forró sorai égetnek lelkünkbe?
– Attól függ, hogy ki milyen szemmel és irányultsággal érkezik oda. Mondhatnánk azt, hogy én „Egy orgonista Párizsban” címmel tartózkodtam ott. Természetesen nem voltam olyan „szakbarbár”, hogy csak az orgonával foglalkoztam volna, én is sétálgattam a Szajna-parton a különböző évszakokban. Hívő emberként sokszor eljártam a Sacré-Coeur-be esti misére, melynek hangulata nagyon megfogott. De Párizson kívül is utazgattam, nézelődtem. Legfantasztikusabb élményem a versailles-i kastély megtekintése volt. E gyönyörű palota meglátogatásáról már gyermekkoromban álmodoztam. Az ottani orgona tanszakosokkal a királyi kápolna orgonáját is megcsodáltuk. Az, amit ott láttam, teljesen lenyűgözött.
– Hogy a világi zene jellegzetes francia műfajáról is beszéljünk, a sanzon „mindennapos” Párizs utcáin?
– Ezt annyira nem tapasztaltam. Viszont egyik kedves ismerősöm elvitt az egyik legrégebbi párizsi kabaréba, a Le Lapin agile-be, ahol hallottam korhű harmonikával kísért chansont olyan énekesektől, akik nagy énekeseket próbáltak utánozni.
– A XX. századi orgonazene remekművei címmel jelent meg lemeze. Mi inspirálta a CD megszületését?
– Többek között azok a hatások, amelyekről a franciák kapcsán már beszéltünk. Úgy gondoltam, hogy érdemes közvetítenem ezeket a darabokat; az élményt meg kellett osztanom a széles hallgatósággal.
– A francia mesterek műveik nagy részét valamilyen vallási ünnepkörhöz kapcsolódva írták. Húsvét kapcsán gondolok itt például Langlais Dominica in Palmis című művére. Ezeket a mesterműveket Ön és felesége, Kecskés Mónika, mint a pesti ferences templom orgonistái gyakran beépítik a mise szabadabb részeibe…
– Ezeket a darabokat, ahol csak lehet, igyekszünk eljátszatni. Például húsvétkor a vigília utáni nagy mise kapcsán mindenképp illik egy nagy, mutatós darabbal befejezni a feltámadási szertartást.
– A Szent István Zeneművészeti Konzervatórium tanáraként milyen főbb irányvonalak mentén ad instrukciókat tanítványainak, hogyan vigyék tovább az utolsó két évszázad zenei emlékeit?
– Mint tanárnak legfontosabb feladatom, hogy a tiszta stílust igyekezzem átadni növendékeimnek. Én mind a négy alapstílust megpróbáltam alaposan megismerni, hogy azokat tovább tudjam adni, és ezt meg is szoktam követelni. Ezekből a barokk stílust barokk módon, a romantikus stílust romantikus módon kell játszani. A stílushűség mindig nagyon fontos dolog volt nálam, és a tanításban.
