A pulit és a pumit sokáig nem tekintették különálló fajtáknak, csak 1920-ban történt meg a két kutyafajta szétválasztása. A pumi első fajtaleírását 1924-ben Raitsits Emil készítette. A második világháború után, az 1960-as években kezdődött újra a tenyésztés, meglehetősen heterogén küllemű egyedekkel. Az Ócsag Imre által irányított nemesítés sokat javított a fajta megjelenésén. A pumi a múlt század utolsó évtizedéig viszonylag ismeretlen maradt hazánkban, miközben a skandináv országok lakói, elsősorban a finnek megkedvelték ezt a fajtát. A kilencvenes években a pumi ismertebbé válása valószínűleg a Magyarországon is népszerűvé vált agility (kutyás sport) elterjedésével is összefügg, amelyben a pumik igencsak jeleskednek. Számos törzskönyvezett pumi ma is pásztorok mellett dolgozik.
A pumi közepesnél kisebb méretű kutya, amely megjelenésében le sem tagadhatná terrier őseit. Leggyakrabban a szürke különböző árnyalatait viseli, de van fehér, fekete és fakó színű is. Rendkívül éber, véleményének erőteljes csaholással ad hangot, és ezzel nem mindig lopja be magát a szomszédok szívébe, bármennyire is ellensúlyozza ezt a hangos szokását kedves külleme. Nagyfokú mozgásigénye miatt célszerű kertes házban tartani. Gyorsan tanul, és hihetetlenül mozgékony. Szeret szerepelni, a figyelem középpontjában lenni, „bohóckodni”, ezért elsősorban mozgalmas életet élő családoknak ajánlható, vagy olyan házba, ahol legalább egy gyerek leköti az energiáit. Ahogyan talán a pumi is a gyerekét.
