Az emberi történelem: szenvedéstörténet. Vallások és világnézetek keresik a rossz, a szenvedés és halál misztériumának nyitját. Különös, hogy a kereszténységben is központi helyre került ez a titok, mégpedig „áldott szenvedésről” beszél az egyház, miként a húsvéti vigília-szertartásban, a húsvét szent titkát meghirdető öröménekben, az Exultetben „szerencsés bűnről”. És mindez azért van, mert a keresztre feszített Jézus megfordította az emberi állapotot: a szenvedés a megváltás eszköze lett. De nem a keresztet imádjuk, amikor nagypénteken előtte hódolunk, hanem a keresztre feszített Jézust, aki kiengesztelődésünk, üdvösségünk lett, mert a végletekig – mindhalálig – szerette az Atyát, és szerette embertestvéreit. Szerető engedelmessége lett megváltásunk, és ezért dicsőítette meg az Atya – ahogy a Filippiekhez írott levél 2. fejezetének Krisztus-himnuszában olvassuk.
Pár éve Mel Gibson filmje, a Passió világszerte nagy feltűnést és megrendülést okozott, sokszor még nem hívő fiatalok körében is. Én magam túlzottnak tartom a fizikai szenvedés, megostorozás stb. ábrázolását. Nemcsak azért, mert gyomrot kavaróak bizonyos jelenetei, hanem főleg azért, mert elterelheti a figyelmet Jézus megváltó szenvedésének igazi értelméről. Jézus nyilvános működése során egyre inkább megosztotta hallgatóit, főleg egyre mélyült a szakadék a hívő nép és a jeruzsálemi vallási vezetők, főpapok, írástudók, farizeusok között. Egy idő után ez utóbbiak keresték az alkalmat, hogy elveszejtsék. Most nem a zsidó vezetők felelősségéről szólok, akik végül kiszolgáltatták Jézust Pilátusnak. A lényegre szeretnék rámutatni. Jézus mindvégig teljesítette Atyjától kapott küldetését, bár sejtette, hogy a próféták sorsa, a halál vár rá. De nem kereste a szenvedést és a halált, csak hűséges volt küldetése teljesítésében, ami aztán a kereszthez vezette. Nem a fizikai szenvedés volt a legnagyobb, hanem lelki gyötrődése, hiszen magára vette a világ bűnét – Szent Pál erős kifejezése szerint: bűnné lett érettünk. A Getszemáni-kertben legközelebbi barátai, az apostolok gyarlósága, Péter tagadása, Júdás árulása miatt is szenvedett. A hívő tudós és gondolkodó, Blaise Pascal Jézus misztériuma című elmélkedésében halhatatlan kifejezést adott a gyötrődő, magára hagyott Jézus szenvedésének és az ő együttszenvedésének: „Jézus haláltusát vív a világ végezetéig, ez idő alatt nem szabad aludnunk.”
Ismétlem: nem Jézus fizikai szenvedése, még csak nem is elsősorban lelki gyötrelme, hanem szerető engedelmessége lett megváltásunk. Erre a Szentlélek indította, aki egész életében fiúi magatartását vezérelte. Amikor a kereszten kilehelte lelkét, amikor kimondta a végső igent az Atyának, megfordította az emberi állapotot, a bűnös emberiséget visszafordította Istenhez. Átmenete az Atyához már megdicsőülése, és amikor feltámadása után csodásan leereszkedik az apostolokhoz, hogy megerősítse őket hitükben, és rájuk leheli a Szentlelket, az apostoloknak megbízatást ad, hogy folytassák küldetését, Lelke erejében fejezzék be az üdvösség közvetítését. Azért szól az egyház „szerencsés bűnről” (felix culpa) az Exultetben, mert ilyen „hatalmas Üdvözítőt kívánt és érdemelt”, mert az Atya „kimondhatatlan szeretete és jósága” Fiát adta a szolga megmentésére.
