Homíliavázlat: Életre váltott emlékezés

A keresztáldozat nem valami régmúlt, archiválni való történelmi esemény. Ugyanezt a keresztáldozatot jeleníti meg az egyház liturgiája az oltáron a Szentlélek tüzében. Ezt cselekedjük az ő emlékezetére, hiszen maga a Megváltó kérte. S ez az emlékezet messze több, mint valamiféle puszta emlékezés, mert nem csupán értelmi tevékenység, hanem életre váltott emlékezés, szívvel emlékezés, hiszen a kegyelem, amely belőle fakad, ránk is kiárad, s így részesülünk mi is a megváltás művéből. Az Üdvözítő kileheli lelkét a kereszten. Megláthatjuk ebben már pünkösd előképét, amikor is Krisztus Lelkét árasztja majd az újszülött egyházra, hiszen ő maga ígérte: nem hagy árván bennünket. A halál eseménye mindannyiunkat mélyen megdöbbent. Ha átéltük már valamely kedves családtagunk, barátunk, ismerősünk elvesztését, talán másképp éljük át a virágvasárnap és a nagypéntek liturgiáit is. Nem olyan egyszerű a földi keretek közt megélt tragikumot első pillanattól fogva teljes hittel szemlélni. Az apostolok is döbbenten álltak, majd félve, zárt ajtók mögé vonultak. Valószínűleg ők sem így képzelték el a Mester halálát. De mi már tudjuk: Krisztusnak erre a hatalmas szeretet-gesztusára nem fog elmaradni a mennyei Atya válasza. A beteljesedett mű igazi teljessége még nem a mai napon tárul fel számunkra, de húsvét hajnalán látni fogjuk az üres sírt. Ez a remény adjon erőt, valahányszor elhunyt szeretteinkre gondolunk, vagy ha éppen saját földi életünk véges mivolta kelt bennünk szorongást. A feltámadás reménye erősítse meg hitünket, hogy igazi örömmel ünnepelhessük majd Jézusnak a halál fölött aratott diadalát!