Názáreti Mária, alighogy megtudta az angyaltól, hogy ő lesz a várva várt Messiás édesanyja, és a Szentlélektől megfoganta az örök Atya fiát, elsietett rokonához, Erzsébethez a hegyek közé, hogy segítsen a hatodik hónapjában levő várandós asszonynak, a leendő Keresztelő János édesanyjának. Csodálatos a két asszony találkozása, amely egyben a Messiás és az Előfutár találkozása is. Erzsébet a Szentlélektől eltelve felkiált: „Áldottabb vagy minden asszonynál, és áldott a te méhednek gyümölcse! Boldog vagy, mert hittél!” Jézus nyilvános működése során igazat adott Erzsébetnek, amikor egy asszony boldognak nevezte Máriát: „Boldog a méh, amely téged hordozott!” Amire Jézus így válaszolt: „Boldogabb, aki hallgatja és megőrzi Isten Igéjét” (Lk 11,27-28). Szent Ágoston így magyarázza: „Nehogy a boldogságot a testben keressük, Jézus ezt tanítja: Azért boldog Szűz Mária is, mert hallgatta az Úr szavát és hűségesen őrizte lelkében az isteni igazságot, sőt hűségesebben, mint méhében a magzatot. Az igazság maga Krisztus, és ez a magzat is maga Krisztus.” „Többre tartotta Mária azt, hogy a lelkében volt, mint azt, hogy méhében hordozta.” Egy másik alkalommal (Mt 12,50), amikor anyja, Mária és rokonai keresik, Jézus kijelenti: „Aki teljesíti Atyám akaratát, az nekem testvérem, nővérem és anyám.” Mária hitt, az Atya akaratát teljesítette, és többre tartotta azt, hogy Krisztus tanítványa lett, mint hogy méhében hordozta és megszülte, magyarázza ismét Szent Ágoston. János evangéliumának bevezetőjében, ahol szintén párhuzamot találunk az Előfutár és a megtestesült Ige szerepe között, hitünk központi igazságáról ezt olvassuk: „Az örök Ige, a világ Világossága eljött hozzánk, belépett az időbe, testté lett, de a sötét, bűnös világ nem fogadta be. Ám azoknak, akik hittel befogadják, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.” Istenünk az istenfiúság kegyelmét felajánlja mindazoknak, akik Mária példáját követve hittel válaszolnak hívására, kitárulnak a kegyelemnek. Jézus eljött Betlehembe, eljön majd a világ végi ítéletkor, de most is jön, állandóan kopogtat lelkünk ajtaján, bebocsátást kér, hogy a hitben, misztikus módon megszülessék bennünk. Ha befogadjuk, mi is Jézus-hordozók leszünk. Angelus Silesius az egyházatyák és a középkori doktorok tanítását ismétli: „Jézus ezerszer megszülethetne Betlehemben, ha benned meg nem születik, mit sem használ neked, még nem vagy megváltva.” A megváltás megtörtént, az üdvösség lehetőségét mindenkinek felkínálja az Atyaisten, aki mindnyájunkat örök szeretettel szeretett, és a világ teremtése előtt Krisztusban kiválasztott, magához rendelt (Ef 1), de hittel be kell fogadnunk a Szentlélek ajándékát, a megistenítő szeretetet. Befejezésül Prohászka Ottokár naplójegyzeteiből (3,273-374) idézek egy csodálatos szakaszt, mely egyszerre dogma és költészet. „Szent, édes karácsony! Édes Jézus! Hogyan bírja el idegzetem, hogy ezt a mondatot kimondom? Ez a gyermek Isten? Villámáram, mely minden vezetéket eléget. Nem bírjuk el! Beszakad a lelkünk alatta. Pedig ez az Isten Fia, egylényegű az Atyával! Ő mondja meg, mit akar a gyönge test, a gyermek szíve s kisded tehetetlensége… A mi hitünk, hogy a barlangban Isten született. A mi nagy fölemeltetésünk, hogy belénk oltódott, hogy megnemesített: emberséget, embert, édesanyát, gyermeket, családot s örök szent vágyat, azt, mellyel Isten s a végtelen felé nézünk… Ah, édes kis ág – oltóág, új élet!”
