Homíliavázlat: Az ajtóban áll és kopogtat

Születünk és maghalunk, és e két időpont között élni akarunk, boldogságra és sikerekre vágyunk, szeretnénk szeretni és szeretve lenni. Aztán egy életen át tartó munka és igyekezet, tervek és álmok, egy felépített, jól berendezett életvitel egy pillanat alatt semmibe hullik. „Csak az a vég, csak azt tudnám feledni…” – sóhajtja Ádám is Az ember tragédiájában. Boldog emlékű XXIII. János pápa mondta halála előtt huszonöt évvel: Minél inkább megbékülök a halállal, életem annál inkább egyre derűsebb magaslatokra jut, mert egyre jobban látom az értelmét. – Felemelő, szép gondolat, teli reménnyel, hittel, az élet igenlésével, de a halál reális tudatával. Az ember mindig a túlsó partot kémleli, de csak a hit szemével látja meg annak fényeit. Csak az Istenbe vetett hit ad választ életre, halálra, ezeknek mélységes értelmére. Pascal, a nagy francia filozófus és matematikus a hitén árszűrt matematikai végtelen felismerésében látta meg az élet végtelenségét és a halállal való be nem fejeződő voltát. Juhász Gyula, a magyar költő pedig a szeretetben való hit olthatatlan vágyában és szenvedésében mondja ki: „Lenni kell egy örök lakomának!”– Igen, az élet csonka és befejezetlen lenne örökkévalóság nélkül. Igazságtalan volna, ha a dermesztő sír mindent: hitet, reményt, szeretetet, titkolt jó cselekedeteket, barátságot, hűséget, mosolyt és könnyeket, másért hozott áldozatokat, imákat és felajánlott szenvedéseket, csillagtalan, álmatlan éjszakákat és felejthetetlen boldog pillanatokat örökre magába zárna. Jézus mindenre válasz: Én vagyok a föltámadás és az élet, aki bennem hisz, még ha meg is halt, élni fog. Benne hinni azt jelenti: a szeretetben hinni – ahogyan Prohászka Ottokár püspök fogalmazott –, annak „végső győzelmében”. Isten maga a szeretet: aki szeretetben él, Istenben él. Isten maga a szeretet – így a szeretet halhatatlan. A halál és az örökkévalóság tudata megtanít bennünket a lényeglátásra – mert ugyan mit viszünk a sírba? A kórház és a temető lelkigyakorlatos hely. Megtanít, hogy most élünk, hogy életünk feladat és kihívás. Figyelmeztet, hogy vigyázzunk: a föld ne rontsa meg bennünk az eget. Figyelmeztet: ember, rövid az élet, egyetlen kincsed a lélek, gondold meg nagyon – ahogy egyik temetési énekünk szól. Megtanít hinni, remélni, okosan szeretni, rámutat az élet szépségére és a szentek tudományára, akik derűs bölcsességel mondták: mi ez az örökkévalósághoz képest? Milyen más minden a mennyország távlatából! Egy haldokló mondta az ágya köré gyűlt családtagjainak: Bocsássatok meg, hogy nem szerettelek benneteket jobban! Még nem késő. Keressük és éljük a halálon túlmutató és az azt legyőző igazi értékeket, hogy valóban ne legyen késő. Jól tudjuk: nem ismerjük sem a napot, sem az órát, ítéletünk pillanatát, örökkévalóságunk kezdetét. Jézus mindig az ajtónkban áll és szeretettel kopogtat, hogy szívünkben lakást vegyen – mert ez az ítéleten túli örök élet kezdete. „Van az elevenek országa, meg a holtak országa, híd a szeretet, csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme” – ezzel a mondattal zárul Thornton Wilder híres regénye, a Szent Lajos király hídja.

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..