A zsinat egyik fontos okmánya, a Dei Verbum kezdetű konstitúció összefoglalja egyházunk tanítását az isteni kinyilatkoztatásról és a Szentírásról. Többek között hangsúlyozza: „Mivel Isten a Szentírásban emberek által emberi módon beszélt, a Szentírás magyarázójának, hogy megláthassa, mit akart velünk közölni Isten, meg kell vizsgálnia, hogy a szent írók mit akartak mondani, és szavaik által mit akart kinyilatkoztatni Isten. A szent írók szándékának kiderítése végett egyebek közt ügyelni kell az irodalmi műfajokra is.” Ezzel az idézettel – a leghivatalosabb tanítással – először is hangsúlyozom a papoknak és híveknek, hogy nem elégséges a Szentírás olvasása. Ez ugyan kétségtelenül nagyon dicséretes dolog, és e téren tanulhatunk protestáns testvéreinktől. Mivel ugyanis a Szentírás különböző korszakokban, különböző műveltségű emberek által, változatos műfajokban íródott, sokszor nem könnyű megérteni a szövegek igazi jelentését. Távol álljon tőlünk ma már egy bizonyos fundamentalizmus, amely a Szentírás betű szerinti értelméhez (sokszor önkényes értelmezéséhez) ragaszkodik. Így számos nehézséget elkerülhetünk. Például a mai tudomány vívmányait a világegyetem keletkezéséről és fejlődéséről elfogadva nem értelmezzük betű szerint a Biblia elején olvasható hatnapos teremtéstörténetet. A híres Galilei-ügy tisztázásakor II. János Pál a Pápai Tudományos Akadémia tagjaihoz szólva idézte a Galilei korabeli Baronius bíborost: „A Szentlélek a Bibliában nem arról ad felvilágosítást, hogy hogyan forog az ég, hanem arról, hogy hogyan jutunk az égbe.” Vagyis a Szentírás nem tudományos vagy más ismereteket akar közölni, hanem – egy adott kor nyelvén, sajátos műfajokban – üdvösségünkre vonatkozó igazságokat tár elé. Mindebből következik, hogy a lelkipásztoroknak és hitoktatóknak gondoskodniuk kell arról, hogy a különböző korú hívőket bevezessék a Biblia ismeretébe: erre szolgálnak a katekézisek, a bibliaórák, a homíliák is. Továbbá jó könyvek is. Ma már nincs hiány ezekből Magyarországon sem. A hívek maguk is tanulmányozhatják segédkönyvekkel a Bibliát, a szülők bevezethetik gyermekeiket az Írás ismeretébe, válaszolhatnak gyakran jelentkező nehézségekre. Maguknak a papoknak is fejleszteniük kell bibliaismeretüket, hiszen a természettudományok vagy a terjedő ideológiák, a keleti vallások vagy akár a szekták számos új problémát, hittani és erkölcstani nehézséget vetnek fel. (Itt szeretném jelezni, hogy a napokban újra megjelent a Szent István Társulatnál az eredetileg Rómában kiadott Biblikus Teológiai Szótár, amely harminc francia szakember munkája, és nagyon jó szolgálatot tehet a továbbképzésben, katekézisben, homíliakészítésben. Befejezésül álljon itt az idézett zsinati okmány zárszava: „Így tehát a Szent Könyvek olvasásával és tanulmányozásával »terjedjen és jusson dicsőségre az Úr tanítása« (2Tessz 3,1), az emberek szívét pedig töltse el egyre jobban a kinyilatkoztatásnak az egyházra bízott kincse. Ahogy az Eucharisztia misztériumában való állandó részesüléséből gyarapszik az egyház élete, úgy a lelki élet fellendülését remélhetjük Isten »örökké megmaradó« szavának megnövekedett tiszteletéből.”
