Homíliavázlat: Mag-monológ

Ha az emberek kezére adod magad (Mk 9, 31), ha mind beljebb és beljebb jutsz a föld rejtekében, ahol már csak a mennyei Atya tekintete ér el (Mt 6,1-6.18), ha vállalod, hogy megszabadulj minden buroktól, védelemtől, önvédelemtől, ha vállalod a csíra-lét csupasz védtelenségét, hogy fájdalmaid, mint gyökerek egyre mélyebbre és mélyebbre hatoljanak, egészen oda, ahol mélység és magasság egy és ugyanaz, vagyis vállalod, hogy gyökeret verj a szeretetben (Ef 3,17), akkor belőled új élet fakad. A mag szárba szökken, dús, élő és éltető kalásszá növekszik. Aranylón tündöklik a fényben. Ez amennyire gyönyörű, olyannyira félelmetes is. XVI. Benedek pápa le merte írni, hogy „Istennek az ő népe – az emberek – iránti szenvedélyes szeretete olyan nagy, hogy Istent szinte szembefordítja önmagával… Jézus kereszthalálában történik meg teljesen Istennek ez az önmaga ellen fordulása.” (Az Isten szeretet 10.12). Mit kell kiállnia ennek az „önmaga ellen forduló” szeretetnek? A getszemáni kert adja meg a választ. Jézus vért verejtékezve (Lk 22,44) „rettegni kezdett, és gyötrődni” (Mk 14,33). „Most megrendült az én lelkem” (Jn 12,27) – halljuk a földbe hulló búzaszemről tanító Jézustól. Mekkora bátorság kell egy ilyen „rettegés és gyötrődés” vállalásához. Honnan meríthető ez a bátorság? Abból a „forró közvetlenségből” (Jelenits István), amely őt Atyjához, a mennyei Atyához fűzi, akit éppen a getszemáni imádságban szólít a gyermek közvetlenségével ekként: „Abba, édesapa” (Mk 14,33). Az Atya szeretete legyőz minden félelmet, és arra ösztönzi Jézust, hogy véghezvigye küldetését, hogy megdicsőítse az Atyát, megmutassa őt szeretete teljességében. Jézus küldetése – a miénk is. Félelmetes küldetés? Meglehet, hogy a kis búzaszem félni és remegni kezd, nem mer „önmaga ellen fordulni”, nem mer „önmaga árán csírává lenni” (Jókai Anna), nem mer „elveszni”, inába száll a bátorsága. Inkább szeretgeti kicsi kis gyáva életét, és ezzel „egyedül egymaga marad” (Jn 12,24), elveszetté lesz. Igazán ez az, ami mindennél félelmetesebb és mindennél kilátástalanabb. Ezért a nagy szeretet fölszólítása az, hogy gyűlöld önféltésedet, gyűlöld önsorsrontó gyávaságodat (Jn 12,25), s fordulj ahhoz, aki megérti – mert átélte – félelmeidet, s aki a győzedelmes búzaszemként a te élő és éltető kenyered is lett, aki bátorságot képes beléd lehelni (Jn 20,21-22). Vállald küldetésedet, mert nincs szebb, mint vetőmaggá nemesülni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..