Homíliavázlat: „Fel nagy örömre, ma született…”

Jézus történetében eltűnik az idő és a tér, mert a feltámadott él, itt él az egyházban, a benne hívők közösségében. Jézus nem csupán édes emlékezet. A hitben kortársai leszünk – írja Kierkegaard. Karácsonykor legtöbbször felidézzük a gyermekkarácsonyok emlékét: milyen csodálkozó szemmel és szívvel örültünk a Kisjézus születésének, a gyertyafényes és csillagszórós karácsonyfa alatti betlehemet szemlélve. Jó az, ha idős fejjel is tudunk gyermeki lelkülettel örvendezni, csodálkozni. Úgy, ahogy a misztikus Prohászka Ottokár karácsonyi naplójegyzeteiben olvassuk: „Szent, édes karácsony! Édes Jézus! Hogyan bírja el idegzetem, hogy ezt a mondatot kimondom: Ez a gyermek Isten? Villanyáram, mely minden vezetéket eléget. Nem bírjuk el! Beszakad a lelkünk alatta. Pedig ez az Isten Fia; egylényegű az Atyával! Ő mondja meg, mit akar a kis gyönge test, a gyermek színe, a kisded tehetetlensége. Állunk a barlang előtt, s kérdezzük: ki vagy? Messiás? Próféta? Illés? (…) Minek tartjuk őt mi? – Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia!”

Jézus eljött egyszer, és majd jönni fog a világ végén, a végső úrjövetkor. De jön ma is, állandóan jön felénk, hozzánk: azoknak, akik hittel befogadják, hatalmat ad, hogy Isten gyermekeivé legyenek. Ha befogadjuk hittel, akkor a megtestesült Ige Igazság és Élet számunkra, akkor már a megkezdett örök életet éljük. De karácsonykor gondolunk azokra is, akik a Világosságot nem fogadják be, akik jobban szeretik a sötétséget és a halált hozó hazugságot. Kérjük a kisded Jézust, térítse magához őket is. Gondolunk azokra az embermilliárdokra, akik még nem tudják, hogy a Messiás eljött, akiknek még nem hirdették az örömhírt – értük is eljött Jézus. Ahogy a zsinat tanítja: Jézus Krisztus, amikor felvette az emberi természetet, valamiképpen minden emberrel egyesült, és minden jóakaratú embernek megadja az üdvözülés lehetőségét; mindazoknak, akik követik lelkiismeretük szavát a jóra, és készek befogadni az Igazságot, Jézust, ha felismerik. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és a Szentlélek mindenkinek módot ad rá – Isten tudja, hogyan -, hogy húsvét titkában részesedjék. (Vö. GS 22)

Jézus magára vette az emberi állapotot: a szegénységet, a szenvedést, az üldöztetést. Karácsonykor gondolunk azokra, akik szerte a világon az emberi igazságtalanság vagy a természeti katasztrófák miatt szenvednek. A szentföldi keresztényekre és az ottani háborúskodásra, Irakra és Kongóra, a földönfutó menekültekre és a hajléktalanokra, az éhezőkre és különféle betegségektől szenvedőkre közel és távol. Közel: családunkban, hozzátartozóink és barátaink körében, közösségünkben. A világ bármely részén naponta történő szerencsétlenségek, polgárháborúk és népirtások áldozataira, illetve hozzátartozóikra. Jézus, amikor felvette a szolga alakját, amikor vállalta az emberi sorsot, magára vette szenvedéseinket is, és misztikus testében, az egyházban – annak tagjaiban – tovább szenved. A vele szenvedők valamiképpen részt vesznek a megváltás művében: általa, vele és benne. Prohászkával könyörgünk: „Hittel és reménnyel borulok le a jászol elé: Mit akarsz, édes kis Jézusom? Pénzt, ruhát, lakást, lelkemet, szívemet? Ugye, még ez utóbbiakat sem elsősorban; hanem bűneimet, aggodalmaimat, gondjaimat, keresztjeimet, kislelkűségemet? Ugye, ezeket akarod? S a bűnöket elveszed, s eldobod, s a gondjaimat magadévá teszed, s azok már nemcsak az enyéim, hanem a mieink: enyémek s tieid! S ugye, azt akarod, hogy így együtt vigyük? Igen, veled s érted élek!”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..