A szűk kör azonban tágul: közben már sereglik köréje az emberek sokasága. Jönnek, mert Jézus személye és tanítása vonzza őket. S Jézus nem küldi el üres kézzel azt, aki hozzá jön: tanítja őt, kegyelmében részesíti, de egyben küldetést is ad neki. Aki tehát követni akarja őt, annak küldetése is lesz, mert a kettő együtt jár. S ezt a küldetést Jézussal együtt kell teljesíteni: felvéve keresztünket. Önmegtagadásról is beszél Jézus: aki követni akarja őt és az ő követségében akar járni, annak az önmegvalósításról nagyon határozottan le kell mondania. Péter vallomása már feltételez egyfajta hitbeli érettséget. De az igent ezután is ki kell majd mondaniuk a tanítványoknak. Könnyű megvallani hitünket az Üdvözítő közvetlen közelében, de amikor távolabb kerülünk, bárányokként a farkasok közé, akkor már nehezebb. Akkor majd a Szentlélek fog megerősíteni minket. Péternek sem volt nehéz Jézus közelében megvallania hitét, de tudjuk, hogy később az ő bátorsága is szertefoszlott, s megtagadta az Urat. A Szentlélekkel eltelt apostolok azonban már bátran hirdették hitünk igazságait, egészen a vértanúságig. Küldetésünk teljesítése közben nekünk is újra meg újra ki kell mondanunk az igent, meg kell vallanunk hitünket. Erre cselekedeteinkkel (actio) és szenvedéseinkkel (passio) egyaránt hivatottak vagyunk: nemcsak a tevékeny szeretet műveinek lehet tanúságtevő ereje, hanem az alázatos kereszthordozásnak is. Isten minden életállapotunkban el akar halmozni kegyelmével. S nemcsak minket, hanem általunk mindent és mindenkit. Kérjük a Szentlélek kegyelmét, Máriának és az összes szenteknek a közbenjárását, hogy mi is bátran megvalljuk az Isten Fölkentjét, s mind tetteinkkel, mind szenvedéseinkkel hűséges tanúi legyünk az élő Istennek és hitünk igazságainak!
