Liturgia: Liturgia és művészet

A szimpózium mára a téma egyik legrangosabb fórumává nőtte ki magát, amelynek során a különféle keresztény egyházakhoz tartozó szakemberek ütköztetik véleményeiket a liturgia, az építészet és a művészet viszonyáról. A világ számos országából érkező résztvevő közt voltak teológusok, liturgiával foglalkozó szakemberek, építészek, művészek, műemlékes szakemberek. Magyarországról is évek óta részt veszünk ezen az eseményen. Az idei téma a liturgia és a művészet viszonya volt. A kortárs művészet egyértelműen kihívást jelent az egyház számára, nem is beszélve a művészeti alkotásoknak az istentisztelet terébe való integrálásáról. Különösen is fontosnak tűnik olyan fogalmak tisztázása, mint vallásos művészet, szakrális művészet, liturgikus művészet. A konferencia egyes előadói a modern képzőművészet kihívó, provokáló, nyugtalanító oldalának az istentiszteletbe való bevonását lehetségesnek, sőt kívánatosnak tartották, amely az egyházat gazdagíthatja. Mások álláspontja gyökeresen eltért ettől: az egyháznak nem kell félni attól, hogy megrendelőként csakis a liturgia törvényszerűségeivel és nyelvezetével, valamint híveinek hitérzékével összhangban álló, a transzcendens szépet tükröző művek kerüljenek a templom terébe. Hasznosnak bizonyulhat ilyen értelemben szétválasztani az egyháznak a kortárs művészetekkel való párbeszédét, valamint a liturgia nagyon is konkrét követelményeinek megfelelő liturgikus művészet kérdését. Az előadások során megismerkedhettünk az egyes európai országok e téren szerzett útkeresésével. Erős kontrasztot jelentett az ortodox egyház tapasztalata és gyakorlata: az ikonfestészet a maga szigorú bibliaértelmezésével a teológia egyik nyelve, és mint ilyen elsősorban nem illusztratív, kateketikai vagy díszítő szerepet visz, hanem a liturgiában – a Szentírással és a liturgikus szövegekkel azonos jogon – maga is részt vesz, és innen ered viszonylagos állandósága. Nyugaton éppen a képzőművészet és az egyház világának felvilágosodás kori szétválása vezetett a modern templomok/ egyházak „képromboló” tendenciáihoz. Ebben az összefüggésben felmerül a kérdés, hogy a hagyományos katolikus ikonográfiai hagyomány folytatható-e, s ha igen, milyen módon. Nagyon fontosnak tűnik olyan modellértékű példák megismerése és vizsgálata, amelyeknek keretében a kortárs művészet és a megrendelő egyházi közösség sikeresen, sokak megelégedésére működött együtt az istentisztelet terének kialakításán. A konferencia – mint azt a részt vevő előadók is megállapították – problémák felvetésére volt elegendő. Mind az egyháznak, mind az egyházzal párbeszédben álló kortárs művészeknek nagy utat kell megtenniük, hogy az istentisztelet terében újra egymásra találjanak.