Liturgia: Liturgia és művészet

A szimpózium mára a téma egyik legrangosabb fórumává nőtte ki magát, amelynek során a különféle keresztény egyházakhoz tartozó szakemberek ütköztetik véleményeiket a liturgia, az építészet és a művészet viszonyáról. A világ számos országából érkező résztvevő közt voltak teológusok, liturgiával foglalkozó szakemberek, építészek, művészek, műemlékes szakemberek. Magyarországról is évek óta részt veszünk ezen az eseményen. Az idei téma a liturgia és a művészet viszonya volt. A kortárs művészet egyértelműen kihívást jelent az egyház számára, nem is beszélve a művészeti alkotásoknak az istentisztelet terébe való integrálásáról. Különösen is fontosnak tűnik olyan fogalmak tisztázása, mint vallásos művészet, szakrális művészet, liturgikus művészet. A konferencia egyes előadói a modern képzőművészet kihívó, provokáló, nyugtalanító oldalának az istentiszteletbe való bevonását lehetségesnek, sőt kívánatosnak tartották, amely az egyházat gazdagíthatja. Mások álláspontja gyökeresen eltért ettől: az egyháznak nem kell félni attól, hogy megrendelőként csakis a liturgia törvényszerűségeivel és nyelvezetével, valamint híveinek hitérzékével összhangban álló, a transzcendens szépet tükröző művek kerüljenek a templom terébe. Hasznosnak bizonyulhat ilyen értelemben szétválasztani az egyháznak a kortárs művészetekkel való párbeszédét, valamint a liturgia nagyon is konkrét követelményeinek megfelelő liturgikus művészet kérdését. Az előadások során megismerkedhettünk az egyes európai országok e téren szerzett útkeresésével. Erős kontrasztot jelentett az ortodox egyház tapasztalata és gyakorlata: az ikonfestészet a maga szigorú bibliaértelmezésével a teológia egyik nyelve, és mint ilyen elsősorban nem illusztratív, kateketikai vagy díszítő szerepet visz, hanem a liturgiában – a Szentírással és a liturgikus szövegekkel azonos jogon – maga is részt vesz, és innen ered viszonylagos állandósága. Nyugaton éppen a képzőművészet és az egyház világának felvilágosodás kori szétválása vezetett a modern templomok/ egyházak „képromboló” tendenciáihoz. Ebben az összefüggésben felmerül a kérdés, hogy a hagyományos katolikus ikonográfiai hagyomány folytatható-e, s ha igen, milyen módon. Nagyon fontosnak tűnik olyan modellértékű példák megismerése és vizsgálata, amelyeknek keretében a kortárs művészet és a megrendelő egyházi közösség sikeresen, sokak megelégedésére működött együtt az istentisztelet terének kialakításán. A konferencia – mint azt a részt vevő előadók is megállapították – problémák felvetésére volt elegendő. Mind az egyháznak, mind az egyházzal párbeszédben álló kortárs művészeknek nagy utat kell megtenniük, hogy az istentisztelet terében újra egymásra találjanak.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .