Isztambul területe kedvező földrajzi fekvése miatt évezredek óta lakott, már a történelem előtti időkben is éltek itt emberi közösségek. Krisztus előtt 667-ben görögök alapították meg itt Bizánc városát. Amikor a Római Birodalom már kelet felé is óriási kiterjedésűvé vált, és egyre nehezebb volt egyetlen központból igazgatni, bekövetkezett a birodalom keleti és nyugati részre osztása társcsászárok vezetése alatt. Végül a várost Nagy Konstantin tette birodalma fővárosává 330-ban, akkor kapta a Konstantinápoly (Konstantin városa) nevet. A keresztény Konstantinápoly hol virágzott, hol mélypontra került. Nemcsak az Oszmán Birodalom hódító erejének növekedése, hanem a bizánci császárság belső meghasonlása is okozta, hogy végül 1453. május 29-én, ötvenhárom napig tartó ostrom után II. Mehmed szultán belovagolt Konstantinápolyba, és birodalmának harmadik fővárosává tette. A Hagia Sophia- (Isteni Bölcsesség) székesegyházat szinte azonnal mecsetté alakíttatta. A szultán parancsára ötezer muzulmán családnak kellett a városba települnie néhány hónap alatt. Mecseteket, iszlám iskolákat építettek. A következő évszázadokban egyre inkább muzulmán jellegű, ugyanakkor élénk gazdasági, kereskedelmi központtá lett a város.A birodalom kettészakadása nemcsak az erőviszonyok megváltozása, a népvándorlás és a nagy földrajzi távolságok miatt következett be, hanem a nyugati és keleti ember gondolkodásmódjának, szemléletének különbözősége miatt is. Ezt egyszerű példával ragadhatjuk meg: a nyugati ember eseményekben, riportszerűen szereti megközelíteni a teológiai igazságokat (mint például Jézus betlehemi születése), míg a keleti ember ugyanezeket az eszmei tartalom felől közelíti meg (a betlehemi esemény Isten megjelenése a világban). Amikor 1923-ban létrejött a Török Köztársaság, Kemal Atatürk elnök Ankarát tette meg fővárossá. 1930-ban lett a város neve hivatalosan is Isztambul. Csak az ötvenes években kezdték újra fejleszteni. A hetvenes években lakossága erős növekedésnek indult. Anatóliából sokan települtek ide a jobb munkalehetőségek miatt, és a régi város köré új negyedek épültek. De mi maradt az egykori Konstantinápolyból? A világváros történelmi központjában a bizánci időkben állt egy épület, amelyet ablakos kupola fedett. Erről nevezték el a környékét görög szóval Phanarnak, ami világító kupolát jelent. A konstantinápolyi patriarchátus 1599-ben költözött ide, és azóta is ez a székhelye. Ennél korábban történt azonban az a jóval nagyobb jelentőségű változás, hogy sok-sok évszázados feszültség és ellentét következményeként 1054-ben a konstantinápolyi patriarchátus elszakadt Rómától. Amitől a pápaságot megvédte a középkorban az önálló pápai állam, attól a keleti egyházak nem menekülhettek – a világi hatalom súlyától. Egymás után szakadtak el azután keresztény közösségek a konstantinápolyi patriarchátustól is, és lettek nemzeti egyházakká. Végül is a magát „ökumenikus pátriárkának” nevező (ami itt egyetemes pátriárkát jelent) konstantinápolyi egyházfő ma már csak tiszteleti elsőséget élvez a keleti egyházban, hiszen ténylegesen csak százötvenezer törökországi ortodox keresztény főpásztora. A jelenlegi konstantinápolyi pátriárka, I. Bartholomaiosz mindenesetre nagy támogatója a keresztény egységtörekvéseknek. A hetvenkétmilliós Törökországban – amely 1923 óta elvileg laikus állam ugyan, a muzulmán többség erős befolyása miatt azonban most kell tanulnia a vallásszabadság tiszteletben tartását – nehéz helyzete van a patriarchátusnak. Isztambul pedig csak azért lehet idén Európa egyik kulturális fővárosa, mert vállalja az évezredek során benne otthonra talált népek, vallások és kultúrák örökségét – köztük a történelmi Konstantinápoly keresztény értékeit is.
