Fotó: Fábián Attila
Képviselő úr, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet (ISIS) uralma alatt álló észak-iraki Moszul visszafoglalására október közepén indítottak hadműveletet az iraki kormányerők, kurdisztáni egységekkel közösen. A nagyváros még nem, de a környező települések már felszabadultak. Mit tapasztalt ezeken a helyeken december eleji látogatásakor?
– Moszul környékén elsősorban keresztény településeket kerestem fel egy küldöttség tagjaként: Karakost, Karamlest és Bartellát. Helyi katonai vezetők szerint Moszul bevételéért még hosszú harcot kell vívni. Amíg a nagyváros nem szabadul fel, a környező településekre – elsősorban biztonsági okok miatt – nem lehet visszatérni, az ISIS ugyanis elaknásította a területet. Emellett nincs vízellátás és áramszolgáltatás. A lakosság jelentős része – muszlimok és keresztények egyaránt – elmenekültek a harcok kezdetekor. Azóta az ISIS uralma alatt betelepülők is elhagyták a térséget. A helységek kihaltak, lerombolt, meggyalázott keresztény emlékhelyeket, kiégett templomokat láttunk. A karamlesi katedrálist például lőtérnek használták. Thabet érsek két év után velünk tért vissza első alkalommal a templomába. Első kérdése az volt: hogyan indítható újra ilyen körülmények között az élet?
Találkozott vallási és katonai vezetőkkel, beszélt a kurd miniszterelnökkel és a külügyminiszterrel. Látja-e a kibontakozás lehetőségét?
– A helyzet teljesen képlékeny. Az ISIS 2014-ben egy gyenge iraki állammal és hadsereggel szemben jutott uralomra a ninivei tartományban. Két év alatt Irak képessé vált arra, hogy a politikailag és vallásilag megosztott katonaságot egységbe kovácsolja az ISIS ellen. A jövő szempontjából döntő, hogy a terrorszervezet elűzése után a síita, szunnita, keresztény és jazidi – világi és egyházi – vezetők, nemzetközi háttérrel, összhangot találnak-e. Ha nem, félő, hogy elhúzódó polgárháború veszi kezdetét. A közös ellenséggel szemben ma együtt harcolnak, de utána például kérdés lesz Kurdisztán státusza, nem beszélve a régi időkre visszanyúló síita– szunnita ellentétről.
A nemzetközi közösségnek – Európának és az Amerikai Egyesült Államoknak – tudomásul kell vennie, hogy korlátozott lehetőségei vannak a helyzet befolyásolására. A Közel-Keleten számos olyan vezető van – különösen a keresztények között –, akik számítanak Európára.
Milyen segítséget várnak?
– A Közel-Keleten élő népek fokozottan figyelnek Európára; az európai együttműködés és az Európai Unió mintát jelent számukra. Ehhez persze szükség lenne arra, hogy az unió ne pusztán gazdasági, hanem valóban érték- alapú közösség legyen. Európa kollektív felelősségének elsősorban nem a térségből érkező migránsok integrációjában kell megnyilvánulnia, hanem sokkal inkább abban, hogy a helyben maradottak életfeltételeinek megteremtéséhez segítséget nyújtson.
Kereszténydemokrata politikusként, az Európai Néppárt parlamenti frakciója vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának társelnökeként látogatja a Közel-Kelet vallási közösségeit, kapcsolatot tart fenn a kisebbségi egyházak vezetőivel. Milyen szerepet töltenek be ezek a közösségek?
– Az egyházak a legfőbb összetartó erőt jelentik, és folyamatosan kapcsolatban állnak a helyi állami vezetőkkel. Több száz – vagy akár ezer – éves történelmük során gyakorta üldözött helyzetben lévő kisebbségek élnek a térségben. A keresztények és a jazidik esetében az összetartozás tudata igen erős, a közösség megtartása a jövőkép meghatározó eleme. A vallási vezetők, így például Bashar Warda erbili káld érsek és Louis Raphaël Sako káld katolikus pátriárka államfői kvalitásokkal rendelkeznek.
A közösség összetartásával egyúttal közéleti funkciót is betöltenek. Fontosnak tartom, hogy a vallási vezetőket a politika együttműködő partnerként vonja be a segélyezési, illetve az újjáépítési programokba, hiszen tekintélyük révén érhető el, hogy a lakosság többsége helyben maradjon, s ott induljon meg az élet normalizálása.
Milyen az együttműködés a vallási vezetők között?
– Irakban és Szíriában eltérő a helyzet, de mindenütt tapasztalható az együttműködés valamilyen formája. A háborús viszonyok között a párbeszéd tárgya leginkább a segélyek elosztása. Sokszor az is kérdés, hogy ki a barát és ki az ellenség. Abban mindenki egyetért – mint már utaltam rá –, a közös ellenség az ISIS. Hogy utána mi következik, azt nem lehet tudni. A fenyegetettség csökkenésével egyre inkább felszínre törnek a vallási és a társadalmi különbségek.
Említette a síita–szunnita ellentétet. Milyennek ismerte meg az iszlám vallást?
– Az iszlám vallás nem központosított, mint a Katolikus Egyház. Ez is szerepet játszik abban, hogy egyesek a béke vallásának, mások erőszakos, harcos vallásnak mondják. Ez a kettő együtt igaz, ha azonban ilyen kettősség jelenik meg egyazon valláson belül, az biztonsági szempontból súlyos kockázatot jelent. Ez a kettősség elsősorban az egymás mellett békében élni akaró muszlimokat sújtja. Őket is veszélyezteti az iszlám talaján kibontakozó radikalizálódás, a dzsihadista, vahabista eszmék terjedése. Ezek a XXI. század kihívásaira adott szélsőséges válaszok. Gondoljunk a népesedési helyzetre, a gazdasági nehézségekre, a munkanélküliségre, a régióban jelentkező, egyre fokozódó nyomorra. Mondhatnánk, hogy a radikális eszméknek semmi közük az iszlám valláshoz, viszont az iszlám szervezeteken keresztül radikalizálnak muszlim embereket. Ez az iszlám világon belül okozza a legnagyobb problémát, de hatása – mint látjuk – megjelent Európában is. A helyzet megértése – és a segítségnyújtás – szempontjából szoros kapcsolatokra van szükség a térség hiteles politikai és egyházi személyiségeivel, enélkül nem alakíthatunk ki reális képet erről a világról.
Megszólalásaiban rendszeresen úgy fogalmaz: helyben kell segítséget nyújtani.
– Az Európai Unió mostani magatartása meghívót jelent a kilátástalan helyzetben lévő milliók számára. Ezt a gyakorlatot helyben végrehajtható, jövőképet nyújtó programokká kell átalakítani. Európának kialakult a harmadik világba irányuló segélyezési és fejlesztési politikája. Az alapvető infrastrukturális háttér megteremtése mellett gondoskodni kell a folyamatos oktatásról, a felnőtt lakosság számára pedig a rendszeres foglalkoztatásról. Mindehhez azonban békére van szükség. Az önkéntesek és a szakemberek nem küldhetők háborús övezetbe. Szíria felszabadított területein az élet újraindításának szép példáival találkozunk.
Béke világnapi üzenetében Ferenc pápa az erőszakmentességről mint a békét szolgáló cselekvés stílusáról beszél – erőszaktól sújtott világunkban.
– Ferenc pápa egyházfőként és személyében is mindent elkövet az igazi békéért, hogy az ne csak szavakban hangozzék el, hanem valóban megszülessen. Megvan a prófétai képessége ahhoz, hogy a béke üzenetét olyanokhoz is eljuttassa, akik Jézusról, a keresztény tanításról keveset hallottak. Üzenete az ember legmélyebb egzisztenciális és érzelmi vágyaival találkozik. Emberek milliárdjai látják, hogy a fegyverek nem oldanak meg semmit, nem kínálnak biztató jövőt. A globalizált világban egyetemes békére van szükség. Ferenc pápa ezt hirdeti krisztusi alapon mindenkinek. Napjainkban ez jelenti az egyik legnagyobb értéket.
