A szeptemberben nyílt és jövő év január végéig nyitva tartó tárlat annak köszönhető, hogy a lichtensteini Batliner-gyűjtemény átvételével az Albertina a klasszikus modernek egyik legjelentősebb európai gyűjteményéhez jutott hozzá, miközben a kölni Wallraf-Richartz Múzeum svájci eredetű Corboud-alapítványával is megállapodást kötött az együttműködésről. Nem a festők voltak azok, akik impresszionistáknak nevezték el magukat. 1874. április 15-én Nadar párizsi fotóművész galériájában alakult meg a független festők, szobrászok, gravírozók és litográfusok szövetsége, azzal a céllal, hogy a művészek sorsáról döntő semmiféle újítást, „eltérést” nem támogató hivatalos művészeti Szalont megkerülve kiállításokat szervezhessenek. A Szalonba Toulouse-Lautrec sem jutott be, akik pedig bekerültek, még nyugodtan éhen is halhattak, hiszen a Szalon, vezetői tekintélyének biztosításán túl többre aligha volt jó. Claude Monet Impresszió, feljövő Nap című festménye – amelyen a Le Havre-i kikötő látható hajnali ködben – lett az egész művészcsoport névadója. Az impresszió szó akkor még a Larousse-szótár szerint az első festékréteg felvitelét jelentette vászonra vagy falemezre. Az impresszió mai jelentése később alakult ki, amikor Edouard Manet alkalmazta e fogalmat a festészet vezető kifejező motívumának értelmében, vagy a költő Charles Baudelaire a szubjektív élmény látásmódjaként. Jules Castagnary művészetkritikus írta le elsőként, hogy az impresszionisták nem tájfestők, hanem a táj által kiváltott érzelmeiket fogalmazzák meg, azaz festményük a valós természet része. Megszületett az impresszionista látásmód: halványultak a kontúrok, nagyobb szerepet kaptak a kontrasztok, színt nyertek az árnyékok, és a festésmódot a pillanatnyi fény- és színérzékelés hatása vonta irányítása alá. A tudomány és a festéstechnika hatalmas fejlődésen ment keresztül a XIX. század derekán-végén. Új festékanyagok és a természetben való munkát elősegítő festőfelszerelések készültek. Voltak művészek, akik pontfestéssel „fogták meg” a látott hangulatot. A kiállítás a pointillistáktól a francia impresszionizmus történetére összpontosítva és egy Cézanne-retrospektívet is beépítve, széles ívben tárja elénk az impresszionizmus fejlődését és szereplőit, egészen a művészeti irányvonalat túl is lépő Van Goghig vagy Gauguinig. Aplein air, vagyis a szabadban folytatott festészet a hangulat ábrázolásával nemcsak egyesíti az embert a természettel, hanem a természet részévé is teszi a szemlélőt, talán néha még hamis idillt, túl szép utópiát is kelt, de nosztalgiahangulatot mindenképp. A fényt „elkapó és közvetítő” művészek munkáit felvonultató kiállításon többek között olyan szépségek láthatók, mint Sisley Hampton Court-i hídja, Morisot Nizzai kikötő, Besnard Rét Calais parkjában, Monet Szajna-part Port Villeznél vagy Signac Saint Tropez szélcsendben című műve. A tárlat bemutatja a festészet társadalmi és technikai hátterét, valamint bepillantást enged egy – a vásznak, festékek, színek vizsgálatával foglalkozó – ötéves kutatóprogram (röntgenanalízis) eredményeibe is. Mindenekelőtt azonban Monet, Pissarro, Renoir lenyűgöző tájai, virágai, Leugé gyümölcsöskertjei, hangulatai várják az impresszionizmus képviselőinek munkái iránt érdeklődőket Bécsben.
