Édesapja kívánságára érettségi után három évig jogot tanult. Lelkigyakorlatot végző egyetemistaként ott volt az Egyetemi templomban, amikor 1927. április 1-jén Prohászka püspök beszélt (a szószéken lett rosszul, majd másnap meg is halt). Ekkor döntött a már korábban is jelentkező szerzetes papi hivatás mellett. 1928 augusztusában lépett be a piaristákhoz, abban az időben, amikor ott Prohászka hatására – Zimányi, Törnek, Schütz Antal vezetésével – megindult a belső reform. Az elmélyült lelkiség, a napi áldozás mélyen hatott Török Jenőre. A váci noviciátusban második otthonára talált.
Fogadalomtétel után a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán latint és történelmet hallgatott, ezzel párhuzamosan pedig a rendi főiskolán teológiát tanult. Ekkoriban ismerte meg az új francia katolikus irodalmat. Az első tíz évben Vácott tanított. Apiarista iskolák ideálját igyekezett megvalósítani, ahol a szigor és igazságosság szeretettel és közösségi élményekkel párosul. Diákjaival megtartotta kapcsolatát: 1982 őszén együtt ünnepelte velük negyvenéves érettségi találkozójukat.1934 nyarán szentelték pappá. Hogy erre milyen intenzíven készült, mutatja a Primíciád című füzetke, amelyet akkor szerkesztett és adott ki, valamint az a szentkép, amelyen az édesanya megáldását szövegezte meg. Az ostrom már Budapesten érte. Intenzíven részt vett az óvóhely-pasztorációban. Az 1944-45-ös tanév utolsó hónapjaitól az iskolák államosításáig a rend debreceni gimnáziumában tanított. Ekkor került kapcsolatba az Actio Catholica ifjúsági szervezetével. A Hittudományi Akadémia, a Szent Gellért-könyvtár, lelkigyakorlatok lelkes szervezője volt még akkor is, amikor ez már veszélyekkel járt. Nem is kerülte el a börtönt…
1956 őszén kész tervekkel indult Nyugatra. Bécsben Rudolf prelátus és munkatársai szívesen fogadták. A magyarok megsegítése érdekében a Seelsorge-Institut keretében ekkor alapította meg az Opus Mystici Corporis Kiadót. 1957. január 20-án XII. Piusz pápa áldását kérte és kapta terveire. A rend generálisa engedélyezte bécsi letelepedését, és ott március 15-én, igen szerény keretek között megindult a munka, a háború után Magyarországon megjelent, népszerű vallásos füzetek újranyomásával. 1957-ben már felkereste a párizsi Cerf Kiadó szellemi irányítóit, tanácsukra került sor több francia kiadvány fordítására. Rendszeresen részt vett az őszi frankfurti könyvvásáron, ahol nemcsak tájékozódásra, válogatásra nyílt alkalom, de megszerezhette a szükséges engedélyeket és szerződéseket is. 1965-ig részt vállalt a bécsi pasztorációban, mint a piaristák Szent Tekla-templomának káplánja. Főleg a családpasztorációban tevékenykedett. Kiemelkedő élmény volt számára a II. vatikáni zsinat, amelynek harmadik és negyedik ülésszakán jelen lehetett, így kapcsolatba került a magyar püspöki karral. Általuk, Franz König bíboros és Stefan László eisenstadti püspök közreműködése révén, valamint a meginduló turizmus által könyvei szabadabban juthattak be az országba. 1965 októberében a bécsi egyházmegye kötelékébe került. Hogy hatékonyabban végezhesse könyvkiadói munkáját, a kötött plébániai szolgálat helyett a Familienwerkben vállalt munkát. Itt főleg a házasságra való előkészítés terén alkotott újat. Bevezette a franciáktól átvett módszert, ahol a jegyesek nemcsak a pappal beszélnek, hanem egy pszichológus, egy orvos és gyakorló házaspárok is foglalkoznak velük. Életre szólóan szeretni című kiadványához ezek a beszélgetések szolgáltak alapul.
Munkáját, a könyvkiadást élethivatásának tekintette, fáradhatatlanul dolgozott, abban a meggyőződésben, hogy Isten akaratát teljesíti. A nagy perspektívák, a tervek embere volt. Tele érdeklődéssel és mély megfontolással. A megoldások sokfélesége lebegett előtte, s abból a legjobb, a legmegfelelőbb kiválasztására törekedett. Az utolsó tíz évben munkája kiterebélyesedett, összes kiadványainak száma csaknem elérte a százat, átlagosan hat-nyolcezer példányban. Könyveivel elsősorban a hitbeli ismeretek és a lelkiség elmélyítését, a szentírásolvasás és a bibliamagyarázat ügyét, a keresztény házasságok és családi élet erősítését, a papság szolgálatának segítését és a hittől távol állók érdeklődésének felkeltését kívánta szolgálni. 1982. október 9-én ünnepelte Stefan László püspök jelenlétében, barátai, munkatársai körében a kiadó huszonöt éves jubileumát. Zárszavában azt mondotta: „Hivatásomat nem hagyhatom abba, attól Isten fog elszólítani.” Fél év sem telt bele, 1983. március 5-én megérkezett számára a behívó. Utolsó éveinek legfőbb törekvése, hogy visszatérhessen a rend keretébe, csak a generálisától érkező szóbeli ígéret szintjén valósulhatott meg. A jogi keretek megtalálására már nem maradt idő. Lélekben mindig piarista volt. Hazáját és az ifjúságot szolgálta. Hamvai ott pihennek a váci piarista kriptában, rendtársai között.
