Hitték, hogy a XX. század második felében lehetséges lesz az Istenre figyelő, katolikus értékek mentén haladó újságírás. Ahogy az első főszerkesztő, Pénzes Balduin bencés szerzetes fogalmazott programadó vezércikkében: „Morus Tamás optimizmusával, Szent Ágoston őszinteségével, a magyar katolikus paraszt realitásával és konok kitartásával akar dolgozni az Új Ember az új ember kialakításában.”
Az első lapszám megjelenése 1945. augusztus 9-re esett, és – az 1956-os forradalom utáni féléves betiltástól eltekintve – az újság szerkesztői hétről hétre igyekeztek hűek maradni ehhez a programhoz. Volt időszak, amikor ez szinte lehetetlennek bizonyult, hiszen az istentelen és embertelen kommunista diktatúra egyházellenes intézkedései a sajtó és a gondolat szabadságát is akadályozták, sőt a lap tehetséges, fiatal szerzőjét, Melocco Jánost halálra ítélték és kivégezték.
Kezdettől kitűnő tollú újságírók dolgoztak a szerkesztőségben, akik hittek a magyar keresztény társadalom folyamatos megújításában, de az Új Embernek a kialakuló kommunista hatalommal szembeni kritikus hangja erőtlenné vált a diktatúra szorításában. Sinkó Ferenc, Fekete István, Bálint Sándor, Ijjas Antal, Rónay György, később Pilinszky János, Kipke Tamás nevét nem csak a katolikus olvasóközönség ismerte, az Új Emberben közölt műveik társadalmi és irodalmi értéke a mai napig időtálló maradt. Ám a lap nem lehetett volna népszerű és nem válhatott volna a rendszerrel szembeni egyfajta ellenállás szimbólumává, ha az újságírók által a sorok között is közvetített örömhírt és igazságot nem viszi szét a négy égtáj felé a lelkes kiadó, Saád Béla és szerkesztőségi-terjesztői csapatának tagjai, többek közt Grexa Sándor. A ma is élő Pottyondy Zsófia, valamint Boér Blanka szerkesztőségi és pénzügyi munkatársak a hőskorból származó emlékei élő múltként vannak jelen szerkesztőségünkben. Emlékeznünk kell rájuk, és köszönetet kell mondanunk nekik, hiszen évtizedeken át az ő szakértelmük, kitartásuk és szorgalmuk éltette a lapot, lehetőséget adva nekünk, utódaiknak, hogy tovább dolgozzunk a Jóistenért és olvasóinkért.
A diktatúra megszűnte óta új utakon jár, a digitális technika fejlődésével, újságírói generációváltásokkal és anyagi nehézségekkel is küzd az újság, de létében mindig is azt kívánja jelezni, hogy él a katolikus egyház, és Szent Pál-i értelemben mindenkinek mindennap szükséges magára öltenie az új embert.
Elődeink nevében is köszönöm olvasóink ragaszkodását! Kérem, hogy ezen az évfordulón imádkozzanak a katolikus sajtó munkatársaiért, és fogadják szeretettel a múltból Pilinszky János jegyzetét.
Isten éltesse az Új Embert!
