Hétmilliárdan a Földön

Az emberiséget valójában meglehetősen régóta foglalkoztatja a népesedés kérdése, az első értekezések a XVII. században születtek e témáról. Az elmúlt évszázadban pedig, miután valóban aggasztóvá vált a népességrobbanás, sokan sokféleképpen próbálták megoldani a problémát — tanúi lehettünk már szomorú egygyermekes családtervezési politikának, dicstelen sterilizációs kampányoknak és kétes kimenetelű felvilágosító programoknak.

Januárban futótűzként járta be a világsajtót a hír: idén (valamikor az év második felében) hétmilliárdra nő az emberiség lélekszáma. Ezzel együtt számos előrejelzést is közzétettek: a pesszimista becslések szerint 2045-re tíz és fél milliárdan, míg a visszafogottabbak szerint nyolcmilliárdan leszünk.
   
Ugyanakkor számos hiedelem is él a köztudatban a túlnépesedés kapcsán: miszerint ez az idő előrehaladtával egyenes arányban növekvő folyamat, illetve hogy minden „fejlődő” vagy „harmadik világbeli” országot érint. Az előrejelzések a készítésük pillanatában meglévő adatokból indulnak ki, és legtöbbször egyszerűen felszorozzák a korábbi évben születettek számát. Holott nagyon sok tényező befolyásolja a népesedést a járványoktól a politikáig. Emellett valójában „csak” a világ lakosságának tizenhat százalékát érinti közvetlenül a túlnépesedés.
   
Az egyes országokban a vallási és kulturális háttértől függetlenül bizonyos idő után a reprodukciós szint alá esik a termékenységi arányszám (a szülőképes női lakosságra jutó születések átlaga)
– ez történt Európában, de Iránban, Brazíliában és Kínában is. Igaz, ez nem azt jelenti, hogy a Föld egészének lakossága csökkenni kezdett – egyrészt, mivel a termékenységi arányszám visszaesése után még egy ideig nő az adott ország lakossága, másrészt pedig mert Indiában és Afrika nagy részén ma is négyhat gyermek jut egy nőre. A szakemberek szerint valamikor a XXI. század második felében fog véget érni az emberiség növekedése.

Addig azonban a korábban említett, 2045-re vonatkozó becslések valamelyike valósággá válik – miközben már most fogytán vannak a fosszilis erőforrások, az ivóvíz, a termőföld, az erdők, és hozzávetőleg egymilliárd ember éhezik, nyolcvanmillióan pedig nyomornegyedekben élnek.
   
A népesedési adatoknál tehát talán még fontosabb az, hogy miként gazdálkodunk és osztjuk el erőforrásainkat, illetve hogy miközben igyekszünk megállítani hazánk népességcsökkenését, mennyire neveljük környezettudatosságra gyermekeinket. A fejlődő és gyarapodó országok lakosainak egyre nagyobb százaléka éri el az úgynevezett középosztály életszínvonalát. Ez örvendetes változás, azonban aggodalomra is okot ad, ha a „világ középosztálya”
– amelybe mi is tartozunk – továbbra is meggondolatlanul pocsékolja az energiát és a vizet, túl sok élelmiszert fogyaszt, illetve dob ki, és óriási mennyiségű szemetet termel.