Az angyalok tiszteletére szóló fő liturgikus szövegünk, a tropár keretbe foglalja oltalmazó tevékenységüket. Az első sorban álló megszólításuk visszatér a himnusz utolsó sorában: „Ó, mennyei seregek fővezérei”, illetve: „ti, vezérei a felsőbb erőknek”. Feléjük irányuló kérésünk is visszatérő módon szerepel az énekben: „kérünk titeket, mi, méltatlanok”, illetve: „előttetek alázattal borulunk le, és kiáltjuk”. Az ének középpontjában kap helyet a fő gondolat, amelyből kiderül, miért is tesszük mindezt: mert oltalmazást, vagyis védelmet kérünk tőlük. S az összes költői forma szépsége mellett ez a lényeg! Az angyalokat nem csupán a maga dicsőítésére teremtette a Jóisten, hanem az emberek megsegítésére is. Így biztosak lehetünk abban, hogy kérésünk meghallgatásra talál, az angyalok ténylegesen segítenek bennünket, különösképpen pedig az őrangyalunk.
Azonban mindezek mellett még egyéb lényeges, megfontolandó gondolatok is rejtőznek az ének szövegében. Az első, hogy az angyalokhoz képest mi magunk „méltatlanok” vagyunk, ugyanis ők Isten tökéletes teremtményei. Testük – mivel nincs is nekik – nem akadályozza őket abban, hogy teljes önmagukat adják bele istendicsőítésükbe és emberszeretetükbe. S itt következik a másik fontos tanítás. Azt kérjük tőlük: „imáitok által vegyetek minket körül”. Ezzel tudatosítjuk magunkban, hogy az angyalok imádkoznak értünk, ez az értünk végzett legfontosabb tevékenységük; kiesdik számunkra az isteni segítséget, nem ők maguk viszik végbe azt. Azután így folytatódik kérésünk az ének szövegével: vegyetek körül „mennyei és dicsőséges szárnyaitok árnyékával”. Pedig a valóságban nincs is szárnyuk! Általában azért ábrázolják őket szárnyas lényekként, mert mindig Isten üzenetét közvetítik az ember felé. Odaföntről. S onnan csak szárnyakkal lehet érkezni… Ugyanakkor rácsodálkozhatunk, milyen ősi képről van itt szó. Ahogy a kotlóstyúk őrzi, védi, oltalmazza csibéit, kitárt szárnyai alá szólítva őket, úgy menekülhetünk mi is az „angyalok szárnyai alá”. Már a teremtéstörténet eredeti héber szövegében is felfedezhető ez a mozzanat: Isten Lelke ugyanígy „lebegett a vizek fölött” (Ter 1,2), védelmezve a Földet.
Így jutunk el az ének tényleges középpontjába, a legfontosabb gondolathoz: oltalmazást kérünk a szent angyaloktól. Érdemes, mert megteszik, amit kérünk!
