„Merd akarni, hogy nemcsak a poklot kívánod elkerülni, hanem hogy szentté is törekszel válni, de csendben és ismeretlenül! Hiszen a ferences lelki élet lényege, hogy kálváriás szeretettel és együttérzéssel kapaszkodjunk Jézusba, és engedjük, hogy bennünket Önmaga szerint alakítson.” Így biztatta P.Oslay Osvald ferences magiszter több évtizeden át a rábízott növendékeket. Feltehetőleg az ő szemléletének eredménye, hogy a második világháború és az azt követő kommunista diktatúra idejére a ferences rend tagjai közül többekben kibontakozott a vértanúság életeszménye.
Hogy milyen nagy szemléletváltás volt ez, akkor értjük meg igazán, ha visszagondolunk arra, hogy a magyar egyháznak a protestantizmus óta egészen a XX. századig nem voltak mártírjai. Vagyis a magyarság körében évszázadokra háttérbe szorult a hitért vállalt vértanúság eszménye, amit jól mutat az is, hogy a kassai vértanúk (+1619) 1905-ben történt boldoggá avatása is csak a vértanú nemzet tipológiájának kialakulására hatott. Mégpedig olyannyira, hogy a két világháború közötti katolikus megújulás és a hozzá kapcsolódó antikommunista beállítottság közepette sem gondoltak a kor egyházi vezetői arra, hogy a kommün idején hitük miatt kivégzett papok boldoggáavatási perét elindítsák. Így mondhatjuk, hogy a nemzeti- és a kommunista szocializmus egyházellenességének tapasztalata, a hitükért meghurcoltak jelentős száma és áldozata, valamint a rendszerváltozás utáni reflexiók gyümölcse, hogy napjainkra újból érzékennyé váltunk a keresztény életstílus e dimenziójára, a vértanúságra mint az életszentség egy lehetséges és élhető életformájára. És ez Isten kitüntető kegyelme.
Ezért is nagy öröm a ferences közösség számára, hogy advent első vasárnapján, a pasaréti ferences templomban Erdő Péter bíboros-prímás, érsek megnyitja Károlyi Bernát (+1954) és hat társa boldoggáavatási perének főegyházmegyei szakaszát. A pasaréti templom Bernát atya utolsó állomáshelye volt, innen hurcolta el az ÁVH 1949-ben, és fogta koncepciós perbe, miután korábban őt, a zsidómentőt antiszemitizmussal vádolták. A börtönben gyóntatott, vigasztalt, ápolta a sebesülteket, miközben ő maga is terheket viselt: 1954-ben, életmentő operációja előtt a műtős nővér még látta testén az ütések nyomait.
„Nem akarjuk cserbenhagyni azt a népet, amely megszeretett minket, nagy áldozatot hozott, és akiknek minden bizalmuk az Isten után bennünk van. Itt maradásunk valószínű következményeivel tisztában vagyunk…”–írja 1944. szeptember 11-én P. Körösztös Krizosztom, akit október 28-án kivégeztek a szerb partizánok. Társa is volt, P. Kovács Kristóf, akit papságának, Mária-tiszteletének meggyalázása után gyilkoltak leTito katonái. 1945 húsvétvasárnapján Gyékényes határában lett a bevonuló bolgár alakulatok áldozata P. Hajnal Zénó. Nem cserélte civil ruhára habitusát, mert Martincsevics Pál plébános így buzdította:„Látniuk kell a híveknek, hogy papok is vannak velük, ha veszély esetén gyónni szeretnének.” Nemcsak a hívek, a katona is észrevette a ferences szerzetest, feléje fordult és lelőtte.
A kibontakozó kommunista diktatúra egyik első vértanúja és a gyónási titok megőrzésének hőse Kiss Szaléz (+ 1946) gyöngyösi magiszter, aki így írt az önfeláldozásról: „Nehéz, véres áldozat, de akarnunk kell, különben kár volt Szent Ferenc nyomába lépnünk. Én jól tudom, hogy komoly beszéd ez, s még keményebb a megvalósítás – de csak addig, amíg leköt Márta sürgés-forgása, s nem érezzük, hogy a Máriáé a jobbik rész.” P. Lukács Pelbártot (+1948) is vele ítélték el, aki Finn-Karéliába való elhurcolása előtt megmentette besúgója életét. Társa, Olofsson Placid atya szerint a börtönben szüntelen a Benedictusról elmélkedett. Gondoljuk meg, mit jelent az ÁVO pincéiben imádkozni:„Félelem nélkül, és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk.” A Hatvanból elhurcolt P.Kriszten Rafael – és a már említett P. Bernát – ítéletét Rákosi Mátyás a tőle megszokott R. szignóval, személyesen hagyta jóvá, ami az egyház elleni gyűlölet legszembetűnőbb bizonyítéka. A letartóztatásakor félholtra vert P. Rafael csendes egyszerűséggel vállalta a börtönkörülmények miatt 1952-ben bekövetkezett halálát.
Hitvalló életük emlékét az elmúlt évtizedek során megőrizte a ferences rend emlékezete, most azonban várjuk azok jelentkezését is, akik tanúi voltak e szenvedéstörténeteknek. Bátorítjuk őket, mielőbb tegyenek vallomást a főegyházmegyei hatóság előtt, hogy szavuk elősegítse rendtársaink boldoggáavatási eljárásának eredményességét. Kérjük a hét ferences szerzetes közbenjárását nehéz ügyeinkben! Imádkozzunk mielőbbi boldoggá avatásukért, hogy egyre teljesebb legyen azok csapata, akikről egyházunk vallja: a lágerek poklaiban is követték a Bárányt, aki általuk törte meg a nagy tűzvörös sárkány erejét.
A boldoggáavatási eljárásról
A boldoggáavatási eljárás hivatalos szakaszának megkezdése 2011. november 27-én lesz, Budapesten, a pasaréti ferences templomban. A hitvallók életútjára 16.30-kor emlékeznek, ezt követi az ünnepi zsolozsma, amelynek keretében Erdő Péter bíboros megnyitja a per főegyházmegyei szakaszát. A ferences rend tagjai mindenkit szeretettel várnak az eseményre. A tanúk jelentkezését a következő címen várjuk: Kálmán Peregrin OFM Postacím: 3077 Mátraverebély-Szentkút 14. E-mail: szentkut@ofm.hun Tel.: 06-32/471-559
