– Az évforduló méltó megünneplésének előkészületeit már három évvel ezelőtt elkezdtük. A különféle események egy egész programfüzetet megtöltenek; e gazdag kínálatból most csak néhányat emelek ki. Mindig a nagyböjtöt megelőző hétvégén tartjuk az évnyitót, és így volt ez idén is: február 18-án Hajdúdorogon nagyon színes, négy előadásból álló konferenciát tartottunk. Az idősebb érdeklődők mellett többgyermekes családok, illetve neves társadalmi és egyházi személyiségek is eljöttek, és nagyszerű hangulatban töltekezhettünk. Másnap pedig szent liturgiával kezdtük meg az év lelki programjait, Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi és Milan Šašik munkácsi püspök jelenlétében.
– A fővárosban is tartanak ünnepi eseményt?
– Igen, május 12-én parlamenti emlékülés lesz. E célból megkaptuk az Országház felsőházi üléstermét, ahol természetesen nem kizárólag görögkatolikusok, de meghívott vendégek is jelen lesznek, annak érdekében, hogy társadalmi szempontból is felhívjuk a figyelmet erre a jeles évfordulóra. Száz évvel ezelőtt májusban alapította Ferenc József a Hajdúdorogi egyházmegyét. Ez már akkor sem pusztán egyházi jelentőségű esemény volt, hanem bizonyos mértékben a magyar társadalom egészét érintette. Ez a tény napjainkban is érvényes. Ezért indokolt a parlamenti megemlékezés, melynek délutánján pedig családi napot rendezünk a Margit-szigeten – a fővárosban élő görögkatolikus családok mellett minden érdeklődőt szívesen látunk.
– Az ünnepi hangulat nyilván a megszokott, évről évre lezajló rendezvényeikre is kiterjed…
– Valóban, néha viccesen úgy fogalmazunk, hogy most mindenre ráhúzzuk a centenáriumot. Például a hagyományos egyházmegyei bálunkon a lányok közül százszorszépet választottunk, száz gyerekkel elénekeltük a Hány lába van a százlábúnak kezdetű dalt… Sorolhatnám még. Visszatérve a kiemelkedő eseményekhez: június 2-án Nyíregyházán egész napos tudományos konferenciát tartunk a Hajdúdorogi egyházmegye alapításáról, magyar és külföldi történészek részvételével. Arra törekszünk, hogy a tanácskozásnak valódi szellemi tétje legyen, ezért célunk a különböző felfogások termékeny találkozása, nyílt ütköztetése. Hiszen nem szándékunk titkolni, hogy az egyházmegye létrejöttét nagyon hosszú küzdelem előzte meg, és az alapítás idején is nagyon erős ellenhangokat lehetett hallani: főként nemzetiségi feszültségek miatt. Ezek az ellenhangok napjainkban is élnek, például a román történészek véleménye sok szempontból eltér a magyarokétól. A konferencia másnapján ünnepi liturgiával egész hetes rendezvénysorozat kezdődik Hajdúdorogon.
– A lelki programok sorából mit ajánl figyelmünkbe?
– Július 3. és 5. között nagyszerű görögkatolikus zarándoklat ígérkezik Rómában, amelyre nagy lelkesedéssel készülünk. Terveink szerint ünnepélyes keretek között érkezünk majd a Szent Péter térre, amelyhez már megkaptuk a szükséges engedélyt. Arra is lehetőséget kaptunk, hogy a magyar zarándokok számára megnyitják a főkaput, és dicsőítő énekünket, az úgynevezett Nagy Doxológiát énekelve vonulhatunk be a Szent Péter-székesegyházba, ahol délután háromórai kezdettel vecsernyét imádkozunk. Bizonyára mindnyájunk számára óriási lelki élmény lesz ez. Megjegyzendő, hogy e zarándoklat résztvevői nemcsak vonattal fognak érkezni, de repülővel, sőt kerékpárral és motorral is. Jómagam azt tervezem, hogy több csoporthoz is csatlakozom: a kerékpárosokkal indulok, és a motorosok társaságában érkezem. Ha XVI. Benedek elfoglaltságai lehetővé teszik, másnap, július 4-én pápai magánkihallgatáson is részt vehetünk.
– Az ünneplés az eddigi száz évre vonatkozik, a múltra – ám legalább annyira fontos, hogy a jövőről, a megújulásról is szót ejtsünk.
– Az egyház jövőjének kérdését, az újraevangelizációt mi nyilván a saját szemszögünkből közelítjük, és talán kicsit másként, mint római katolikus testvéreink. A mi egyházunk – ha nem bántó ez a megfogalmazás – jobban kötődik a hagyományokhoz, másrészt a liturgiánk döntően meghatározza lelkiségünket, látásmódunkat, Istenhez fűződő kapcsolatunkat, az emberi közösséghez tartozásunkat. Főpásztorként ennek fényében szemlélem és értelmezem az újraevangelizációt. Meglátásom szerint a világ ma azért szenved oly nagyon, mert nem találja Istent, következésképpen életének irányát és célját sem. Ám ebben mi, egyháziak is hibásak vagyunk, mert hagytuk felbomlani az egyház által kétezer éven át megélt szent rendet. Emiatt az emberek sokszor még az egyház berkein belül sem találják a helyüket, sőt netán a templomban sem. A keleti lelkiségből táplálkozó, szemlélődő életet élő szerzetesként lettem püspök, és törekvéseimben is ez a szemlélet vezet: helyre kell állítanunk a felbomlott szent rendet.
Az újraevangelizációnak arra kell irányulnia, hogy ismét rend legyen az életünkben, az egyházunkban, a közösségünkben, a családunkban – ezt kell visszaadni magunknak és másoknak, annak érdekében, hogy megfelelően elhelyezhessük istenkeresésünket, társkeresésünket, közösségépítésünket. Az újraevangelizáció számomra elsősorban nem utcai misszió. Hiszen az önmagában kevés, hogy egy utcai koncerttel, egy nagy hatású szónoklattal megérintjük az embereket. Az a fontos, hogy utána mi történik. Behozzuk őket a templomi közösségbe, de ha ott nem az isteni törvények, az isteni szó alapján fölépített rendet találja, akkor nincs, ami ott tartsa, és újra elvész… Éppen ezért az a legfontosabb, hogy olyan élő, Isten rendje szerinti közösség legyünk, ahol mások is megtalálják a helyüket.
