Van jövő, van remény, még akkor is, ha közben emlékezetembe kopog a statisztikai hivatal jelentése: az idei év első két hónapjában 14 069 gyermek született, 0,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A születésszám januári enyhe emelkedését követően februárban 1,9 százalékkal kevesebb újszülött jött világra, mint tavaly. Az év második hónapjában regisztrált 6485 élve születés a legalacsonyabb februári értéknek számít a népmozgalmi statisztika történetében, jegyzi meg a Központi Statisztikai Hivatal.
Az egykori szolnoki ferences rendház ötezer négyzetméteres gyümölcsös- és zöldségeskertjében járunk. 1950-ben – „természetesen” – ezt is elvették, a templom szomszédságában ifjúsági parkot alakítottak ki, hatalmas betonszínpaddal, ahol az egyébként színvonalas beatzenekarok – Illés, Omega és mások – játszottak. Más kérdés, hogy ennek a lázadó nemzedékbeli kiáltásnak nem itt lett volna a helye.
A kolostorból leánykollégium alakult. „A rendszerváltozáskor visszaadták az épületet és a területet, néhány éve pedig Beer Miklós püspök megvásárolta a kertet, így az Új Széchenyi-terv keretében – európai uniós pályázat segítségével – nekiláthattunk az új óvoda megépítésének, pontosabban a férőhely-bővítési beruházásnak” – magyarázza Gyuri atya, akiben jelen van az a fajta aktivitás, amellyel megmozgatja maga körül a világot, s amelyhez mély lelki elköteleződés is társul. A Mustármag óvoda védőszentje Assisi Szent Ferenc, ezzel is a ferences múltra kívánnak emlékeztetni.
Pedig az első lépések – erre Beer püspök és Szalay polgármester is utal – nem voltak egyszerűek. 2007-ben egyetlen csoporttal, szerény helyen kezdte meg működését az óvoda, ám rövidesen újabb csoport indítására jelentkezett igény. S ma ott tartanak, hogy összesen hat csoportnyi kisgyerek mondhatja magáról Szolnokon, hogy a Mustármag katolikus óvodába jár.
Gyuri atya elődje, Turai János atya indította útjára az intézményt. Szalay polgármestert idézem: „János atyát még elzavarták az önkormányzati óvodából, mert ellenfeleink mindent megtettek, hogy Szolnokon ne erősödjön az egyházi oktatás-nevelés. Régebben nem volt szerencsés a templomok közelébe menni, ma eleven hitélettel találkozunk a városban.”
Harmonikus vonalvezetésével, finom színezésével valóban hívogató az épület. Kétszázharmincmillió forintért épült-újult meg az óvoda. Részben geotermikus energiával, valamint napelemekkel fűtik. Az esővizet összegyűjtik, s tisztítják, ez a – hivatalos elnevezéssel – szürke víz szolgál a mosdók öblítésére. Nemcsak a padlót fűtik, hanem a falakat és a mennyezetet is. Így a legegyenletesebb hőmérséklet biztosítható.
Nem csodálom, ha Gyuri atya a megelégedett gazda büszkeségével vezet végig minket, s mutatja, mi mindent „tud” az épület. A legkorszerűbb padlóburkolatot választották, amelyet könnyű tisztán tartani, a fejlesztőszobában pedig puha, ruganyos az aljzat, ide tűsarkú cipővel nem is szabad belépni. Az épületet indukciós hurokkal látták el, ami a nagyothalló gyerekek hallástájékozódását a legmodernebb módon segíti. A mellékhelyiségbe jelzőkészüléket szereltek fel arra az esetre, ha a mozgásfogyatékos gyerek netán elesne, így azonnal érkezhet a segítség. Minden megfelel a legszigorúbb európai uniós előírásoknak is. Nem véletlenül mondja Gyuri atya, lokálpatrióta elkötelezettségével, hogy talán az ország legkorszerűbb óvodája nyílik meg itt.
Rövid idő alatt nőtt ki a földből ez a gyönyörűség. Tavaly augusztusban kezdtek neki a munkálatoknak, s idén nagypénteken adták át a kivitelezők a kulcsokat. Utána „gőzerővel rendeztük be” – mondja a plébános atya.
Somogyiné Tálas Anikó az óvoda vezetője. Már a kezdetektől lehetett rá számítani, s a mai nap láthatóan őt is lelkesíti. „Száz gyerek jár majd ide. Minden helyet betöltöttünk az itteni négy csoportban, emellett egy közeli épületben még két csoport működik.”
Mitől lesz katolikus egy óvoda, kérdem, s a maga természetességével válaszol: „A lelkiségtől. Az ott dolgozóktól és az odajáró családoktól. Szolnoknak, sőt egész Jász- Nagykun-Szolnok megyének ez volt az első katolikus oktatási- nevelési intézménye 2007-ben. Egyetlen csoporttal, huszonkét gyerekkel indultunk, nagy viszontagságok árán. De már novemberben betelt a következő évre a két csoport.”
Naponta kétszer látják a szülőket, „de a reggeli és a délutáni röpke találkozások nem alkalmasak arra, hogy tartalmas beszélgetést folytassunk velük – mondja az óvodavezető. – Kezdetektől célul tűztük ki, hogy a gyerekeken keresztül elérjük a családokat. Szinte kivétel nélkül hívő szülőkből álló közösséggel indítottuk az iskolát, s az ő segítségükkel alakítottuk ki azokat a hagyományokat, amelyek egy katolikus óvodától elvárhatók. Jó alapokat teremtettünk az első időszakban, s ahogy növekedtünk, az újonnan érkező gyerekek és szülők ezeket a hagyományokat vették át.”
Vegyes csoportokat hoztak létre három és hat év közötti gyerekekből, „így nem kell minden évben újrakezdeni az életet, hiszen a csoportok egyharmada lép tovább az iskolába, s jönnek helyükre a kicsinyek. Kialakult közösségbe lép be a gyerek és a szülő is.”
A mai szülők között akadnak, akik nem sokat tudnak ugyan az egyházról, a vallásról, de úgy gondolják, jó helyre kerül a gyermekük, ha ide jár. Mi más nyilatkozna meg ebben, mint a bizalom?
„Azoknak a szülőknek – folytatja az óvoda vezetője –, akik korábban nem ismerték a katolikus keresztény értékrendet, elmondjuk, mennyire ártalmas a kettős nevelés. A gyerek otthon ebéd előtt imádkozik, vagy azt mondja, őt a Jóisten teremtette, mire a papa esetleg leinti, hogy ne beszéljen butaságokat. Ezzel bizony nem tesz jót a gyermekének. Ha szeretne jobban megismerkedni a hittel, csatlakozhat az óvodás szülők felnőtt katekumencsoportjaihoz.”
Aki felelősen gondolkodik, végigjárja ezt. Megnőtt a kisgyermekkori és felnőtt keresztelések, a szentségi házasságkötések és a bérmálások száma. „Jelentkezésnél általában kitűnik, kik azok, akik divatból kívánják hozzánk adni gyermeküket – mondván, egy katolikus óvoda nem lehet rossz –, s ki az, aki valóban komolyan gondolja. Előfordult, hogy a szülőkkel ismertettük, milyen élet folyik nálunk, s adtunk egy hét gondolkodási időt, hogy eldöntsék: tudnak-e ezzel azonosulni. Majd visszatelefonáltak: jelen pillanatban még nem. Felelős döntést hoztak a maguk megítélése szerint, s persze lehet rendes embert nevelni katolikus óvodán kívül is. De a kettős nevelésnél nincs rosszabb” – hangsúlyozza Somogyiné Tálas Anikó.
Nevelési programjuk megfogalmazza a katolikus szellemiséget. A hétköznapokban semmi túlzás, amitől esetleg elriadhatna az egyháztól ma még távol járó. Naponta lelki perceket tartanak, amikor kis időre „leülünk a gyerekekkel, elcsendesedünk, ilyenkor játékosan, életkoruknak megfelelően bibliai történeteket közvetítünk nekik, emellett kis imácskákat tanulnak, s ismerkednek az aktuális ünnepekkel – ami számukra érdekes és közel vihető, arról mindennap szó esik.”
Óhatatlanul az egy-két napja látott fotópályázat képei jutnak eszembe. A Magyar Katolikus Újságíró Szövetség hirdette meg Ferenc pápa „Ébresszétek fel a világot” mottója jegyében. Nagyon zavart, amit láttam, ezért idéződik fel bennem itt, Szolnokon is. Cigánytelep, cigánynyomor-gyerekek, mindenfelől az élet lezüllött, elveszett világa tolakodott a díjazott képeken. Nem vitatom, ez is van, ez is a mi szomorú szabadságkorunk terméke. De nem kizárólagosan! A képanyag azt sugallta (ez amolyan „jópofa” liberális felfogás), mintha az élet mindenütt lesüllyedt, reménytelen, kitaszított lenne.
Szolnokon nem az. Miért nem fényképezik ezt is, miért nem állítják ki a reménység valóságos – hangsúlyozom, valóságos – képeit is? Mert ez is van, s merem állítani, többségében mégiscsak ez határozza meg az életünket, a mai Magyarországot, nem pedig a szenvedés, a kín, a nélkülözés, a gyötrelem.
Az alsó szinten a Bárány és a Hal, fent a Napocska és a Szivárvány csoport. S ha megérkezik a gyermek, a mágnes táblára helyezi saját jelét.
Kilátás a Tiszára. Felújították a sétányt, gyönyörű látvány. Balról a Tisza-parti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, kissé odébb a még állami kollégium, amelyet most vesznek át, mivel kinőtték az iskolát. Csáki Tibor atya, a váci egyházmegyei katolikus iskolák főhatóságának igazgatója figyelmeztet: „Nem az intézményekben hiszünk, hanem abban, hogy az itt folyó oktatásban-nevelésben megjelenik a Szentlélek munkája.”
Gyuri atya ennek a gondolatnak az elkötelezettje. Ezért idézi a mustármag példázatot Márk evangéliumából: „Mihez hasonlítsuk Isten országát, milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan az, mint a mustármag. Amikor a földbe vetik, kisebb minden magnál, ami a földön van, de ha elvetették, felnő, és nagyobb lesz minden veteménynél. Olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészkelhetnek az ég madarai.”
Beer püspök az aznapi kettős szentté avatásra utal: „A két pápa élete a bizonyíték arra, hogy szentté lenni mindnyájan esélyt kaptunk. Ti is, mindnyájan, drága kis óvodásaink, a szüleitekkel együtt… Mint XVI. Benedek pápa mondta: reménységre vagyunk megteremtve, reménységre vagyunk megváltva, hogy valami szépség, valami nagyszerűség, valami gyönyörűség vár ránk. A mai napon a mustármag reménységével vagyunk együtt.”
S a kicsinyek a nagyok hivatalos beszédei alatt birtokba veszik a játszóteret. Az óvónők és Gyuri atya lelkesen irányítja, öleli körül őket. Beer püspök utánuk néz: „Csodának vagyunk részesei, ami újra és újra megismétlődik minden kisgyerek mosolyában.”
Ezt is tessék fényképezni! Odakint látható az építkezésről tájékoztató tábla, rajta a megvalósult projekt neve: „Hegymozdító” – Új épületben a Mustármag óvoda.
Fotó: Cser István
