Hazatért „Isten vándora”

 

Emlékezetes marad Benedek pápa búcsúzása a Vatikántól: ahogy felszállt vele a helikopter, lezárult egy korszak. Hasonló érzés volt a szívünkben, amikor a budai Szent János Kórházban István atya halálos ágyánál álltunk többen: Beatrix nővér, aki már évtizedek óta ott volt István atya mellett, valamint Zsuzsa, aki az utóbbi hosszabb időszakban szintén gondoskodott róla. A búcsúzás és az emberi szomorúság fölött azonban ott ragyogott a hit fénye és derűje. Ahogy Benedek pápa mondta az utolsó szerdai általános kihallgatáson: „…és látom, hogy él az egyház!” Ha valami Isten akarata szerint lezárul, akkor valami új kezdődhet el. A hit évében különösen is választ vár tőlünk, hogy meg tudjon újulni az egyház.


 

István atya életének befejező akkordjában is megcsendült valami abból, amit egyik paptestvérem írt nekem a napokban: „Először az jutott eszembe, hogy Jézus Szíve péntekének előestéjén tért vissza mennyei Atyánkhoz. Gyulai Oszkár atya is első pénteken hunyt el. Tudtak valamit!” Valóban tudtak valamit: Jézus Szíve szerint élni a Szűzanya oltalmában. István atya újmisés szentképe nemrég került a kezembe, ez olvasható rajta: „Add, ó, Uram, hogy papi életem folytonos áldozat legyen, teljes odaadása magamnak és mindennek, amim van; hogy mint szegény és alázatos, teljesen a te Szíved szerinti áldozópap, sok jót tehessek, és apostolkodásom termékeny és gazdag legyen, mint sacerdos et hostia – pap és áldozat. Magyarország Nagyasszonya, Béke Királynője, könyörögj érettünk!”

1943. március 28-án szentelték Brugge városában, Belgiumban. A flamandokat szívébe zárta, hiszen sokat köszönhetett nekik egész életében: sok anyagi és lelki jótevője volt ott. Aranymiséjén is egy flamand pap köszöntötte a következő szavakkal: „…hálásak vagyunk neked imáidért, szenvedéseidért, mély hitedért és példádért, amelyet a hit megtartásában és a kitartásban elénk tártál.”

István atya egész életében ezért munkálkodott és imádkozott: apostola volt az engesztelés ügyének. Hazaköltözésének időpontja is éppen egy ilyen virrasztó, engesztelő imaóra idejére esett. Évtizedeken keresztül imádkozott, engesztelt – minden héten, csütörtökről péntekre virradóan a budai Kútvölgyi-kápolnában. 1969-ben látogatták meg István atyát a Krisztus Ügye lelki családjához (FSO) tartozó flamand nővérek, közöttük az alapító Julia Verhaeghe anya, akit még kispapkorában ismert meg Belgiumban. Beatrix nővér is ott volt az első zarándokok között. A Kútvölgyi-kápolna mellett a feszület közelében most is olvasható a felirat: „Regőczi István atya itt kezdte meg az engesztelést Magyarországért 1969-ben.” Ez összeköthető az előbb említett látogatással. A Kútvölgyi engesztelő kápolna azóta is a szentségimádás, a hálaadás és az imádság helye.

A Városliget mellett felállított Regnum-keresztnél minden csütörtök este nyolc órakor imádkozott hazánk lelki megújulásáért. Betegágyán is pap volt, a szentáldozás mellett legjobban a papi áldásnak örült. Miután elláttam szentségekkel, még Matolcsy Kálmán atya, regnumi pap is tudott vele találkozni: az ő áldása volt az, amelyet István atya utoljára érzékelt szemmel láthatóan. Éppen egy hónap volt hátra papszentelésének hetvenéves jubileumáig: március 28-a idén éppen nagycsütörtökre esik. Rubinmiséjét már odaát ünnepli. „Requiescat in pace. Nyugodjék békében.”
A Szent István-bazilikában március 9-én, szombaton 15 órakor szentmisét mutatnak be Regőczi István atya lelkiüdvéért. A hívek 14 órától vehetnek búcsút tőle a bazilikában. Földi maradványait a gyászmise után a budai Kútvölgyi-kápolnánál helyezik örök nyugalomra.