A mai, szekularizálódott világban is tudatában kell lennie mindenkinek – hívőknek, nem hívőknek, katolikusoknak és más vallásúaknak is -, hogy Péter apostol mindenkori, római utóda nemcsak egy nagy – szó szerint mindenütt jelen lévő – világegyház aktuális, spirituális főméltósága, nemcsak a Vatikán államfője, hanem az emberiség egyetemes kultúráját, történelmét, általános erkölcsi értékrendjét évezredesen alakító és átfogó lelki és szervezeti közösség és intézményrendszer vezetője is egyben. A pápai megnyilatkozások – köztük az e mondataimnak alkalmat adó, XVI. Benedek pápától idézett gondolatok is – mindig különös figyelmet érdemelnek. Ha tényleges, napi hazai gondjainkat vesszük számba, akkor ezek az útmutatások visszaigazolják azon törekvések fontosságát, amelyek a gazdasági, morális és mentális válságfolyamatok közepette a családok – benne a mindenkor kiszolgáltatott helyzetben lévő gyermekek – teljesebb körű (de nem csak szociális jellegű!) védelmét, valamint az erkölcsi nevelést is középpontba helyező színvonalas oktatás, illetve az ezzel hivatásszerűen foglalkozók, tehát benne az egyházi intézmények megbecsülésének fontosságát hangsúlyozzák.
Naponta megéljük, hogy globalizálódó világunk számos gonddal küzd, sok helyütt társadalmi robbanással fenyegetnek a válságjelenségek, amelyek nem ismernek országhatárokat. Ebben a helyzetben egyre nagyobb igény van mindazokra a „szolgáltatásokra” és szolgálatokra, amelyeket az egyházak – jelesül kitüntetetten a katolikus egyház is – tudnak nyújtani, a szűkebb és tágabb közösségek vonatkozásában egyaránt.
Magam jó érzéssel tapasztalom, hogy – ha nem is mindig és mindenben a katolikus egyház által elvárt mértékben, de – kiteljesedőben van egy társadalmi rehabilitációs folyamat, amely visszahelyezi értékrendünkbe és státuszukba – a diktatórikus években számos módon megcsonkított egyházak értékeit és intézményeit, papjait és híveit is. Figyelmet keltő és megnyugtató az is, hogy egyenrangú partnerséget érezhetünk őszentsége mondataiból. Nyilván az sem véletlen, hogy éppen ezeket az ügyeket és létező gondokat tartotta kiemelésre fontosnak az idézett beszélgetés során.
A magyar államiságot ezeréves, nagyon szoros kapocs köti a Vatikánhoz – és ez soha nem lehet többé kormányzati, pártpolitikai változások által megingatható. Kapcsolatainkat az elmúlt közel húsz évben – ha részkérdésekben kísérték is néha belpolitikai indíttatású viták – az előbbiek által meghatározott fejlődés jellemezte. Az európai folyamatokhoz való csatlakozásunkat is végig nagyban könnyítette, hogy nemcsak földrajzi helyzetünk, de történelmünk, kultúránk is ehhez a kultúrkörhöz köt bennünket kezdetektől. Örömteli, hogy őszentsége rövid időn belül fogadta új nagykövetünket, és nemcsak a formalitások jegyében tárgyalt vele, akit kiutazása előtt nekem is módomban állt fogadni.
Tehát nemcsak megértettem XVI. Benedek pápa szavait, de azok tartalmával – hívő emberként, civil politikusként egyaránt – azonosulni is tudok, és munkám során még fokozottabban figyelembe fogom venni. Lehet, hogy személyesen nem lesz lehetőségem beszámolni neki erről, de ezekben a kérdésekben egy demokráciában – de hívő mivoltunkban is – szerencsére nagyon sokfelé tartozunk elszámolással, naponta…
Harrach Péter (MKDSZ):
Az üzenet egyértelmű
A Szentatya beszédében három lényeges kérdést érintett: Európa eszmei zavarát, a család fontosságát és az egyház és az állam kapcsolatát. Szólt arról, hogy az európai kultúrában mélyen gyökerező keresztény és emberi értékeket másokkal cserélik fel. Ez utóbbiak téves emberképből táplálkoznak. A diplomácia nyelvén megfogalmazott utalások a lényegről szólnak, de természetesen konkrét példák nélkül. Mi nyugodtan megtehetjük, hogy továbbgondoljuk az elmondottakat.
Azt látjuk, hogy a neoliberális dogmák hirdetői új tartalmakat adnak a régi pozitív fogalmaknak, és ezekkel fedik el hamis törekvéseiket. Mindenre kiterjesztett relativizmusukat a tolerancia címkéjével próbálják elfogadhatóvá tenni. Ez ad korlátlan teret a migrációnak, amivel Európa saját sírját ássa. A más vallásúak és világnézetűek iránti toleranciára hivatkozva mellőznek keresztény szimbólumokat és fogalmakat. Valójában egyházellenességüket álcázzák. Ugyancsak a toleranciára hivatkoznak, amikor a dekadens életforma egyenlő esélyeit hirdetik a természetes és egészséges emberi magatartással szemben. Erről a keresztény embernek határozott véleménye van. Minden emberre megértéssel és tisztelettel tekintünk, de eszménynek azt tartjuk, amit a Szentírás tanít. Jelen esetben, hogy a Teremtő az embert férfinak és nőnek teremtette.
A pápa arra biztat, hogy építsük etikai alapokra gazdasági és politikai életünket. Az üzenet egyértelmű egy morális válságba sodort ország részére. A keresztények mindig tudták, hogy a normák a társadalmi rendet is megőrzik. Európa minden országának szüksége lenne erre, hogy ne egy hanyatló világ dekadens képét mutassák. Ehhez hozzátehetjük, nem helyes, ha egy ország vezetői kritika nélkül kiszolgálják a téves és káros eszmeiség nemzetközi képviselőit. Azért sem, mert ez az eszme kifejezetten családellenes. Pedig a család az egészséges személyiség és a működőképes társadalom nélkülözhetetlen feltétele. A családok többsége ma Magyarországon is rossz állapotban van. Egyre kevesebben tapasztalják meg az alapvető igazságot, hogy családban élni jó. Ehhez járul, hogy hazánkban ma a kormánynak nincs családpolitikája.
Amikor a Szentatya kiemeli a család fontosságát, utal arra, hogy a szülő a gyermek nevelésének első számú felelőse, többek között az iskola szabad megválasztásával, ami egyházi iskola is lehet. Azt már én teszem hozzá, egy iskolát akkor lehet választani, ha létezik, és létezése hosszú távon akkor biztosított, ha az állami iskolákkal egyenlő esélyeket kap. Ma ez nálunk nem így van, az állam törvénytelenül visszatartja az egyházi iskolák támogatásának egy részét. A Szentatya reményét fejezi ki, hogy a kölcsönös jóindulat és párbeszéd lesz az egyházi kérdések megoldásának útja. Bár már ott tartanánk!
