A hallgatók ilyenkor habitusuktól függően különbözően reagálnak: egyesek felhúzott szemöldökkel és komoly várakozással, mások beletapsolással vagy kiszakadó sóhajszerűséggel, megint mások a megismerés örömétől gyermekdeden gurgulázó kacagásfélével, sugdolózással nyugtázzák a népszerű, ismert (vagy ismerni vélt) dallamok felcsendültét. A művész rizikója nagy, mert gyakran épp a ráadás dönti el az egész este „sorsát”, végső megítélését. Nemcsak örömzenélésről van tehát szó, hanem a megmérettetés izgalmas pillanatairól is…
Hegedűs Endre ezt a rizikót vállalta, hiszen a zongoristák legnépszerűbb ráadásszámaiból válogatta legújabb CD-jének anyagát. Hangzó „kislexikon” ez, amely a kezdő zenebarátokat segítheti abban, hogy a Bach-, Mozart-, Beethoven-, Chopin-, Liszt-, Szkrjabin- és Debussy-„slágerek” ne pusztán ismerősek, hanem pontosan azonosíthatók legyenek; a haladóknak pedig az újrafelfedezés varázsa, illetve az elhangzó részletek más előadók felfogásával való összevetése nyújthat külön élményt.
A kandallófényes decemberhez, a közelgő ünnepek hangulatához is illő apró műveket/tételeket Hegedűs Endre a rá jellemző lélekgazdasággal tolmácsolja. E „25. ezüstkorong” családi házuk nappalijában készült, ahol a művész egy kölcsönkapott új Steinway-hangszeren játszott. Széles érzelmi skálán mozgó, a hatásvadászat kísértésétől mentes, egyszerű, komoly és mély interpretációk: játékosság, melankólia, álmok és táncok… Kiemelni tán elég a Holdfényszonáta részletét. A szavak elfogynak… Mit is lehetne mondani? Hosszan visszhangzó, sokáig megmaradó percek.