Hang–sorok: Egy romantikus pétervári este

A „szláv Parsifalnak” titulált, orosz legendát feldolgozó zenedráma előjátéka a vonósok leheletfinom vibrálásával indul; az „erdőzsongás” varázslatos impresszionista színeibe népies orosz dallam szövődik fájdalmas méltósággal – azonnal egyfajta transzcendens-fantasztikus erőtérbe vonva a hallgatót… Éles váltás; Rachmaninov első zongoraversenye más világ, visszaránt a valóba, de legalábbis a múlt századelő előkelő orosz szalonvilágába: csupa könnyedség, szertelenség, csupa lendület, fantázia… – és lefojtás. Mert vajúdó, kiteljesedni nem tudó, egyszerre behízelgő és elutasító dallamok gomolygása ez a concerto. A görög zongoraművész, George-Emmanuel Lazaridis mindent megtesz, hogy elhitesse: Rachmaninov kevésbé népszerű versenyműve is érdemes a műsoron tartásra. A harmincegy éves Lazaridis nem sztárpianista; poéta. Eltökélt, küldetéstudattal rendelkező fiatal művész. Lehajtott fejjel, csukott szemmel, kezét a térdén nyugtatva várja a belépéseket; idegek játékának tűnik, amint melegítésként az ujjait pörgeti. Komoly arccal, összevont szemöldökkel összpontosít a billentyűkre. Artisztikus, keresetlen és pontos a játéka; amelynek igazán sajátos karaktert a lélegzetelállító pianók adnak… A karmester, Jurij Tyemirkanov egyszerűen jelen van. Pálca nélkül, öreg mágus vagy nyugdíjas közlekedési rendőr terelgető mozdulataival irányítja a zenekart. Olykor csak álldogál, látszólag céltalanul kalimpál, szemüvegét orra hegyére tolva egy-egy pillantással ad utasítást, olykor hátravizslat, magabiztosan és nagypapásan mosolyogva-hunyorogva, mintha az első sorokban ülőkön tesztelné a kiváltott hatást… És minden annyira egyértelmű. Csajkovszkij Hattyúk tava balettjének fináléval kibővített szvitje olyan evidenciával, könnyedséggel szól, ahogy ez a patinás orosz együttestől várható: temperamentum, pontos ritmika, kifogásolhatatlan tempók, makulátlan szóló- és összjáték. A legjobb felvételek és előadások alapján így ismerjük a művet, így szerettük meg… Ha a mélyen érintő katarzis elmarad is, az nem a péterváriak hibája, talán a programválasztás „matinéjellege” az oka. A hideg októberi estén örömzenéléssel kezdődött a „nemzetközi szezon” a kultúra magyarországi fellegvárában.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .