Beszédében úgy fogalmazott, az Egyháznak természeténél fogva feladata az „őrzés” és a „folytatás”, hogy a Jézus által hirdetett evangéliumban rejtőző igazság az idők végezetéig elérhesse teljességét. Ez a kegyelem adatott Isten népének, ám ez egyszersmind feladat és küldetés is, amelyért felelősséggel tartozunk, hogy új és teljesebb módon hirdessük a változatlan evangéliumot kortársainknak – hangsúlyozta Ferenc pápa. Majd Szent II. János Pálra utalt, aki a Katolikus Egyház Katekizmusát bemutatva a következőket írta: „Figyelemmel kell lennie a tanítás azon kifejtéseire, amelyeket a Szentlélek az idők folyamán az Egyháznak ajánlott. Segítséget is kell nyújtania azáltal, hogy a hit fényével megvilágítja az új élethelyzeteket és problémákat, amelyek a múltban még nem merültek fel” (Fidei depositum apostoli konstitúció, 3.).
A katekizmus következésképpen az Egyház fontos eszköze. Nemcsak azért, mert a hívőknek oly módon mutatja be a minden korban érvényes tanítást, hogy növekedjenek a hit megértésében, hanem azért is – és főképpen azért –, mert kortársainkat igyekszik közelebb vinni az Egyházhoz, amely arra törekszik, hogy a hitet az emberi létezésre adott válaszként mutassa be az aktuális történelmi időszakban. Nem elég tehát új nyelvezetet találni a mindig érvényes hit kifejtésére, hanem szükség van arra is, hogy az emberiség előtt álló kihívásokkal és az emberiség előtt megnyíló kilátásokkal szembesülve az Egyház felszínre tudja hozni Krisztus evangéliumának azokat az újdonságait, amelyek, bár ott rejtőznek Isten szavában, korábban még nem láttak napvilágot. Ez azoknak a „régi és új dolgoknak” a kincse, amelyről Jézus beszélt, amikor arra hívta tanítványait: úgy tanítsák az általa hozott újat, hogy közben ne hagyják el a régit (vö. Mt 13,52) – mutatott rá a Szentatya.
Beszédének csúcsán Ferenc pápa ebben a szövegösszefüggésben szólt a halálbüntetésről. „Ezt a kérdéskört nem szűkíthetjük le úgy, hogy pusztán emlékeztetünk a történelem során megfogalmazott tanításra. Rá kell mutatnunk nemcsak az utóbbi pápák működése során bekövetkezett tanfejlődésre, hanem a keresztény nép megváltozott tudatosságára is, amely elutasítja a megengedő magatartást egy olyan büntetéssel kapcsolatban, amely súlyosan sérti az emberi méltóságot. Határozottan ki kell jelenteni, hogy a halálbüntetés embertelen intézkedés, amely – bármilyen formában hajtják is végre – személyes méltóságában alázza meg az embert. Alapjaiban ellentétes az evangéliummal, mert egy emberi élet szándékos kioltásáról szóló döntés. Az élet mindig szent a Teremtő szemében, s annak egyedül Isten az igaz bírája és kezese. Soha, egyetlen ember, „még a gyilkos sem veszíti el személyi méltóságát” (Levél a Halálbüntetés Elleni Nemzetközi Bizottság elnökének, 2015. március 20.), mert Isten olyan Atya, aki mindig várja, hogy gyermeke visszatér, s ráébredve, hogy hibázott, bocsánatot kér, és új életet kezd. Senkitől sem szabad tehát elvenni az életet, de nemcsak azt, hanem az erkölcsi és egzisztenciális szabadulás lehetőségét sem, az esélyt arra, hogy visszatérjen az emberek közé, a közösség javára” – hangsúlyozta a Szentatya.
(KI)
