A szentmise kezdetén Tőtős Loretta köszöntötte a vikáriust, majd Fodor József felidézte, hogy ötven évvel ezelőtt egykori teológiai tanára, Faragó Ferenc azt mondta a frissen pappá szentelt tanítványainak: a kézrátételkor Márton Áron püspök a lelke egy darabját adta át nekik. Az aranymisés helynök úgy fogalmazott: az elmúlt öt évtizedben ezt igyekezett őrizni, imádkozva a népért, az egyházért, mindannyiunkért.
A bazilika plébánosa azután köszönetet mondott Böcskei László megyés püspöknek, hogy immáron több mint nyolc éve szolgálhat mellette, „fogaskerék” lehet az egyházmegye gépezetében. Köszönetet mondott a paptestvéreinek, kifejezve örömét, hogy az ünnep alkalmából egy miseruhával lepték meg; a rokonainak és a családtagjainak, akik segítik őt; valamint a székesegyház személyzetének, az egyháztanács tagjainak, és mindenkinek, aki hozzájárult az ünnep emlékezetessé tételéhez. Hangsúlyozta: hálás mindenért, Istennek a meghívásért, az embereknek a szeretetért. A maga részéről arra törekedett az elmúlt évtizedekben, hogy vigye, terjessze az örömhírt, hiszen a keresztény ember örömre van hangolva, az örömnek kell megnyilvánulnia élete minden pillanatában, és ezt kell továbbadnia.
Az evangéliumi részlet Szent Máté könyvéből szólt. Pálos István kanonok, várad-szőllősi plébános arról elmélkedett: a jubileum alkalmából ünneplőbe öltözik a szív, tele van örömmel és hálaadással, hogy Isten kegyelme ötven éven át megvalósult. Felvetődik a kérdés: miért hívja meg Isten az embert arra, hogy lemondva minden e világi dologról, teljesen átadja magát neki?
Különböző válaszok léteznek, de egyik sem egészen kielégítő, ugyanis a szeretet miértjére nem lehet logikus és egyértelmű választ adni. Egyesek szerint jel ez, amely Istenre mutat hatalmas erővel, de egy pap nem csupán ezért vállalja a hivatását. Mások szerint szolgálatról van szó, Istenért, Krisztusért, a lelkek üdvéért, ám Isten nem szolgának, hanem barátnak hívta meg a követőit. Olyan vélemények is vannak, melyek szerint azok lesznek papok, akik erősek és bátrak, mert képesek lemondani dolgokról, áldozatot hozni másokért. De ez sem állja meg teljesen a helyét, hiszen gyöngédség is kell ahhoz, hogy valaki ne tudjon ellenállni Isten szeretetének, a meghívásnak. A lényeg ebben rejlik: a mai világ zajai, háttérzörejei közepette meghallani a hívást a belül létrehozott termékeny csendben. Az isteni irgalom és kegyelem bűvöletében megrendült emberré válni, olyanná, amilyen Ábrahám, Mózes vagy Dániel próféta is volt, akik felismerték, hogy Istennek terve van velük. A papnak ugyanakkor mindig vállalnia kell a küzdelmet is, soha meg nem feledkezve arról, hogy csakis az Ige a fontos, nem az, hogy ki a hirdető, hiszen aki át tudja érezni azt, hogy Isten szól hozzánk, az nem mérlegel, hanem nagyvonalú – hangsúlyozta a szónok.
Böcskei László megyés püspök egy olyan domborművet ajándékozott az aranymisésnek, amely az angyali üdvözlet jelenetét örökíti meg. Azon meggyőződésének adott hangot, hogy a papi szolgálat is egy ilyen annunciációval kezdődik. Amint Szűz Mária, úgy a pap is döntést hoz arról, hogy átengedi magát Isten tervének. Az évforduló ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a papi élet csak akkor igazán teljes, ha ezt a megtérést az évek során számos alkalommal átéli az, aki a papi hivatásnak szentelte az életét. „Ez a jubileum a hűségről, a kitartásról is szól, arról, hogy a helynök úr nem félt, hanem mindvégig bátran hirdette Isten üzenetét, az angyalhoz hasonlóan közvetítette az üdvözletet. Azt kívánom, sok ilyen máriás, imádságos lelkületű papja legyen még az egyházmegyénknek!” – mondta a főpásztor.
A vikáriust köszöntötték a szülőföldjéről, a vizslási és zagyvapálfalvai egyházközségekből érkezett zarándokok is, valamint a családja részéről az unokaöccse, Köteles László református lelkész. Az ünnepség aranymisés áldással ért véget.
Forrás: Erdon.ro
Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
