A szövegben fellelhető, említett aránytalanság utalhat arra is, mintha a fizikai vaksággal Jézusnak is sokkal könnyebb dolga lenne. János szinte magától értetődő, természetes folyamatként írja le a férfi látásának visszaadását – a nem fizikai vakság azonban nehezen gyógyul. A test szemét gyógyította a rákent sár, a lélek és a szív szemének megnyílásához azonban több kell.
Jézusnak a címben idézett szavai világossá teszik a lélek vakságának fő ismertetőjelét: a megátalkodottságot, a megrögzöttséget. „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök. Ti azonban azt mondjátok most: »Látunk.« Ezért megmarad a bűnötök.” A magát kitartóan látónak bizonygató ember képtelen észrevenni a szeme előtt lezajló csodát, a saját életének vélt igazságaiba beleragadó személy képtelen meglátni a világ Világosságát.
Jézus csodája nem orvosi bravúr, nem „szemészeti sikertörténet”, hanem a fizikai gyógyulással együtt a lélek szemének megnyitása. A lélek szeme az, amely észreveszi a fizikai gyógyulás ajándékozójának valódi arcát. Világosan mondja az ünnep zsolozsmájának éneke: „A testileg és lelkileg született vak ember a te alkotó ujjaid és a nyál érintésére szemeinek világosságát megnyervén, téged, ki az emberiség iránti könyörületből megtestesültél, a világ Teremtőjének, gondviselőjének és mindenható Istenének vallott és hirdetett…” Jézus szavai szerint nem a vakság a bűn, hanem az abban való megátalkodottság, a közénk jövő Isten arcának fel nem ismerése. Szintén az ünnepi imádság szavai szerint „a mindenki által ismert vak”, aki azelőtt „a nap fényét soha nem látta”, Krisztusban „ismeri meg a kedves Napot, a mindenség Teremtőjének fenséges arcát”.
Megismerni Krisztusban a Teremtő arcát, meglátni a másikban, mindenkiben Krisztus arcát, íme a lélek szemének gyönyörű küldetése. Krisztusi arcvonásokat fürkészni a másikban, a jól ismert, unalomig és fáradásig ismerős tekintetekben, erre hív e vasárnap üzenete. A lélek szemét mindig a félelem, a megszokás és a kényelem ragasztja le. Könnyebb bezárni és csukva tartani a lélek szemét, könnyebb rajtahagyni a megszokott szemellenzőt – de akkor a világ Világossága nekem nem ragyog fel…
Nyissuk meg, hagyjuk megnyílni a lélek szemét, hadd hulljon le róla a gyengeségünk okozta „szürke hályog”, amely eltakarja a szemünk előtt álló „kedves Napot”, a szív szemének igazi fényét.
