A fonyódi ikonfestőhöz angyalszárnyakon érkezik a kegyelem… Úgy, ahogy két évtizede, amikor egy égi hang a fülébe súgta: „Fess ikonokat, mutasd meg szentjeim képmását, hogy általuk minél több otthonba költözzön a jézusi szeretet és a béke.” K. Siess Zsuzsanna hallgatott a szóra, mert tudta, honnan érkezik a súgás, és elkezdte öreg ajtó- és asztallapokra másolni Máriát, Józsefet, Jézust, az apostolokat, csodatévő szentek sorát, de az is megesett, hogy Pál apostol egy kiszuperált hordódongán „találta magát”. A faanyagot Szabolcs fia készíti elő; jó nevű kárpitosként gyorsan értesül arról, hol válik feleslegessé egy-egy megunt vagy javíthatatlan régi szekrény, ódon asztallap, s már indul is a másoknak limlomot, édesanyjának viszont remek alapot jelentő bútorért, amelynek egy-egy részlete a méretre vágást követően ikonként él tovább.
A deszkalapra kidobásra ítélt nejlonharisnya kerül kifeszítve, s vékony gipszréteg. Ha megkötött, már formálódik is keze nyomán Lukács evangélista portréja és Szűz Mária a gyermek Jézussal vagy Sárkányölő Szent György, a talán legtöbbféle változatban megfesthető szent. Ahogy figyelem finom ecsetkezelését, arra gondolok, festhetne tájképet, csendéletet, foglalkozhatna modern foltfestészettel is akár, ám ő ragaszkodik a kétezer éves alakokhoz. Korábban ugyan erdőmező színvilága, a Balaton fényárnyék játéka is rabul ejtette, ám jó ideje csak ikonok kerülnek ki parányi, tetőtéri műhelyéből. Ahogy alakul a kifejezésmód, s elnyeri végső formáját a ruharedő vagy éppen a túldíszített háttér, az ikonfestő gondolatában a bibliai történetek is életre kelnek. De egy–egy fohász is felszáll az égbe, hogy minden Isten dicsőségére szülessen; arra kérve az egek Urát: adjon egészséget számára, lelkébe békét, fiainak és unokáinak szüntelen örömöt, hogy szívében az elégedettség érzésével jeleníthesse meg kedves szentjeit.
Arra is gyakran gondol, mi lett volna, ha nem hallja meg az angyali súgást. Élné az özvegyek bánatmagányát? Vélhetően így lett volna, ám Zsolt és Szabolcs édesapjuk halálát követően meglepték édesanyjukat különféle festőszerszámokkal, hogy fesse ki magából a szomorúságot. K. Siess Zsuzsa édesapjától, aki igazgatóhelyettes és rajztanár volt a helyi iskolában, örökölte kézügyességét, és a festéshez való kellékek is hozzá kerültek. Talentumát azonban a fodrászműhelyben kamatoztatta, míg ki nem kezdte bőrét a hajfesték, s így el kellett búcsúznia tanult szakmájától. Amit egy idő után nem bánt, mert kreativitását a készülő ikonok fölé görnyedve élhette meg. Érdekes módon a vallásos témájú táblaképekhez használt festékek nem okoztak gondot a bőrének…
A fonyódi ikonfestő képzőművészeti albumokat tanulmányozott, folyamatosan tökéletesítette technikai tudását, hogy minél hitelesebben tudja megmutatni e különleges műfaj mélységét. Az ikon ugyanis nemcsak egy szent ábrázolása; sokkal több annál: a Teremtő megismerésének eszköze. Ha elé telepszik az imádkozó, abban is segítségére van, hogy minél többet tudjon meg a hittitkokból, hiszen egy-egy ikon – amelyet diópáccal „antikol” festője – szemlélőjét képes bevonni a transzcendens erőterébe . Egy láthatatlantapinthatatlan világra nyit ajtót, amelyben „megmártózni” magasztos érzés. Készítőjének és a befogadónak egyaránt.
K. Siess Zsuzsa naponta mártózik meg e kegyelemben, de csoportos és önálló kiállítások tucatjain a közönség is a szentek „erőterébe” kerülhet. Néhány éve ezért ajánlotta fel örömmel nagyméretű ikonjait lakóhelye templomának. Aki betér a fonyódi Nagyboldogasszony-templomba, tizenhat táblaképét láthatja; Jézuson, a Szűzanyán, Péter és Pál apostolon kívül többek között Gábriel és Mihály arkangyal közbenjárását is kérheti életére, munkájára, és azért, hogy mindig meghallja, ha súg az angyal.
Fotó: Kovács Tibor
