A hagyományos értelmezés szerint a tanítványok biztosan azért küldték el Jézus közeléből a gyermekeket, mert a Mester pihent, talán álomba is szenderült. Pedig az evangélium a gyermekekről szóló fent idézett tanítással nem Jézus – természetesen meglévő – gyermekszeretetét példázza, hanem valami nagyon fontosat akar tanítani, méghozzá a szolgálat szelleméről.
Nincs még tőlünk nagyon messze az az idő, amikor a parasztcsaládokban a gyerekek is őrizték a libákat, vagy más módon vettek részt a gazdaság feladatainak ellátásában. Nem voltak rabszolgák, hiszen szüleik szerették őket, de természetesen munkával, munkára nevelték őket. Akkoriban még ismeretlen volt korunk gyermekkultusza és gyermektelensége. Hány családod van? – kérdezték, ha a „cselédek”, vagyis a gyermekek száma után érdeklődtek.
„Aki az Isten országát nem fogadja úgy, mint egy gyermek”, vagyis nem él a szolgálat szellemében, az „nem jut be oda”. Ezt és nem a gyerekességet hirdeti Jézus. Ugyanakkor a Biblia világában természetes a gyermekáldás és a gyerekek megbecsülése, szeretete, s a Messiás eljövetelét váró lelkülethez is hozzátartozik ez a szemlélet.
Innen jutottunk el mára a gyermeknapok, a nagy gyermekhalandóság, a gyermekkatonák, az éhező gyermekek, a gyermektelen együttélések világába.
A XX. század húszas éveiben sajátos módon éppen Törökországból indult el a gyermeknapok hagyománya. Nálunk 1931-től gyermekhét, 1950-től pedig – amikor már senkinek sem volt jóléte – a gyermekek jólétéért való küzdelem napja lett belőle. Világméretekben az UNICEF, az ENSZ gyermekvédelmi szervezete komoly eredményeket ért el, ám naponta még mindig tizennyolcezer gyermek hal meg betegség vagy éhezés következtében.
Hány családod van? – kérdezhetjük manapság. Abban az értelemben is, hogy a gyerekek építik a családot. Nevelik egymást, megtalálják feladataikat a háztartásban, felelősséget vállalnak kisebb testvéreikért. Így értjük meg aztán modern értelmét is a krisztusi szónak: Ha nem lesztek olyanok…
