Gyógyító szembenézés

S ezen a ponton máris bonyolódik a helyzet, hiszen a szembenézés, az őszinteség nem egyszerű, valamennyien tudhatjuk ezt (persze csak akkor, ha őszinték vagyunk magunkhoz – személyesen és az egyházban is).
Tisztázzuk az elején: nem valamiféle öncélú szennyeskiteregetésről van szó, hanem gyógyító mélybe tekintésről, amelynek erejét Jakus Ottó nemcsak a különféle függőséggel küszködő egyházi személyek szabadulását segítő Hivatásőrző Ház spirituálisaként, hanem személyes sorsában is megtapasztalhatta.

A leányvári intézmény rehabilitációs programjában részt vett alkoholbeteg papok 2006 ősze óta minden hónapban félnapos hivatásőrző találkozásra gyűlnek össze, melynek során megismerik egymás életének alakulását: sikerült-e (újra) megtalálni a helyüket, ki tudnak-e tartani a józanságban, szabadulásuk tartósnak bizonyul-e? Ezeket az összejöveteleket testvéri-baráti légkör jellemzi: itt nincs szükség a felszínesebb alkalmakkor megszokott „szerepjátékra”, mindenki önmaga lehet. Egyiküknek sem kell szégyenkeznie, vagy rejtegetnie kudarcait, magányát, hanem mindazt megoszthatja társaival, ami megakadályozza abban, hogy szolgálatának, munkájának örülni tudjon, s ami – kezeletlenül – messze sodorhatja attól, hogy meg tudja élni a létét sajátosan meghatározó tisztaságot, szegénységet és engedelmességet. Az alkoholproblémás papok ugyanis hivatásukkal is küszködnek: nem találják a szépségét, nincsenek tisztában a feladatukkal, s mindez épp munkájuk közben válik nyomasztó teherré. A rehabilitációban és az utógondozásban részt vevő papok a védelmet, elfogadást és szembesülést egyszerre kínáló csoportok beszélgetései során hozzászoktak a személyes életkérdésektől sem elforduló őszinteség nemegyszer nehéz kenyeréhez, amely azóta is élteti közösségüket és táplálja hivatásukat. Találkozásaik nem a lényegkerülő társalgás órái: a meghittség, a közös imádság, a tapasztalatcsere olyan alapélmények, amelyek minden papnak segíthetnek a lelki gazdagodásban, a beszűkülés, a kiégés vagy a tévutak elkerülésében.

Jakus Ottó jónak látná, ha sok olyan papi találkozási alkalom is volna, ahol például nem a teológiai témák vagy a prédikációs és lelkipásztori ötletgyűjtés töltenék ki az időt, hanem az egymásra figyelés, a tartalmas testvériség vállalása. A leányvári kötődésű hivatásőrző csoporthoz az anyaország határain túl élő papok is csatlakoztak, a legtöbben Erdélyből, ők már a saját országukban is rendszeresen összegyűlnek, sőt, a marosvásárhelyiek a közelmúltban meghívták magyarországi társaikat egy négynapos erdélyi együttlétre, melynek során a Csíksomlyóra vezető zarándoklat mellett ellátogattak a Békás-szoroshoz, a Gyilkos-tóhoz, Szováta-fürdőre és Korondra is. A lelki programok között természetesen csoportos beszélgetésekre is sor került. „A különféle függőségektől függetlenül is többet kellene törődni a papokkal – mondja Jakus Ottó. – Az igazi, megtartó papi közösséget – amelynek napjainkban gyakran csak a hiánya érezhető – elsősorban a püspökkel és a paptársakkal lehetne megélni, de a híveknek is volna mit tanulniuk e téren, hiszen ők az esetek jelentős részében inkább elkényeztetik, vagy hamis tisztelettel veszik körül, de sokszor egyszerűen elhanyagolják papjaikat. Egyre többünk tapasztalata bizonyítja, hogy ha megtanuljuk, hogyan kell egymást jól szeretni, elfogadni, támogatni, abból igazabb, teljesebb, örömtelibb, vagyis Isten közelébe tartó élet születik.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..