– Született szervezőalkatnak mondhatja magát?
– Az élet úgy hozta, hogy gyakran kellett helytállnom szervezőszerepben. Annak idején, amikor a máriapócsi ház koncepcióján gondolkoztunk, alaposan tanulmányoztuk a hazai és a nyugat-európai példákat. Jártunk is itt-ott, például Ausztriában lelkigyakorlatos házakban, hogy jól működő intézményeket hozhassunk létre. Aházaink a közösségépítés fontos helyszínei, ahol különböző korosztályba tartozó és a legkülönfélébb foglalkozású embereket látunk vendégül lelkinapokon, lelkigyakorlatokon. Az én papi életemben erős ez a vonal, a közösségi lelkipásztorkodás híve vagyok. Abban hiszek, hogy a liturgikus közösségnek a kisközösségek jelentik az alapját. Sajópálfalán gyermekek, fiatalok, házaspárok, nyugdíjasok számára egyaránt vannak közösségeik. A zarándokház a helyiek közösségi házaként is szolgál. Négyszáz négyzetméteres az épület; egynapos programra körülbelül ötven főt tudunk fogadni benne, szállást pedig harminc-negyven főnek tudunk biztosítani, attól függően, hogy kényelmesebb vagy fiatalosabb megoldásról van-e szó.
– A miskolci exarchátus Sajópálfalára hirdette meg a hit éve alkalmából szervezett programsorozatát. Különböző foglalkozású embereket várnak egy-egy lelkinapra: borászokat, kántorokat, hitoktatókat, szociális területen dolgozókat. A lelkinapoknak Ön a házigazdája.
– Az egyházmegye zarándokreferenseként a zsinati bizottságaink vezetőivel együtt a sorozat megtervezésében és tető alá hozásában is részt vettem. Az alapgondolat az volt, hogy az élet különféle területein dolgozó, különböző élethelyzetű embereket hívjunk meg, és lehetőséget biztosítsunk számukra ahhoz, hogy szakmai és lelki téren egyaránt pallérozódhassanak. Szenvedélybetegek számára is szerveztünk már lelkigyakorlatot. Fontos az együttlét, és az is, hogy legyen idő nyugodtan beszélgetni lelki kérdésekről. A borászok lelkinapja január 19- én remekül sikerült. Ebben annak is volt némi szerepe, hogy mindenki hozott egy-egy üveggel vagy butellával a saját borából. A püspök atya is velünk lett volna, de éppen gyengélkedett, ezért a csapat késő délután felkerekedett, és a nap zárásaként meglátogatta őt Miskolcon egy kis gyógyító borral.
– Milyen település Sajópálfala? Mit kell tudni róla?
– A Mária-út egyik állomása nagyjából félúton van Mariazell és Csíksomlyó között. Szép és csendes, hagyományos vallásosságú, élő hitű falucska. Az egyházközségünk háromszáz éves. A községben hétszáznyolcvanan élnek, közülük kétszázhetvenen görögkatolikusok. Vasárnaponként körülbelül százötvenen vannak a templomban. A templom Mária-képe 1717-ben leírások szerint negyven napon át könnyezett. Az esetet kivizsgálták, a búcsújárást engedélyezték, ám a képet később további kivizsgálásra az egri minorita rendházba szállították, ahonnét a következő kétszázötven évben nem is került vissza Pálfalára. Az ötvenes években egy minorita szerzetes a Pécs közelében levő Magyarürögre menekítette. Sokáig mindenki azt hitte, hogy már örökre nyoma veszett, de 1973-ban hírt kapott róla a falu, és végül nagy nehezen sikerült visszaszerezni. A nagy múltú kegyhely ma újra sokak számára felkínálja az elcsendesedés, a lelki épülés lehetőségét. Minél több embernek szeretnénk lelki kapaszkodót kínálni.
