Gondolom, ismert, hogy az 1950-es évek elején körülbelül három és fél millió politikai foglyot tartottak rabságban a Szovjetunióban, mintegy kétezer Gulag-lágerben, köztük Placid atyát, aki politikai fogolynak minősült. Letartóztatására azért került sor, mert a csepeli bencés gimnáziumban nyilvánosan is bírálta a politikai rendszert. Ezért „reakciósnak”, a nép ellenségének minősítették. Látva ezt az egyházi vezetés, áthelyezte, szinte felmenekítette őt Pannonhalmára, ahol nem a korábbi egyházi tanári feladatok ellátására, hanem „prefektusi”, felügyelői munkavégzésre kapott megbízást. Ma is sok olyan „civil” prefektus dolgozik, aki nem egyházi (papi) tanári, hanem felügyelői tevékenységet lát el. Így lett a prefektusom Placid atya – akit Placid úrnak hívtunk.
A bűnüldöző szervek azonban Pannonhalmán is utolérték. 1946-ban egyik éjjel a diákotthon mellettem levő szobájából hurcolták el. Másnap reggel ötkor egy teherautó nyitott hátsó részén láttam az épület előtt.
Itt mondom el, hogy hosszú évekkel később a feleségem – aki akkoriban az Egészségügyi Minisztériumban dolgozott – említette nekem, hogy az egyik intézményükben mosómesterként alkalmaznak egy katolikus papot, és nagyon meg vannak vele elégedve. Kérésemre nyomban felkerestük a papot, és a legnagyobb meglepetésemre felismertem Placid atyát. A Bencés Diákszövetség 1999. augusztus 19-i lapszámában megjelentettünk egy cikket A mosómester gyémántmiséje címmel. Nagyon remélem, hogy idén december 23-án, 98. születésnapján együtt vehetünk részt a platinamiséjén.
Placid atya saját magáról, szenvedéseiről röviden így fogalmazott a vele készült beszélgetést tartalmazó könyvben: „1946 tavaszán (…) a magyar rendőrség tartóztatott le, és elvittek az Andrássy út 60.-ba. (…) Ott az emberi méltóságot egyértelműen sárba tiporták (…) anyaszült meztelenül kellett ott ülni a fényszórók kereszttüzében (…) tíz évet kaptam (…) átküldtek a Markó utcába, ott nem mentek velem semmire, átküldtek a szovjetekhez. Azoknak akkora rutinjuk volt, hogy három hét alatt megkaptam a megszálló szovjet hadsereg budapesti hadbíróságától a tízéves kényszermunkát a szovjet Gulag-rabtelepeken. A szovjet katonai elhárítás (GPU) Vilma királynő úti palotájában csak egyszer vertek, de nagyon.” Placid atya fogsága idején a Gulag szörnyűségeit elszenvedőknek állandó segítséget, bátorítást és biztatást adott.
Az igazság szabaddá tesz benneteket… című műsorsorozat túlságosan szerény a címben foglalt tartalom megvalósításához, és nekem csak az a régi munkásmozgalmi refrén jut róla eszembe: „a múltat végképp eltörölni”.
Befejezésül: Placid atyának az egykor fennálló politikai rendszer elleni nyilvános fellépése elősegítette a rendszerváltoztatást, és mind politikai, mind erkölcsi értelemben nyílt hitvallás volt, amelyet nem csupán a bűnüldöző szervek, hanem az egyházi szervezet is helytelenített, ezért helyezték át.
Az igazság szabaddá tesz benneteket… cím arra is kötelez minket, hogy megvizsgáljuk, milyen alapon és milyen címen történhetett meg a Gulagra való kitoloncolás, hogyan fordulhatott elő, hogy magyar állampolgárokat akaratuk ellenére tömegesen hurcolhattak el egy, az ’56-os események tükrében nem éppen „baráti országba”. Soha nem írták le, de ténylegesen a Gulagra. A Gulag szót akkoriban ki sem merték ejteni.
