Bár az eredeti szemlélet ez utóbbi esetben is érvényes, hiszen a bűnökből való meggyógyulás, a lelki egészség megszerzése elengedhetetlenül fontos az üdvösséghez, és lehetséges, hogy valakinek a földi életében ez az utolsó mozzanat. Ám mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy az irgalmas Jézus ezen a szentségen keresztül is segíteni akarja az embert. Mint ahogy elküldte apostolait, hogy olajjal megkenve gyógyítsák a betegeket (Mk 6,12–13). Most segít vagy a betegségből való felépülésben, vagy pedig a lélek betegségét eltörölve, felkészítve az Istennel való találkozásra. Segít!
Bár a szentségnek megvan a szentírási alapja (Jak 5,13–16), szertartása mégis hosszú évszázadok alatt fejlődött ki. S ez utóbbi nem is egyforma keleten és nyugaton. Érdekes, hogy a görög egyház a gyógyításra helyezte a hangsúlyt. Ezért a szentséget a templomban szolgáltatta ki, mégpedig azoknak, akik el tudtak menni oda, tehát nem a haldoklóknak (persze, szükség esetén nekik is). Sőt, hét egymást követő napon történt ez, mégpedig hét pap által. Így szinte „terápiának”, „kúrának” lehetett felfogni a betegek kenetét.
Ha ma már nem is követjük ezt a gyakorlatot, szertartásunk szent szövegeiből világosan kitűnik, hogy kettős gyógyításról van szó. Talán még egy újabb szempontot is érdemes hangsúlyozni. Mivel a görögök úgy fogják fel, hogy az ember test, lélek és szellem, ezért a szentség nem csupán a testi, hanem a lelki és a szellemi betegségek gyógyítását is szolgálja. S talán érdemes lenne nagyobb gondot fordítani erre, hiszen egyre több az ilyen betegségek terhét hordozó embertársunk.
A görögkatolikus egyházban használt mai szertartás a nevében hordozza, hogy „rövidebb” formula. Ám a szentség minden lényeges eleme megtalálható benne. Még akkor is, ha csupán egy pap és csupán egyetlen alkalommal szolgáltatja ki.
A bevezető „szokásos kezdet” imái után a bűnbánatra hangoló 50. zsoltár következik. A tropárban és két kísérő énekében pedig megjelennek a szentség lényeges elemei. Az irgalmas és kegyelmes Emberszerető gyógyít. Ezt a „papok által” és az „olajjal való megkenés által” teszi. Imádkozunk rászoruló embertársunkért az Úrhoz: „Emeld fel betegségéből, lelki szennyét töröld el.” Íme, a kettős gyógyítás, amely ismételten megjelenik a harmadik énekben: „ajándékozz neki lelki és testi gyógyulást”, azért, „hogy szeretettel dicsőítsen téged”. Minden arra irányul, hogy a szentség által a beteg megkönnyebbüljön, meggyógyuljon: „Fájdalmait enyhítsd, a veszélyt távoztasd el, gyötrelmeit szüntesd.” Ám a szöveg egy pillanatra sem szakad el a bűntől való megszabadulás fontosságától, a lélek meggyógyításától.
A szertartás szövegének eddigi részlete nem szólt a halálról, mint ahogyan a többi sem fog. Nem kell tehát félni ettől a szentségtől!
